- ARCHIVE / Photos / Fotók
- Római Katolikus templom, Budakeszi
A hétvégén egy csodálatos pár kerekedett Eszterből és Zsombiból, az ő esküvőjükön volt szerencsém fotósként közreműködni.
A sok száz fotó között találtam néhányat, ami a Katolikus templomot mutatja belülről, talán kicsit hiánypótlóként is, hiszen alig található ilyen kép az interneten ezeken kívül.
- Lányok a melegben
A hétvégén délre mentünk, hogy jó meleg legyen. Az volt, és Szegedtől érezni a belvíz okozta bűzt mindenhol. Először azt hittük, hogy lovak, de ennyi nincs a világon. Szúnyogokból meg végtelen mennyiség szintén mindenhol. 2010 nyár.
Ettől függetlenül a lányok szépek és nőnek fel az égig… :)
- Esztergom – 2009
Esztergom alapvetően szép hely, mind természeti mind építészeti szempontból. De a valóságban nem olyan szép, mint ezeken a fotókon…
Bármerre nézünk eldobált – a ráérő, segélyezett közmunkások által össze nem szedett – szemét, éktelenedő rozsdás kukák és semmi jó érzés a levegőben. A Duna koszos és büdös, de mondjuk azt, hogy ez betudható a jelenlegi magas [...]
- Vályog patina
Valahogy ennek az építménynek patinája van. Nem riaszt, hanem vonz. Nem kelt félelmet, mint egy romos panel, vagy téglaépület, hanem azt mondja: öreg vagyok ugyan, de bízhatsz bennem.
- Szivarofon
Ha beindul a nagy-nagy szivarofon…
A fehéren izzó digitális szemetem parázslik a jégvájatban, fagylaltoskanál-formába hullajtja hamuvá váló sugarait. Jó lenne távol lenni tőle, de függőségben vagyunk. Pedig sugároz, osztja a sértést, gerjeszti az elektronokat, szmogban tart.
Azt hazudjuk, hogy a tárgyaktól, személyektől való függőségünk reprezentálja a valóságba vetett hitünket, jelenít meg minket, pedig a függőség mindig a [...]
- Jeges tea
A jeges teában van víz.
Ilyen is, meg olyan is. Szilárd halmazállapotú, folyékony halmazállapotú és pára is. Ez a víz egy ilyen csodás valami, tud ilyen is lenni, meg másmilyen is.
Ha akar, még ember is tud lenni. Az ember agya is, ráadásul az elektromosságot is jól vezeti. Néha meg elpárolog tőle.
A víz lett az élet katalizátora. [...]
- Clouds in yellow and blue
Three photos without follow-up works in a sepia like cloud and sky view.
- Módosító eszköz
Besenyő Pista bácsi is megmondta, hogy kritikus esetben alkalmazni kell a forradalom-módosító eszközöt, belelődösni a felhőbe a rakétát, hogy viharzás legyen belőle.
Osztán megszületik Boborján, a legtöbbször hazamenő ember.




