Budakeszi, i2010

A XXI. század első felének fő kihívása a közösségek és polgáraik biztonságérzetének erősítése lesz.

Ennek megfelelően a kor lehetőségeit kihasználva fel kell készülni a feladatra, talán a régi koroktól eltérően most nem erős városfalak emelésével és fegyveres katonák utcára küldésével kellene ezt megtenni, hanem innovációval és fejlesztéssel… Ilyen koncepció volt részemről a tavaly publikált BINK (Budakeszi inkubátorház), illetve – forrásmegjelöléssel – szabadon felhasználható gondolatébresztőnek szánom a lenti elképzeléseket is.

Véleményem szerint a város jelenlegi “honlapját” nem megújítani, átalakítani, kipofozni kell, hanem levonni az ezzel kapcsolatos konzekvenciákat és mint “pilot” tekinteni rá. Ha sikerülne is tökéletesen átalakítva üzembe állítani, akkor sem érné el azt a célt, ami miatt komoly invesztíciót tett a város. El kell fogadni, hogy a követelmények megváltoznak, ennek megfelelően nincs értelme egy olyan rendszert üzembe állítani, ami biztosan nem felel meg az igényeinknek, csak az erőforrásokat viszi el – ráadásul se megjelenésében, se struktúrájában nem nevezhető korszerűnek, felhasználóbarátnak már 2009-ben sem, nem hogy évek múlva.

www.budakesziportal.hu - 2009

Ehelyett egy koncepcióra van szükség, innovációra ami képes a jövőbe tekintve meghatározni az igényeket és ennek megfelelően kialakítani az ahhoz szükséges megoldást – mind technikai, mind finanszírozási oldalról. Biztos vagyok benne, hogy akár civil kezdeményezésre is elindulhat ez a folyamat, hiszen az érdek közös, egy hiányzó fórumot kell megvalósítani a város lakói – mint a város finanszírozói és haszonélvezői egyben – és az őket kiszolgáló szolgáltatók között. Lehetőleg olyan megoldásban, amelyet hosszú távon lehet alkalmazni…

Íme néhány elem, amelyet alapvető igények alapján definiáltam:

Városháló / CityNet

Cél: Egységes város-portál kialakítása

A város-portálba minden állandó és ideiglenes lakos automatikusan bejegyzésre kerül. A portálba bejelentkezve elérhetővé válik az összes szolgáltatás, köztük a dokumentum és eseménytár, az Utcaháló, Szolgáltatásháló illetve lehetőség van elektronikus fórumok használatára is. Ezen a felületen érhetők el a város életét érintő dokumentumok, jegyzőkönyvek, hírek, hirdetmények.

A regisztrált felhasználó – regisztrációjának aktiválásaként – a hozzáféréshez tartozó jelszót saját kérésére a rendszer üzemeltetőjétől kapja meg. Kizárólag azok adatai jelennek meg a többi felhasználó számára is látható módon, akik kérték a regisztrációjuk aktiválását.

A Városhálóba regisztrált felhasználók egyedi azonosítót (E-Mail cím formátum) kapnak, mely a következő konvenció szerint alakul (lajos.nagy@27.kossuth.budakeszi.hu): <keresztnév>.<vezetéknévnév>@<házszám>.<utca>.<város>.<ország>

A felhasználó bejelentkezés után saját profilját szabadon kezelheti, azaz alap adatait (pl.: telefonszám, szakma, érdeklődési kör, e-mail cím, IM azonosítók, blog cím, stb.) beállíthatja.

Szolgáltatásháló / ServiceNet

Cél: A városban elérhető szolgáltatások egységes felülete

A szolgáltatás csoportba tartozik minden olyan tevékenység, amelyet szolgáltatásként végeznek a városban működő szervezetek, ilyenek pl.: hivatalok, egyházak, boltok, üzletek, orvosi rendelők, fuvarozók, stb.

A városban székhellyel, vagy telephellyel rendelkező szervezetek automatikusan bekerülnek a rendszerbe, a Városhálóhoz hasonló azonosítóval, cím alapján elhelyezve az Utcahálón.

Ezek a szervezetek is saját profillal rendelkeznek, melyhez tevékenységi körök is tartoznak. A felvitt adatok alapján helyhez, illetve szolgáltatás típushoz kötött kereséseket, szűréseket lehet kezdeményezni.

A felhasználók – kapcsolódva a szolgáltatóhoz – ezen a felületen kezdeményezhetnek ügyintézést, kérhetnek segítséget, rendelhetnek árut, stb.

Utcaháló / StreetNet

Cél: Elektronikus, dinamikus adattartalmú várostérkép kialakítása

A város minden regisztrált lakosa, illetve szolgáltatója megjelenik kerül egy térképes adatbázisban (pl.: Google Maps) ahol a neve és a (lak)címe összekapcsolásra és megjelenítésre kerül. Ezáltal mind a személyes szomszédság, mint az adott környezetben, környéken elérhető szolgáltatások egy felületen jelennek meg a felhasználók számára.

A rendszerben tárolt adatokhoz csak olyan felhasználók férhetnek hozzá, akik már regisztrálva és aktiválva vannak.

Városszem / CityEye

Cél: Civil városi térfigyelő rendszer kialakítása

Az egész várost lefedő vezeték nélküli hálózat (WiFi, iBurst, WiMax), mely webkamerák képének, adatainak továbbítását teszi lehetővé egy informatikai központba, ahol a Városőrség, Polgárőrség, Rendőrség munkatársai mint egy dinamikus térfigyelő rendszert használhatják.

A rendszerhez való csatlakozás alapfeltétele Városháló vagy Szolgáltatásháló tagság.

A polgárok, lakóközösségek saját maguk vásárolhatnak kamerákat, saját maguk helyezhetik el azokat ingatlanjaikon, az informatikai csatlakozáshoz mindössze egy regisztráció szükséges.

A pilot rendszerhez nem szükséges a teljes lefedettség, akár hagyományos Internet kapcsolaton is kialakítható.

Az állampolgárság elvételének joga

Immár hónapok óta tematizálja a közvéleményt a valóság – ami kicsit furcsának tűnhet az agymosó szappanoperák, operett-politika és az aktuális válságosdi-előadás mellet.

Cudar világban cudar lesz az élet – méghozzá mindenkinek. Agyonbonyolított jogrendszerünkben és életvitelünkben lassan esélytelenek leszünk arra, hogy megtaláljuk a helyes utat, legyen szó egy banki szolgáltatás igénybevételéről, vagy az élethez, egészséghez, biztonsághoz való jogaink érvényesítéséről.

Természetesen ez utóbbi jogok és lehetőségek nélkül az összes többinek nincs értelme és ezáltal értéke sem. Az államok azért vannak, azért jöttek létre, hogy az állampolgárok számára védelmet biztosítsanak. Védelemre szükség van, hiszen minden fejlődés, gyarapodás és boldogulás alapja a biztonság, ha ez nincs, akkor feszültség keletkezik, mely robbanásig, vagy a védelem létrejöttéig fokozódik. Erre számtalan példa van, a történelemkönyvek pontosan erről szólnak…

Javaslataim a jelenre vonatkozóan:
– minden jogerősen elítélt személy a rá kiszabott idő duplájára legyen kizárva állampolgári jogainak gyakorlásából, azaz nem szavazhat, stb.
– visszaesőként elítélt személytől automatikusan kerüljön megvonásra a magyar állampolgárság és ezáltal az összes ezzel járó jog
– a börtönbüntetésre ítélt személyek erőforrásait kizárólag fejlesztésre és gyarapításra szabad felhasználni, (lásd: szociális rabszolgaság) ellenkező esetben csak erősítjük azt a közeget (pl. szegénység), ami a személyt ebbe a helyzetbe juttatta

Kapcsolódó idézetek a magyar Wikipédiából:

Az állampolgárságtól meg is foszthatnak valakit, például ha előzetes engedély nélkül idegen ország hadseregében szolgál. Ezenkívül az állampolgárságról le is lehet mondani.

A történelem során több állam csak egy bizonyos réteg számára biztosított állampolgári jogokat, olyan csoportokat hozva létre, melyek egymással egyenrangúak, de más csoportok fölött állnak. Erre klasszikus példa az ókori Athén, ahol politikai jogai csak a 20. évüket betöltött szabad férfi állampolgároknak voltak. A rabszolgatartó államokban a rabszolgák nem számítottak állampolgárnak.

Tehát csak akarat kérdése…

Hangos zebra

Miért ne lehetne a gyalogátkelő (zebra) figyelemfelkeltő a gyalogosok védelmében?

Nem hiszem, hogy jó irány a lézerrel odavetített figyelmeztető jel, se a drága fekvőrendőr kialakítás – eszembe jutott egy egyszerű és nem is túl költséges megoldás. Az autópályákon használt, a leállósáv és a haladó sávok elválasztására szolgáló festékcsík anyaga kiválóan használható lenne erre a célra. Ugyanis ennek van egy érdekes tulajdonsága, ha ráfut a kerék hangos, búgó hangot hallat a futómű. Nem kell hozzá áram, beton és munkások sem.

zebra

Ha egyszer már átmentek egy ilyen zebrán, a sofőrök a legközelebbi áthajtáskor vélhetően reflexből lassítanak majd – ahogy felébred az alvó sofőr is az autópályán erre a hangra -, elkerülendő a jól ismert zajt. Itt a kulcs a reflex, azaz betáplálni a sofőr agyába, hogy a zebrára figyelni kell, mert ott védtelen puhatestűek közlekednek…

Google Latitude

Úgy tűnik a Google megszülte a Latitude-öt és nagy biztonsággal állítható, hogy lesznek akik használni is fogják – méghozzá nem is kevesen… Kíváncsian várom az API-ját!

google-latitude2007. április 24: “Talán most még korainak, vagy idegennek tűnik, hogy az emberek folyamatosan logolják mikor merre járnak, de én inkább azon lepődnék meg, ha nem ez lenne a tendencia. Ahogy a digitális kor emberei elkezdték leírni – blog – mikor, kivel, mit csinálnak, mit gondolnak, mit éreznek, megosztják – social networks – egymással adataikat, ismerőseik listáját, lassan mindent, miért ne publikálnák azt is, hogy mikor, merre jártak?” … Twitter – térképpel

2009. február 4: “Térképes közösségi szolgáltatást indít a Google. A Latitude segítségével bárki egyszerűen közölheti ismerőseivel, hogy éppen hol tartózkodik, a közelben lévőkkel pedig a szoftverből való kilépés nélkül kezdhetünk közös programot szervezni. Egyszerűbb lesz találkozókat megszervezni és barátokkal összefutni azoknak, akik belépnek a Google új közösségi szolgáltatásába. A tartózkodási hely adatait folyamatosan frissítő Latitude-on a felhasználó megnézheti vannak-e a közelben ismerősei, és az alkalmazást el sem hagyva küldhet nekik chates üzenete, SMS-t vagy akár fel is hívhatja őket.” … origo.hu

Személyes gyógyszer napló

Életünk során egy kisebb vagyont költünk gyógyszerekre, amelyekkel igyekszünk ellensúlyozni a kialakult védtelenségünket a valósággal, a világ többi élőlényével szemben…

Persze arra, hogy mikor milyen gyógyszert szedett be senki sem emlékszik, főleg nem az évek múltával – pedig ezt a tevékenységet tekinthetjük egyfajta folyamatos önmérgezésnek is. A mérgezésnek pedig előbb-utóbb lesz eredménye, akár olyan mellékhatás ami a tények ismerete nélkül szinte kinyomozhatatlan, így újabb gyógyszeres kezelés következik, nagy valószínűséggel ismét a rossz irányba.

Medicine logger by LouiSe

Az ötletben szereplő személyes gyógyszer napló (personal medicine tracker/logger) egy olyan vonalkód olvasó, mely a gyógyszer dobozáról beolvasott vonalkód alapján meghatározza a gyógyszer nevét, illetve rögzíti a leolvasás dátumát, majd egy nem-felejtő memóriában – memória kártyán – eltárolja. Az eltárolt adatok naptár szerűen visszaolvashatók, akár az eszközben, akár külső memória kártya olvasó segítségével.

Az eszköz tárolási helye elsősorban a gyógyszerszekrény, aki napközben zsebből, vagy táskából szemezget, annak célszerű ott tartania.

Extra szolgáltatás lehetne egy időzíthető figyelmeztető hang/szöveg megjelenítés, mely figyelmeztetne a gyógyszer bevételére. Továbbá készülhetne hozzá egy WEB-es felület, ahol táblázatos formában visszanézhető volna fogyasztás, akár aktuális árakkal és gyártói információkkal kiegészítve. Talán ez felkelthetné a gyógyszergyárak figyelmét is és finanszíroznák az eszközöket bizonyos fogyasztási szint fölött (nehogy már elfelejtse bevenni a fogyasztó a fogyasztandót, ezáltal csökkentve a profitot).

A következő – perverz lépés – a gyógyszerfogyasztó community-k kialakítása, ahol az XYZ hashajtót szedők csoportba szerveződve vitathatnák meg a jótékony hatással kapcsolatos élményeiket… :)

Így már annyira nem is tetszik a saját ötletem, pedig kamerás mobil telefonok meg a csilicsala iPhone is alkalmas lenne – természetesen csak online WEB-es backup-pal, kiküszöbölve a készülékek működésképtelenségéből adódó adatvesztéseket – egy vonalkód felismerővel és egy kis alkalmazással erre a feladatra.

Bankmentés

Ha én lennék a király az országokban, biztos nem így menteném meg a bankokat, a bankárokat és talán közvetve az ügyfeleket is…

BankmentésEgyszerűen az adófizetők padlásairól lesepert, vagy újabb hitelek felvételével előállított adófityingekből – melyeket most biztosítékként használhatnak a magántulajdonban lévő bankok – állami bankokat hoznék létre, melyek azonnal konkurenciái lennének a jelenlegieknek. Ezekben az új, 100%-os állami tulajdonban lévő bankokban az állampolgárok tulajdonosi részvényt vásárolhatnának, ezzel is erősítve őket. Ha a magánbankok felveszik a versenyt az új piaci szereplőkkel hát vegyék, ha nem, akkor az ügyfelek majd otthagyják őket. Sok-sok év múlva, – ha elhullott a férgese és beállt újra a pénzügyi rendszer – lehet privatizálni az állami bankokat… A kapitalizmus lehetőségeinek kihasználását meg kellene adni az államoknak is, ha már egyszer piacgazdaság van.

Persze csak ha király lennék és korlátlan hatalmam lenne, akkor tehetném meg ezt az őrültséget – ha egységsugarú politikus lennék nem merném és nem is engednék megtenni. Mert az érdek az érdek és az üzlet az üzlet.

Szociális rabszolgaság

A tegnapi gondolathoz kapcsolódóan eszembe jutott, hogy rabszolgaság, rabszolgatartás ma is van, csak máshogy nevezik.

Büntetés végrehajtási szervezet (BVOP) a becsületes neve, telephelyei pedig a börtönök. Itt olyan embereket tartanak fogva, akiknek meggyűlt a baja az aktuális jogrendben deklarált törvényekkel. A szervezet létének a honlapjáról idézett célja:

A magyar büntetés- végrehajtás legfontosabb célja ma is az, amit a magyar történelem kiemelkedő alakja, Deák Ferenc igazságügy- miniszterként még 1848-ban meghatározott, s ez a fogvatartottak biztonságos őrzése, az emberséges bánásmód és az, hogy szabadulásukat követően lehetőség szerint módjuk legyen beilleszkedni a társadalomba.

Ha a fenti cél szerint működik ez a szervezet, akkor leginkább szociális rabszolgaságnak tekinthető, hiszen aki rosszat csinált azt emberségesen és biztonságosan kell őrizni, azért a nemes célért, hogy ha kiszabadul, be tudjon illeszkedni a társadalomba. Kicsit faramucinak tűnik ez így, hiszen nagyrészt pont azért vannak ott az elítéltek, mert eszük ágában sincs beilleszkedni a társadalomba, ezért annak normáit feledve a békésebb, törvénytisztelő többségnek ártottak. De ha ez a cél, hát fogadjuk el és nézzük meg, hogy lehetne a fenti célok megvalósítását elősegíteni.

A Büntetés-végrehajtás fontos feladatának tekinti a fogvatartottak idejének megfelelő strukturálását. Törekvéseink között szerepel, hogy növeljük a zárkán kívüli programokat, színvonalas munkáltatás, oktatás, szakképzés, terápiás programok biztosításával.

Ha már szolgáltatás, adjuk meg a módját, legyen igazán teljes körű! Nagyon egyetértek azzal, hogy koncentrálni kell a színvonalas munkáltatásra, méghozzá úgy, hogy ez a társadalomnak is jó legyen – hiszen a szolgáltatás finanszírozója, más néven szponzora a társadalom. Azaz ne zacskót tessék ragasztatni a szolgáltatást igénybevevő embertársainkkal, hanem termeljenek élelmiszert. Nagyon sok szegény ember van ebben az országban – a cigány politikusok is előszeretettel szoktak rájuk hivatkozni -, akiknek gondot okoz a napi megélhetéshez szükséges alapvető élelmiszerek megvásárlása, ezeket kisipari módszerekkel kiválóan elő lehet állítani, példaként említhetnénk a vidéki dolgos emberek kiskertjeit, vagy a régi TSZ-eket.

TermőföldA börtönök helyett olyan, állami tulajdonban lévő termőföldeken kell színvonalas, napi munkát adni az elítélteknek, ahol az alapvető élelmiszerek (kenyér, zöldségek, gyümölcsök) előállításán dolgozhatnak. A mezőgazdasági tevékenységet állattartással kiegészítve a tej és húsáru is biztosítható, – jelentősen a piaci ár alatti előállítási költségekkel – a rászorulóknak. Erre kézenfekvő minta lehet a múlt századok vidéki parasztságának élete, számtalan tanulmány foglalkozik ezzel a témával, órára lebontott tevékenység listával, eredmény mutatókkal. Bonyolultabb, nagyobb csoportokat foglalkoztató egységeket nem érdemes kialakítani, meg kell maradni a barakk-szintű termelési egységeknél. Egy barakk felelhetne meg egy háztájinak.

Mindenképpen non-profit módon kell üzemeltetni ezeket a szociális élelmiszer-gyárakat, a többi termelőnek nem konkurenciát jelentve, azaz az itt előállított termékeket közvetlenül a rászorulókhoz eljuttatva, kereskedők és pénz bevonása nélkül. Ezzel akár csökkenthető is a segélyezettek pénzbeli támogatása, hiszen a segélyek jelentős része elméletileg létfenntartásra kerülne elköltésre…

Emellett nagy gondot kell fordítani a szabadidő hasznos eltöltésére, különös tekintettel a sportra, művelődésre, önképzésre, annak érdekében, hogy a szabadulóknak nagyobb esélyei legyenek a társadalom hasznos tagjaivá válni.

földházAz élelmiszer előállítás mellett fontos tevékenység lehet a ház-építés is. Hazánkban évszázados hagyománya van a földházak és vályogházak előállításának, melyek éppen a mai időkben kezdenek újra divatba jönni. Mindkét technológia nagy és folyamatos erőkifejtést igényel az építőktől, mely akár a sport-tevékenység, akár az önképzés érdekében fel is használható. Egy több éves börtönbüntetés alatt az elítélt akár több szegény családot is lakóházhoz juttathat munkájával, ezáltal hasznos tagja lehet a társadalomnak még a büntetési idejében!

Mivel a mezőgazdasági munkák időszakosak, a fennmaradó időben kell megszervezni az oktatást és továbbképzést. Nem nyelveket, jogot és informatikát kell oktatni az elítélteknek – ezt megtanulja mindenki magától, magánszorgalomból ha szeretné -, hanem a fenti munkákhoz tartozó elméleti részeket, ahogy a parasztgyereknek is megtanította az apja. Ezen tudás birtokában volt képes saját lábára állni és életben maradni, családot alapítani, akár rabszolgaként is, a földesúr földjén.

Egy olyan ember, aki azért kerül börtönbe 20 évesen, mert a környezete ezt a példát erőltette rá – nem volt munkalehetősége és az értékrendjében sem szerepeltek a társadalom nagy része által elfogadott és követett normák – megkapja a fenti szolgáltatás keretében a lehetőséget, hogy – közvetve – saját családján segíthessen, azaz saját kezével építsen rászorulóknak házat, ültessen és arasson gabonát, szállítsa el és adja oda nekik, kap egy lehetőséget, hogy szabadulása után máshogy folytassa. Aki meg úgy gondolja, hogy a többségi társadalom dolgozzon, ő meg learatja a termést és ezért büntetésképpen neki is dolgoznia kell, szintén kénytelen lesz máshogy gondolkozni.

Hazánkban a fogvatartottak létszáma az elmúlt esztendőkben 15-16000 között mozgott, míg a büntetés- végrehajtás állományában mintegy 8500 ember teljesít szolgálatot.

A honlapról vett idézetben szereplő számok alapján úgy gondolom van realitása a fenti elképzelésnek, hiszen itt egy több mint 20.000 főt foglakoztató termelő egységről lehetne szó, mely kivehetné részét a mély-szegénységben élő állampolgárok támogatásából. Ha ehhez a létszámhoz 50.000 Ft-os havi bért rendelünk, akkor havonta egymilliárd forintot ér…

Egy ilyen terv megvalósításához egyrészt akarat szükséges, másrészről pedig egy komoly szakértelemmel bíró, a tudását átadni képes csoport, mely a földművelés, az állattenyésztés és a múlt századi házépítés technológiájában jártas. A mérleg egyik serpenyőjében ott van több százezer mély-szegénységben élő ember Magyarországon, a másik serpenyőben pedig lehetne egy komoly, rendelkezésre álló erőforrás, melyet munkára, termelésre lehet szervezni. Ha nem is kerülne egyensúlyba a mérleg nyelve, mindenképpen hasznos lenne mindenki számára ez a megmérettetés…

BINK – Budakeszi inkubátorház

A BINK – Budakeszi INKubátorház – egy holding rendszerű, a hagyományos inkubátorházakhoz hasonlóan működő, az informatikai szektort kiszolgáló infrastruktúra lenne.

Budakeszi-felhokEz egyrészről fizikai helyet biztosít, irodaház jelleggel, másrészről folyamatos felügyeletet és pénzügyi management-et a BINK-en belüli cégek számára. Sok esetben egy projekthez többféle szakterületről kell partnereket találni, ezt a BINK holding egyben biztosíthatná. A BINK-be kerülő cégeket a hazai, vagy EU pályázatokon támogatást nyertek közül kell kiválasztani, a városi működés és a helyi foglalkoztatás feltételével.

Az inkubátorház abban is különbözne a jelenlegi rendszerektől, hogy a bevont cégek számára a fizikai infrastruktúrán kívül biztosítaná az ügyvitelt (dokumentumtár, iratkezelés, pénzügy), illetve az informatikai fejlesztésekhez szükséges csoportmunka rendszereket (forráskód- és projekt kezelés, távmunka támogatás) is. Egy induló cég számára sokkal nagyobb kihívást jelent a fenti rendszerek kialakítása és üzemeltetése, mint egy iroda bérlése, illetve informatikai eszközök beszerzése.

A BINK-nek helyet adó ingatlanhoz a város – vagy a projektben érdekelt egyéb cég, személy – biztosítaná a területet, míg az épülethez pályázati finanszírozást érdemes választani.

Az induláshoz, illesztve a továbbfejlesztéshez – mint befektetők – érdemes a helyi vállalkozásokat bevonni.

Continue reading BINK – Budakeszi inkubátorház