Szivarofon

Ha beindul a nagy-nagy szivarofon…

A fehéren izzó digitális szemetem parázslik a jégvájatban, fagylaltoskanál-formába hullajtja hamuvá váló sugarait. Jó lenne távol lenni tőle, de függőségben vagyunk. Pedig sugároz, osztja a sértést, gerjeszti az elektronokat, szmogban tart.

Azt hazudjuk, hogy a tárgyaktól, személyektől való függőségünk reprezentálja a valóságba vetett hitünket, jelenít meg minket, pedig a függőség mindig a valóságtól való elszakadás igényéből fakad. Legyen ez vallás – isten(ek)től függ amit teszek -, ital, vagy drog, mind-mind a felelősség áthárítása valami másra, lehetőleg valami megfoghatatlanra.

Hárítsunk csak, abban vagyunk igazán jók, talán ez is az evolúciós létra egyik foka. Már ha az evolúció létráján vannak fokok és vezet valahonnan valahova…

Jeges tea

A jeges teában van víz.

Ilyen is, meg olyan is. Szilárd halmazállapotú, folyékony halmazállapotú és pára is. Ez a víz egy ilyen csodás valami, tud ilyen is lenni, meg másmilyen is.

Ha akar, még ember is tud lenni. Az ember agya is, ráadásul az elektromosságot is jól vezeti. Néha meg elpárolog tőle.

A víz lett az élet katalizátora. Én meg azt hazudom róla, hogy jég a teában…