- ARCHIVE / 2010. május 12
- The Man from Earth
Az Ember a földről, Richard Schenkman filozofikus tartalmú sci-fi – ha nem az lenne hivatalosan is, biztosan blaszfémia vádját kapná odaát egy pillanat alatt – filmjéről van szó, melyhez a hazai forgalmazónak kemény munkával sikerült kibrénsztormingolni az “Az őslakó” címet.
Az egész film egy helyszínen játszódik, inkább tudnám elképzelni színházban mint a vásznon. Egy helyszín, egy [...]
- Magyarország – 1946
Egy rövid emlékeztető, néhány korabeli képpel – sajnos szinte egyedüliként a témában…
Március 19 a kitelepítés napja.
1946. március 19-én Budakeszin megkezdődött a németek kitelepítése. A magyar kormány, a SZEB hozzájárulásával mintegy 4000 embert, a város lakosságának ötven százalékát Németországba deportálta. Ekkor telepítették ki a sváb lakosok nagy részét, s helyükre főként erdélyi és kárpátaljai magyarokat költöztek.
A [...]
- A Forrás
Megint sikerült egy jó filmre bukkanni a sok sivárság mellett, ez Darren Aronofsky 2006-ban készült fény és hangjátéka, A Forrás (The Fountain).
Nehéz konkrétumokat írni a filmről, mert nem konkrétumokról szól, hanem érzésekről, melyek a múltbéli ember erőszakos, testközeli életét, egy mai ember tudomány-közeli és egy jövő-beli lény érzéseit kapcsolja össze. Mindhárman végtelenül szeretnek valakit, akit [...]
- Sci-fi – Káosz és Hasonmás
Régen a tudományos-fantasztikus könyvek és filmek fő témája az volt, hogy az ember elhagyja a Föld nevű bolygót – ma meg az, hogy itt marad.
Valahogy a régi víziók kevésbé voltak félelmetesek, mint a maiak, azt hiszem mindenki Trantor-ra menne és az Öszvértől félne inkább, mint hogy a Mátrixban kelljen felébrednie.
Nemrég láttam egymás után a Káosz [...]
- Univerzum a csészében
Csak pörgött, forgott és megjelent az Univerzum egy apró szelete a csészémben. Fenségesen, nyugalmat árasztva, gyönyörű mozdulatokat téve.
Nem kellett hozzá távcső sem, itt volt ebben a meleg kávéval teli csészében, táncolt a gőz alatt a hab csillagrendszere. Dax Johnson “Merciful Dwelling” című zenéjére komponáltam gyorsan ebből az érzésből egy rövid videót.
Nemrégiben fejeztem be John Gribbin, [...]
- jDownloader – letöltés, mindenhonnan
Manapság a Torrent mellett az ilyen-olyan forrásból származó, nagy méretű anyagok terítésére a rapidshare.com, a data.hu és a többi file-megosztó szerverek terjednek.
Ezeken is megtalálhatók a 0day warez cuccok, filmek, zenék és játékok, minden ami illegális. Megkockáztatom, hogy a rajtuk tárolt anyagok jelentős része ezen kategóriákba esik, de ez legyen az ő és a feltöltők gondja.
Ha [...]
- Védett: A Titok – film
Nincs kivonat, mert ez egy privát bejegyzés.
- A Titok
Sokat bolyongott, mire úgy ítéltetett, hogy szükséges és így elért ide is a titok…
Ez a film (Rhonda Byrne: A Titok, The Secret) pontosan a Zeitgeist ellentéte – azaz a kilátástalan jelen megjelenítése, illetve az értékrend gyanánt működő vallások alaptételeinek cáfolása ütközik a megérthetővel és a reménnyel. A bonyolult összeesküvés-elmélet és annak fondorlatos megjelenései – több [...]




