Napok óta bele van gyógyulva a player-embe az idei Moby lemez, a Wait For Me.

Nem tudom megmagyarázni magamnak sem, de egyáltalán nem unalmas, sokadszorra sem. Pont az ellentéte a Depeche Mode Sounds Of The Universe albumának (high quality mp3), melyet volt annyi eszem, hogy nem vettem meg – nagy hiba lett volna, egyszerűen a jelenlegi értelmezésemben egy vacak. Alig sikerült valahogy egyszer végighallgatni…

Moby-nak valahogy sikerült egy olyan frekvenciát megtalálnia ezen a lemezen, ami ügyesen interferál a sajátommal és szép hullámképet alkotunk így együtt.

A zene csuda egy dolog, főleg ha a fülön bejutva eljut a tudatig és ott kezd el hatni. Ki nem látott még olyan közönséget, aki egy dallamfoszlányon könnybe lábadt szemmel érez valami csodálatosat. Embertípustól, kortól és világnézettől függetlenül képes hatni néhány felharmonikus, ott ahol a csöndes képek és az eszes érvek már nem hatnak. Talán a hangon modulált kép az, ami ekkor igazán dolgozni kezd.

Az hiszem, a nyugalom az, amitől az emberben átbillen a kapcsoló érzékeny, boldogság közeli állásba. Ha érzékeny, akkor pedig érzékenyebben működnek a szenzorai, sokkal több információ és sokkal rendezettebben kerül be az agyába. Ez a rend pedig nyugalmat szül ismét…

---