Allergia helyzet

Tárárám, tárárám – leszokás és rászokás, ez a dolgom, nem vitás… :)

Egy tavaly decemberi napon eldöntöttem, hogy befejezem tizenegynéhány’ éves ámokfutásomat az allergia elleni harcban és győztesnek hirdetem ki magam. Megfogtam az utolsó üveg Rhinospray-t és kidobtam a kukába. Lesz, ahogy lesz, kibírom nélküle. Gyorsan konzultáltam egy ismerős fül-orr-gégésszel, aki nem sok jóval biztatott, egy sokéves nyálkahártya-pusztítást csak lézeres varázslattal és több hónapos kezeléssel lehet csak valamennyire visszafordítani. Olyan ez mint a heroin, rászokni könnyű, de lejönni róla általában lehetetlen. Ezzel megerősített abban, hogy egyedül is meg tudom oldani a problémát…

Tisztelem az orvosokat, de azt gondolom, hogy az esetek jelentős részében mozsárágyúval lövöldözünk verébfiókákra, mert minden nyaffantással, lázzal, szúrással és hasonlóval fehérköpenyesekhez rohangálunk – ha magunk miatt nem is, a gyerekkel mindenképpen. Ott aztán elsírjuk a tüneteket, legalábbis azt, amit mi hiszünk/érzünk róla/belőle, ez alapján a doktor odakísér a kasszához és kapunk ilyen-olyan bevennivalót. Ettől vagy jobb lesz, vagy rosszabb, az mindegy is, hiszen megtettük, amit tennünk kell a jelenlegi társadalmi normák alapján, megkérdeztük kezelőorvosunkat, gyógyszerészünket…

Bátorság kell ahhoz, hogy ne így tegyünk, hiszen ez most az elvárás, ez most a módi. Talán magunkkal érdemes kipróbálni először valami más metódust, ott egyértelmű a felelősség és könnyen lemérhető az eredmény is.

Ugye azt is tudhatjuk a tudományos publikációkból és a médiafolyamból, hogy az allergia nem egy hirtelen meggyógyuló fajta, inkább csak rosszabbodni szokott a szenvedő emberke állapota, majd kemikáliákon tengeti tüsszögős életét. Szokjon hozzá, ez már csak ilyen. Sokan vagyunk – voltunk – így ezzel, a jólét és az immunterápia valami hülye szokásjog miatt együtt járnak.

Nem is ment könnyen, volt egy olyan dugulásos, szenvedős hetem, amit senkinek nem kívánok, aztán napról, napra könnyebben ment. Szerencsém volt az időpont megválasztásával is, hiszen a tél minden allergiásnak könnyebbnek tűnik, főleg azoknak akik vegyi úton kompenzálnak. Január végére már saját orrlégzésem volt, nem száraz “orrspay” érzetű, hanem normális. Lassan elkezdtek visszajönni az illatok is – régebben fel sem tűnt, hogy a szaglásomat elvitte a cica.

Tavasszal már teljesen gyógyult voltam, semmi allergiás hapci, orrfolyás, kuckuc és hasonlók – egyszerűen normalizálódott ez a területem is. Jött a nyár, se a városi, se a hegyi, se a balatoni, se az adriai levegő és pollenáradat nem volt rám allergizáló hatással, legalábbis nem mondanám érezhetőnek ezt a hatást. Aztán megérkezett az augusztus vége, ami tavaly és az azelőtti években lekevert pofonfával ért fel mindig – továbbra is álltam a sarat.

Egyelőre ennyi, se az orrspray, se a facebook nem hiányzik. :)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *