AMIGAonly – szkennelve

Teljesen véletlenül bukkantam a tele-work.hu oldalra, ahol valaki szépen rendszerezte az itt-ott fellelhető régi amigás könyveket, újságokat.

AMIGAonly 1. számItt található meg a régi fényét elektronikus formában visszanyerő AMIGAonly több száma, melyet gyorsan archiváltam is magamhoz. Csuda idők voltak azok, Magiccal írtuk a cikkeket, aztán szerkesztettük A1200 gépeken az újságot, nyomtattuk buborékos nyomtatóval, majd kerestünk valakit aki sokszorosítja. Ha jól emlékszem az első számot egy ismerős ismerőse fénymásolta a Hűvösvölgyi úton terpeszkedő elmehibás intézet alagsorában. Amint megszületett a néhány száz példány, indult a postázás, egyesével szépen becsomagolva…

Szerencsére – véleményem szerint – ez az újság szép karriert futott be, a végére már nyomdában készült, színes borítóval, igazán komoly tartalommal. Mielőtt megszűnt, már Petike gondozta – nekünk Magiccal akkor más dolgunk akadt vélhetően -, azt hiszem, aki itthon amigázott annak idején, az tudja milyen fontos volt ez az újság. Az internet előtti korban – ez, mármint az internet előtti kor a mi gyerekeink számára nem is feldolgozható információ – a BBS-ek, a lemezújságok és ezek a papír magazinok voltak az információforrások a magunkfajta kockáknak.

AMIGAonly 10. szám

Sajnos a tíz számból csak 8db van meg, talán a 6. és a 8. is előkerül egyszer. Csak azt tudnám, hogy az én példányaim hol lehetnek… :)

Online lapozgatás: AMIGAonly online
Letöltés: AMIGAonly_1_2_3_4_5_7_9_10.zip

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *