Az álmom ára – ELSŐ NAP

Hosszabb szünet után folytattam ezt a könyvet, sorozat lett, sorozat lesz belőle… A könyvet – sajnos – kizárólag a Publio terjeszti elektronikus és nyomtatott formában is.

LouiSe: Az álmom ára - első nap - borító

Az Álmom ára – melynek első részét tartja most kezében az olvasó – egy nagyobb lélegzetű, filozofikus hangvételű sci-fi, ami a nem is olyan távoli jövőben, talán éppen a jelenben játszódik. A történet egy ébredéssel kezdődik, ahol a valóságosnak hitt világ szövete szálról-szálra foszladozik, majd egy éles reccsenéssel végleg szétszakad. A főszereplő énje folyamatos átalakuláson megy keresztül, olyan valósággal találkozik, melynek egyes részleteit már látta álmaiban. Azokban az álmokban, melyeket egy Álomgépnek nevezett szerkezet generált számára nap mint nap. Az Álomgép a jövő “televíziója”, ami nem csak képet és hangot, hanem az álmainkban ismert érzéseket, világokat is képes közvetíteni. A jelen kor társadalmának televíziós függősége eltörpül az Álomgép adta vízióktól való függés lehetősége mellett. Ez az élmény megfizethetetlen és sokak számára nem is megfizethető. A kérdés csupán annyi, hogy miért is létezik az Álomgép, mi a funkciója az emberiség túlélésében…

“A kutatók tették a dolgukat és néhány év alatt sikerült nekik egy teljes és az egyes emberek számára tökéletesen valódinak tűnő virtuális világot alkotni a valóságból. Mindezt köszönhetően az internetes naplók íróinak és a közöségi hálók százmilliónyi felhasználójának. Ők minden napjukról beszámoltak, fotók, videók milliárdjait tették közzé az életükről és kapcsolati hálót szőttek a világ köré. Az álmokban lejátszott filmek valóságtartalma és ezáltal valóságérzete minden azelőtti filmnél nagyobb, hiszen csak gépiesen válogatni kell a történetek közül. Nehéz volt felfognom, pedig értettem a szavakat, tudtam mi az a közösségi háló, hiszen én is használom, nap mint nap. Vannak ismerőseim, látom a fotóikat, tudom mikor mit csinálnak, ők is tudják rólam. De hogy ezeket az emlékeket nem én éltem meg? Hihetetlenül hangzott. Vagy igaza van a copfosnak és a lánynak, vagy nekem van igazam, mindkettőnknek nem lehet. Mindkét esetben bajban vagyok.”

Letöltés: iTunes Books

Update: milyen érdekes a világ, meg is jelent az első technológia fecske e témában: Miről akarsz álmodni?

Az álmom ára

Már jó ideje küzdök, egy regénybe próbálom beletuszkolni a gondolataimat, de valahogy nem akar jönni az ihlet mostanában.

Gondoltam, csinálok egy csavart – hátha ettől majd megmozdul valami – és nem a papírformát célzom meg elsőként, hanem virtuálisan lapozgatható verziót csinálok, szépen lassan frissítgetve az új fejezetekkel. Ez azt is jelenti természetesen, hogy ezek még nyersanyagok, azaz a végső korrektúra és lektoráció még várat magára.

Boborján a legvéresebb vámpír

Sötét a színpad, néhány piros lézer fénye mint piros pötty jelenik meg csak a földön és a falakon. Csöndes hegedűszó a háttérben, furcsa zörejek, suhogás. Aztán fehér fénycsóva vetül a színpad bal oldalára, ahol copfba kötött hajjal áll Boborján, szájában olcsó műanyag vámpírfog és a kezében egy papír denevér.

– Jaj de félelmetes vagyok! – körülnéz, majd fel a mennyezet irányába és ott is ragad a tekintete pár másodpercre. Lassan lenéz a kezében tartott denevérre.
– Megfogtam egy szúnyogot, papírt akart enni.

A színpad jobb oldalán megjelenik Besenyő István, aki meglepetten néz Boborjánra.

– Boborján fiam, hát te meg mit fogsz itt tenni?
– Denevért fogok. Feketét.
– És miért fogdosod azt a szőrős, vak állatot, aki papír? Na meg mit tartasz a szájadban olyan fehéren, hogy ide világlik a szemed fehérjétől?
– Szemfogat. Hogy félelmetes legyek.
– Jaj. Csak nem vámpírrá változtál és valaki más lett az edződ? – Besenyőnek kikerekedik a szeme, kezében nincs kolbász, de ha lenne, bele is harapna gyorsan.
– Hát az úgy volt, hogy tegnap este, mikor sétáltam többek között a parkban egyedül, találkoztam a vámpírral és jól megharapott. De nem sírtam. Hanem csak néztem és vártam, hogy mi legyen. Mi lett.
– Mi lett Boborján? Mi lett a vámpírral, jóllakott belőled, aztán elment a koporsójába csöndben muzsikálni valami félelmeteset a fölötte lakónak? Tele hassal jól elaludt, aztán rémeseket álmodott, mint Margit, mikor káposztát töltött?
– Azt én nem tudom. Nekem denevér akadt a kezembe és itt állok a sötétben. Nem túl izgalmas itt állni, de meg vagyok harapva. Ezért nem tudok arrébb menni.
– Jaj Boborján, nagy bajban vagy! De itt jön a segítség, Besenyő V.M. István – azaz Besenyő Vámpír-Mentesítő István -, aki vagyok majd jól mentesítelek ettől a rémes állapottól. Azután meg újra edzésbe állunk, ismét te leszel a… Hoppá, hát már most is te vagy a… Na mi is Boborján? Mi is az amire kiedzettelek itt a tudtom nélkül, magadban?
– Hát mi? Megálló?
– Ejj, dehogy megálló. Mi az ami félelmetesebb mint a jeti? Mi az amiben a részed van most benne? Na mondjad már Boborján fiam, ne várakozzál!
– Pók.
– Igen, pókvámpír leszel. Méghozzá azok közül is a legvéresebb, aki hálót sző és felmászik a falon, aztán véres lenyomatokat hagy a kilógó fogával minden sarokban, ahonnan kiharapja a kisebb pókokat. Fujj de rémes. Tisztára mint valami régí színdarab.
– Jó. Akkor most már arrébb mehetek?
– Hát persze Boborján fiam, arrébb is, meg errébb is, ahova csak akarsz, föl meg le. Pom, pom.

Boborján elmosolyodik, leteszi maga mellé a földre a papír denevért és pár centit lép jobbra. Majd felveszi a denevért és ugyanúgy áll tovább, mint eddig.

Besenyő értetlenül nézi.

– Helyváltoztatás?
– Igen. Most csak ennyire.
– Azt hiszem, még nem vagy kész teljesen Boborján, megkezdjük a továbbfejlesztésedet. Ehhez a fejedbe ültetek valamit!

Besenyő elővesz egy kaktuszt, majd Boborján fejére teszi, a két copfja közé, középre. A háttérből Anti bácsi hangja csendül fel, erősen visszhangozva:
– Szúrópróba.
– Ejj öreg, maradjon már vesztegzár alatt! Itt komoly munka folyik, félelmet edzünk bele Boborjánba, hogy olyan legyen. Nem ám úgy Margitosan, hanem véresen és komolyan.

Boborján mozdulatlanul, faarccal tűri az ültetést, majd megkérdi:
– A fogamra kerül a tüske?

– Dehogy a fogadra, dehogy a fogadra – nem is tüske ez, hanem kaktusz. A kaktusz egy félelmetes növény, hegyes vámpírfogakkal. Kicsi és hegyes, olyan kicsi, hogy csak szabadszemtelenül látszik. Na ezek lesznek a jó fogak, érzed már, hogy erősödik benned a félelmetesség?
– Hát nem.
– Hát de, ha mondom! Mit gondolsz, ha belépne most ide a Margit és meglátna téged ilyen félelmetes állapotban, mint mondana?

Ebben a pillanatban belép Margit a színpadra, kezeit a szeme elé kapja és azt mondja:
– Jaj!

– Na látod Boborján. Ennyire félelmetes vagy! Hát nem megmondtam neked, hogy elültetem benned a félelmetességet? Már ki is hajtott, már virágzik is szerte a széjjel, a Margit is megláthassa.
– Igen? Akkor jó.
– De jó ám! Most kezdődik a tánc! Nekiindulunk a mozivászonnak, mi leszünk a rémisztgető Bélák a lugasban. Megjelenünk több kötetben, hogy az ilyen Margit-félék lefekvés előtt reszketve olvassanak minket. Aztán meg álmukban ijedezzenek, meg reggelre kialvatlankodjanak. De jó is lesz, mert a sok hírnévből majd házat veszünk és abban lakunk, jó sötétben minden éjjel.

Margit elveszi szeme elől a kezét és fejcsóválva mondja:
– Pityu! Hajmosáskor jajmilesz a kaktusszal, mert se a vizet se a zsírost. Boborján meg nem mozoghat, mert copfba szúrja hirtelen.
– Margit! Te miért oktalankodol bele a fenomenálisba, ahelyett, hogy véres kardot hoznál?

Margit kimegy, Anti bácsi hangja ismét felcsendül, síron túli minőségben:
– Kardhal.

A világ leghidegebb hóembere

A szín a színpad, függöny fel, egyszer csak bekapcsolódunk a történetbe, ahol is Boborján a maga egyedi stílusában áll, összeérő térdekkel és lelógó kezekkel. Mellette a meglepett ex-margit, aki most műsorvezető. Boborján belefog;

– … és a Besenyő Pista bácsi mondta, hogy én vagyok a világon a leg-e-hidegebb hóember.

– Nade Boborján, mindig maga az aki ilyen rendkívüli hír bejelentése után megjelenik? Mindig?

– Neeem, nem én, hanem a hideg. Annyira hideg jelenik meg mint a hóember. Bizony.

– Miből gondolja, hogy maga hóember és azok közül is a leghidegebb?

– Hááát, azt mondta a Besenyő Pista bácsi, hogy mikor edzünk, és nekem hidegnek kell lennem, akkor koncentráljak. Nagyon. Ettől.

– És ezt mi hogy higgyük el magának? Tapintással kell megbizonyosodni róla, vagy hőmérővel, vagy hogyan?

– Igen. Nem.

– Most igen, vagy nem?

– Neeeem.

– Tehát nem bizonyosodhatunk meg róla, hogy valóban maga a leghidegebb a világon.

– Igen. De.

– Ide figyeljen Boborján! Maga átveri a nézőket és engem is. Szerintem maga 36 fokos, nem hideg. Nem is hóember. Hogy került maga ide?

– Ide? Dehát én nem is vagyok itt. Majd érkezem. Nemsoká.

– Mikor fog megérkezni, csak hogy mi is tudjuk és fel tudjunk rá készülni?

– Hirtelen. Egyszercsak.

– Honnan fogjuk tudni, hogy megérkezett?

– Hát onnan, hogy hideg lesz. Mert koncentrálok.

– Ohh, értem. Maga egy olyan hóember, aki még nincs itt, de majd ha ideér hideg lesz, ebből tudjuk, hogy megérkezett.

– Neeem.

– Hát akkor hogyan? Kezdem elveszteni a fonalat ebben a történetben.

– Hirtelen. Ahogy a hóemberek szoktak. Hirtelen jön a sok hópihe, aztán leesik a földre. Összelapul a leeséstől, kicsit sír is. Ezért látszik a könnye ott. De nem baj, mert jönnek a sapkás gyerekek és rátaposnak. Aztán a talpukon behordják az előszobába és ronda latyak lesz belőle, szerteszét ott. Aztán Besenyő Pista bácsiéknál a Margit néni rájuk kiabál. Mert ő most nincs itt.

– Nincs itt. De hogy jön ez a hóemberséghez?

– Sehogy. Csak szokott kiabálni.

– Magával is szokott kiabálni, vagy csak a sapkás gyerekekkel?

– Nem. Mert velem nem szokott, ha Besenyő Pista bácsi edzést tart nem szokott. Hirtelen megjelenek és a latyak is.

– És a latyaknak mi köze van a maga ma esti fellépéséhez?

– Nem érti. Szerintem a műsorvezető bácsi nem okos. Nem bizony.

– Jó akkor okosítson meg Boborján, csak gyorsan, mert már vörösödik a fejem!

– Na. A latyak az folyadék. Vízből. Az meg hó, csak olyan ami már könnyezett.

– Értem, de mi köze ennek magához?

– Hóember.

– Oh, tehát azzal bizonyítja, hogy maga hóember, hogy bemegy valahova és latyakot hagy a cipője?

– Igeeen.

– Jó, hogy haladjunk, már csak azt kell bebizonyítania, hogy maga a leghidegebb – aztán haza is mehetek, hogy jól elverjem az asszonyt. Valahol le kell vezetnem a feszültséget, maga, maga Boborján egy életveszély.

– Pedig én vagyok a leghidegebb, azt mondta a Besenyő Pista bácsi. Elég ha koncentrálok, akkor megjelenek hirtelen és hideg leszek. Mint most is.

– Én nem érzem a hideget, most érezni kéne?

– Nem. Már nem. Az előbb volt a most.

– Kalap, kabát. Viszlát.

– …

p.s.: ja, ez egy hamisítvány, nem eredeti L’art pour L’art, hanem most így eszembe jutott, oszt leírtam. respect. :)

AMIGAonly – szkennelve

Teljesen véletlenül bukkantam a tele-work.hu oldalra, ahol valaki szépen rendszerezte az itt-ott fellelhető régi amigás könyveket, újságokat.

AMIGAonly 1. számItt található meg a régi fényét elektronikus formában visszanyerő AMIGAonly több száma, melyet gyorsan archiváltam is magamhoz. Csuda idők voltak azok, Magiccal írtuk a cikkeket, aztán szerkesztettük A1200 gépeken az újságot, nyomtattuk buborékos nyomtatóval, majd kerestünk valakit aki sokszorosítja. Ha jól emlékszem az első számot egy ismerős ismerőse fénymásolta a Hűvösvölgyi úton terpeszkedő elmehibás intézet alagsorában. Amint megszületett a néhány száz példány, indult a postázás, egyesével szépen becsomagolva…

Szerencsére – véleményem szerint – ez az újság szép karriert futott be, a végére már nyomdában készült, színes borítóval, igazán komoly tartalommal. Mielőtt megszűnt, már Petike gondozta – nekünk Magiccal akkor más dolgunk akadt vélhetően -, azt hiszem, aki itthon amigázott annak idején, az tudja milyen fontos volt ez az újság. Az internet előtti korban – ez, mármint az internet előtti kor a mi gyerekeink számára nem is feldolgozható információ – a BBS-ek, a lemezújságok és ezek a papír magazinok voltak az információforrások a magunkfajta kockáknak.

AMIGAonly 10. szám

Sajnos a tíz számból csak 8db van meg, talán a 6. és a 8. is előkerül egyszer. Csak azt tudnám, hogy az én példányaim hol lehetnek… :)

Online lapozgatás: AMIGAonly online
Letöltés: AMIGAonly_1_2_3_4_5_7_9_10.zip

Változni tudni kell

Milyen érdekes, hogy az emberek csak rendkívüli nehézségek árán képesek változtatni életükön, magukon. Pedig tudomásul vehetnék, hogy a jelenlegi életük, gondolataik is egy előző változás eredményei!

De miért is van szükség a változásra? Egyáltalán szükség van-e rá?

girl_with_blueErre a kérdésre az egyszerű válasz az, hogy nincsen. Csak abban az esetben van változásra, változtatásra szükség, ha az ember elégedetlen magával, vagy az őt körülvevő dolgokkal. Ezt pedig igen nehéz bevallani saját magunknak, hiszen a világunk, amiben élünk az egy általunk – vagy programunk – által létrehozott világ, a gyermekünk és alkotónk is egyben. Egy alkoholista sem mondogatja őszintén magáról, hogy ő alkoholista és szeretne nagyon megváltozni.

Tehát változni csak akkor érdemes, ha szükségét érezzük. Ez az érzés az első és egyben legnagyobb lépés a változás felé, ezt a legnehezebb megtenni. Sok esetben egyszerűbb megmagyarázni magunknak, hogy az élet ily’ kegyetlen, minden összeesküdött ellenünk, mindenki ellenünk van. Erre vagyunk kondicionálva, azt hazudták nekünk születésünk óta, hogy a világ ilyen, ebben az a feladatunk/sorsunk, hogy szenvedjünk amíg lehet. Nagyon ritka a boldogsághoz való útravaló, szinte minden a boldogtalanság elérését írja le számunkra.

Márpedig ez közösségeken és generációkon át folytatott sors-programozás eredménye, a gyermek sorsa szinten minden esetben kísértetiesen hasonlít a szüleiéhez. Legyen ez a más emberekhez való viszonya, vagy legyen ez a szegénységhez, gazdagsághoz, mások segítéséhez, támogatásához való viszony. A hasonló a hasonlót vonzza, márpedig ha hasonló vagy a szüleidhez, ne csodálkozz, hogy az életed is hasonlóan alakul. Ebben nincs semmi különös, vagy csodaszerű, egyszerűen ilyen a világ, ez a tradíció kell a rasszok létrejöttéhez és folyamatos újratermeléséhez.

Elolvastam a témában néhány könyvet, de talán a sok pszichológiai – ide sorolnám FREUD Álomfejtés című könyvét is, amit elég sokáig rágcsáltam és nem is sikerült végigolvasnom – sületlenség mellett T. HARV EKER, A milliomos elme titkai című könyve volt az, ami segített megérteni ezeket a folyamatokat. Ez a könyv elsősorban a pénzhez való viszonyról szól, de az benne az érdekes, hogy az abból leszűrt tapasztalat az élet többi területén is tökéletesen beválik. Ha ezen még nem gondolkoztál el, és hirtelen kívülről kezded el nézni a saját életed moziját, elég megdöbbentő képet kaphatsz, hirtelen nagyon más színben tud feltűnni a valóság!

Mit hallottál gyerekkorodban a pénzről, a gazdagságról és a gazdagokról? Hallottál-e olyan kijelentéseket, hogy a pénz minden gonoszság forrása; spórolni kell a nehéz időkre; a gazdagok kapzsik; a gazdagok bűnözők; mocskos gazdagok; a pénzért keményen meg kell dolgozni; a pénz nem a fán terem; az ember nem lehet egyszerre gazdag és lelkileg emelkedett; a pénz nem boldogít; a pénz beszél; a gazdagok egyre gazdagabbak lesznek, a szegények egyre szegényednek; a mi fajtánknak nem való; nem mindenki lehet gazdag; sosincs elég; továbbá a hírhedt mondatot: nem engedhetjük meg magunknak? Nálunk, otthon, apám mindig azt üvöltötte, valahányszor pénzt kértem tőle: “Mit gondolsz, nekem a bőröm alatt is pénz van?” Viccesen azt feleltem neki: “Bárcsak úgy lenne. Lenyúznám a bőrödet.” Sosem nevetett. Itt a bökkenő. Mindazok a kijelentések, amelyeket fiatal korunkban hallottunk a pénzről, megmaradnak a tudatalattinkban, és modellként szolgálnak pénzügyeink intézéséhez.

Béna kacsaként tipegünk ugyanazon az úton, amin szüleink és azok szülei. Lehet, hogy ez nem is baj, addig a pontig, amíg ezt vállalhatónak, jónak tartjuk, de utána már egyszerűen mazochizmusnak tűnik!

Ugyanebben a könyvben találtam rá egy érdekes gondolatra, melyet már régóta próbáltam megfogalmazni magamnak is, miszerint azért akar az ember vagyonosabb, gazdagabb lenni, hogy többet adhasson másoknak!

Biztosan hallottad már az “utánozó majom” kifejezést. Nos, az emberek sem sokban különböznek a majmoktól e tekintetben. Gyermekkorunkban mindent utánzással tanulunk meg. Sokan ódzkodnak beismerni, de van némi igazság a mondásban, miszerint “az alma nem esik messze a fájától”. Erről annak az asszonynak a története jut eszembe, aki sonkát főzött vacsorára, és levágta a hús mindkét végét, mondván: “Anyám is így csinálta.” Nos, éppen az anyja jött el hozzá aznap vacsorára. Meg is kérdezte tőle, miért vágta le mindig a sonka két végét. Az anyja azt felelte: “Anyám is így csinálta.” Elhatározták, hogy felhívják a nagymamát, és megkérdik tőle, miért vágta le mindig a sonka két végét. No és mit mondott a nagymama? “Mert túl kicsi volt a lábasom.”

Ez egy apróságnak tűnő, mosolyogtató példa, de az életünk és a gondolataink tele vannak ilyen majmolással, előre kiszámítható pozitív és negatív eredményeket produkálva. Egy pillanat alatt meghozunk olyan döntéseket – kizárólag a belénk tömött program alapján – ami egész későbbi életünket gyökeresen átalakíthatja, befolyásolja. A két legismertebb, mindenkit érintő ilyen dolog a házasság (röghöz kötés) és a lakáshitel (adósrabszolgaság) kérdése.

Szinte nincs olyan család ebben az országban, de talán a világ jelentős részén sem, ahol a szülők ne ragaszkodnának a házasság, a jogszerű – immár hit-telen és vallástalan – együttélés intézményéhez. Nem azért, mert fel tudnának hozni túl sok példát arra, hogy ez miért is jó, vagy mi ennek a haszna, egyszerűen bennük is ez az erős program munkál. Ezáltal a fiatalokat – akik még nem igazán képesek eldönteni ezt a kérdést magukban – folyamatosan bombázzák a cselekvéshez szükséges okossággal, aminek szinte mindig az a vége, hogy huszonévesen házasodnak és szintén huszonévesen válnak is. Ennek minden szépségével és rengeteg bánatával, veszteségével együtt. Egy esküvő kiadásai és az utána következő válás kiadásai sok esetben egy fél élet alatt megtermeledő javakkal érnek fel, a mentális veszteségekről nem is beszélve.

Ehhez nagyon hasonló a kényszeres tulajdonszerzésre – ingatlan tulajdon, nagyösszegű hitel segítségével – való iránymutatás és a hozzá tartozó okosság osztása is. Sajnos a saját környezetemben is vannak többen, akik a mostani eszükkel már nem engedtek volna ennek a demagóg erőszaknak és nem csak azért, mert a mostani pénzügyi válság mindenkit új gondolkodásmódra kényszerít. Egyszerűen azért, mert rájöttek, hogy olyanok adtak nekik tanácsot ebben a kérdésben, akiknek az égvilágon semmi tapasztalatuk nincs benne, sőt szinte kizárólag a saját programjuk adta valóság szerinti szöveget voltak képesek érvként felhozni. Egy olyan pénzügyi döntésre kényszerítették a hozzájuk legközelebb álló személyt – a gyermeküket – amihez nem rendelkezett a megfelelő ismeretekkel, majd hogy ezt a döntést a nekik tetsző módon hozza meg, rásegítettek.

A legcsúnyább eredmény – ebből is láthatunk rengeteget ha kicsit körülnézünk – a huszonéves friss házasok válása és – tulajdon helyett – a közös hitelterhek elosztása a bíróságon. Megfizetve mindent kamatostul, illetékestül, könnyestül… Talán ez a párocska, ha a mai napig egy bérelt lakásban tervezgetné a közös jövőt és a HÁZasságot, mosoly lenne a könny helyett. Ki tudja, ha még időben változtattak volna a gondolkodásukon, más lenne a helyzet.

Azt hiszem a fenti két markáns példa mellé belefér a családtagokhoz való viszony öröklése is. Ha egy családban a gyermek a folyamatos intrikát, egymás lenézését, a háta mögött való szidását látja, miért is gondolkodna máshogy? Miért is lennének barátai, miért is lenne aki felnéz rá, és miért is nézne ő fel valakire. Lehet, hogy a fenti esetben elérhető anyagi veszteség is fájdalmas, de a barátok, szerettek nélküli élet fájdalma mellett ez eltörpül. Márpedig jelenleg a társadalom tele van az effajta családmodell eredményével, az atomizált, bezárkózó, információ-zabáló egyedekkel, akik számára a boldogság egy felfoghatatlan, nemlétező valami, ami csak a brazil szappanoperákban és az amerikai nyál-műsorokban kaphat szót. Természetesen saját gondolatok és valódi gondolkozás nélkül.

A tradíció addig jó, amíg JÓ az azt alkalmazó ember számára és amikor már rossz, akkor nem tradíció, hanem kuruzslás, vakhit, babona. Gúzsba köti az elmét, determinálja a már sokszor végigélt, szenvedéssel és veszteséggel teli eseménysort. Tradicionális depresszió, saját gondolat helyetti majmolás.

A gondolatindító változást szinte mindig valami kritikus helyzet, valami tragédia indukálja. Ez is sorsszerű, programszerű működés. Miért kell megvárni azt a pontot, mikor már csak egy lehetőség marad? Miért kell az utolsó pillanatig ragaszkodni a demagóg tradícióhoz, akkor is ha látjuk, hogy amiatt kerültünk a tragikus helyzetbe?

Azért, mert a változtatás felelősséggel jár, míg a program szerinti működés más felelőssége. Szerintem ennyi az egyszerű magyarázat, minden más tankönyvekbe és tanulmányokba való…

Személy szerint büszke vagyok, hogy még időben – egyesek szerint igen korán – képes voltam meghozni a változást elősegítő döntéseimet és ezentúl sem lesz ez másképp. Ezen döntések eredményei kézzelfoghatók, bizonyítják számomra, hogy a sorsom nincs megírva sehol, sajnos – vagy sokkal inkább szerencsére – ezt a történetet magamnak kell megírni. Márpedig én magamnak nem fogok keserű történetet írni, eddig sem tettem, ezután sem fogom. Aki szeretne ebben a jó hangulatú, a tiszteletre és a szeretetre épülő történetben részt venni, azt szeretettel várom. Azoknak, akiknek ehhez jelenleg meg nem léphető változásra lenne szüksége, erőt és kitartást kívánok hozzá és türelemmel kivárom, míg időszerű nem lesz szereplésük a történetemben. Addig maradjunk egymást nem metsző halmazok egész elemei…

Shunryu Suzuki: A Zen Szellem, Az Örök Kezdők Szelleme

Egy ismerősöm kérésére néhány hete könyv (PDF, E-Book) formátumúra tördeltem – és kicsit javítottam a helyesíráson is benne – a Terebess által publikált Shunryu Suzuki anyagot… Hátha valakinek szintén erre van szüksége, ezennel megosztom.

Shunryu_Suzuki-A_zen_szellem_az_orok_kezdok_szellemeRendesen elolvasni még nem volt alkalmam, de azért feltűnt benne néhány érdekes gondolat:

Semmi rajtatok kívüli nem tud nehézségeket okozni nektek. Saját magatok hozzátok létre a hullámokat szellemetekben. Ha úgy hagyjátok szellemeteket, ahogy van, megnyugszik. Ez a szellem az, amit nagy szellemnek neveznek. Ha szellemetek valami rajta kívülivel áll kapcsolatban, akkor az kicsiny szellem, korlátozott szellem. Ha szellemetek nem valami mással van kapcsolatban, akkor szellemetek tevékenységében nincs dualista felfogás. Szellemetek tevékenységét csupán hullámainak fogjátok fel. A nagy szellem mindent magában tapasztal.

Értitek a különbséget a két szellem között? A mindent magába foglaló szellem és a valamivel kapcsolatban lévő szellem között? A kettő valójában ugyanaz, a felfogás az, ami különböző, és az élettel szembeni magatartásotok is felfogásotok szerint alakul különbözőképpen.

Az, hogy minden a szellemben foglaltatik benne, a szellem lényege. Ennek tapasztalása a vallásos érzület. Még ha keletkeznek is hullámok, szellemetek lényege tiszta, olyan tiszta, mint a hullámzó tiszta víz. A víznek valójában mindig vannak hullámai. A hullámok a víz gyakorlata. Víz nélküli hullámokról vagy hullámok nélküli vízről beszélni: tévedés. A víz és a hullám egy.

Egyénként élsz ezen a világon, de még mielőtt emberi lény alakjában jelensz meg, már itt vagy, mindig itt vagy. Mindig itt vagyunk. Értitek? Azt hiszed, hogy születésed előtt még nem voltál itt. De hogy lehet az, hogy megjelensz ezen a világon, ha nincs te? Mivel már vagy, megjelenhetsz a világban. Ugyanígy, az sem lehetséges, hogy eltűnjön olyasmi, ami nem létezik. Mivel van valami, el is tűnhet az a valami. Lehet, hogy azt hiszitek, hogy ha meghaltok, akkor megszűntök, s már nem léteztek többé. Ha eltűntök is, valami, ami létező, nem lehet nem-létező. Ez varázslat. Mi magunk semmilyen varázslattal sem bűvölhetjük meg a világot. A világ önmaga varázsa. Ha nézünk valamit, el tud tűnni szemünk elől, de ha nem igyekszünk meglátni, az a valami nem tud eltűnni. Mert figyelitek, megszűnhet, de ha senki se figyeli, hogyan szűnhet meg bármi is? Ha figyel valaki, megszökhetsz előle, de ha senki sem figyel, nem tudsz megszökni saját magad elől.

Letöltés: Shunryu Suzuki: A Zen Szellem, Az Örök Kezdők Szelleme

Kamathitel – kalkuláció

Némi kádban ülős filozofálás után készítettem egy számolótáblát, melyben egy új banki terméket próbáltam szimulálni.

Kamathitel

A termék neve Kamathitel, működése, elemei egyszerűen fogalmazva a következők:

  • Az ügyfél elhelyezi a Tőkéjét a bankban fix futamidőre, fix kamatozással, vállalva, hogy a futamidő alatt nem veszi ki a tőkét, sem annak kamatait (ez a konstrukció megegyezik a klasszikus lekötött betét termékkel)
  • Az ügyfél Hitelt kér, melynek összege megegyezik, vagy kisebb mint a betett Tőke, illetve a Tőke után a betét futamidejére szóló kamata, a futamideje pedig megegyezik a betét futamidejével
  • A Hitel valójában a Tőke kamatának megelőlegezése a bank részéről, fedezetként megtartva magát a Tőkét
  • A Hitel törlesztése a Tőke éves vagy havi kamataiból történik, azaz – jól megválasztott hitelösszegnél – az ügyfélnek nem szükséges további finanszírozást tennie
  • A futamidő végén az ügyfélnek megmarad a Tőke, megkapta a Hitel összegét és visszafizette az összes kamatot
  • A Bank számára az ügyfél nemfizetési kockázata alacsony, hiszen fedezetként a Tőke a futamidő teljes idején rendelkezésre áll

Az eredmény oszlopokkal kapcsolatos trükk a THM értékben rejlik, érdemes megnézni a BETÉT szekcióban kalkulált kamatos-kamatot és az ahhoz tartozó kamat és eredmény értékeket, illetve ezzel párhuzamosan a HITEL szekciót is. Természetesen fenntartva a tévedés és a hozzánemértés kockázatát ebben az esetben is.

A kalkulációs tábla letöltése: LouiSe-Kamathitel.xls

Lehet, hogy mindez csak fikció, de azért leírtam, mert ez jutott ma eszembe… Majd ráfogom a nyuszira.