Az álmom ára – ELSŐ NAP

Hosszabb szünet után folytattam ezt a könyvet, sorozat lett, sorozat lesz belőle… A könyvet – sajnos – kizárólag a Publio terjeszti elektronikus és nyomtatott formában is.

LouiSe: Az álmom ára - első nap - borító

Az Álmom ára – melynek első részét tartja most kezében az olvasó – egy nagyobb lélegzetű, filozofikus hangvételű sci-fi, ami a nem is olyan távoli jövőben, talán éppen a jelenben játszódik. A történet egy ébredéssel kezdődik, ahol a valóságosnak hitt világ szövete szálról-szálra foszladozik, majd egy éles reccsenéssel végleg szétszakad. A főszereplő énje folyamatos átalakuláson megy keresztül, olyan valósággal találkozik, melynek egyes részleteit már látta álmaiban. Azokban az álmokban, melyeket egy Álomgépnek nevezett szerkezet generált számára nap mint nap. Az Álomgép a jövő “televíziója”, ami nem csak képet és hangot, hanem az álmainkban ismert érzéseket, világokat is képes közvetíteni. A jelen kor társadalmának televíziós függősége eltörpül az Álomgép adta vízióktól való függés lehetősége mellett. Ez az élmény megfizethetetlen és sokak számára nem is megfizethető. A kérdés csupán annyi, hogy miért is létezik az Álomgép, mi a funkciója az emberiség túlélésében…

“A kutatók tették a dolgukat és néhány év alatt sikerült nekik egy teljes és az egyes emberek számára tökéletesen valódinak tűnő virtuális világot alkotni a valóságból. Mindezt köszönhetően az internetes naplók íróinak és a közöségi hálók százmilliónyi felhasználójának. Ők minden napjukról beszámoltak, fotók, videók milliárdjait tették közzé az életükről és kapcsolati hálót szőttek a világ köré. Az álmokban lejátszott filmek valóságtartalma és ezáltal valóságérzete minden azelőtti filmnél nagyobb, hiszen csak gépiesen válogatni kell a történetek közül. Nehéz volt felfognom, pedig értettem a szavakat, tudtam mi az a közösségi háló, hiszen én is használom, nap mint nap. Vannak ismerőseim, látom a fotóikat, tudom mikor mit csinálnak, ők is tudják rólam. De hogy ezeket az emlékeket nem én éltem meg? Hihetetlenül hangzott. Vagy igaza van a copfosnak és a lánynak, vagy nekem van igazam, mindkettőnknek nem lehet. Mindkét esetben bajban vagyok.”

Letöltés: iTunes Books

Update: milyen érdekes a világ, meg is jelent az első technológia fecske e témában: Miről akarsz álmodni?

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *