hoSzánkóm talpán hó sziszeg
Kristály arcán billegek
Érdes karja tartja szánom
Milliónyi fényszilánkon
Sikló szánom, jó veled!

Lassan indulsz, mély a hó
Domboldalban kaptató
Hosszú sipkás kisemberek
Húzzák-vonják, kint a hideg
Mosoly-kályhán olvadó

Fehér titkot rejt a tél
Hótakaróm fülig ér
Alá bújok, míg a tavasz
Hóvirágja szirmot fakaszt
S fényburokban ideér

Igaz szóval

igaz_szoval-2Igaz szóval fojt majd borba
A csendes többség – ez a dolga!
Számmal, széppel, testbeszéddel
Háborodva tör majd széjjel
Álnok tabut, néma valót
Annak hírét író csalót
Azt bújtató gazdag urat,
Meg sok szolgát aki mulat!

Sok-sok félő, félni termett
Ember-morzsa élni kezdett
Kovászolja sorsa újra
Múlttalanul földön kúszna!

Dárda böki, éhség hajtja
Élősködő népnek adja
Kertje mélyén apró fáját
Ütik érte sajgó hátát
Csontja törik, hideg padlón
Fekszik csöndben – vére vad ló
Rohan, rúg és tajték veri
Zabolátlan – majd betöri
Gaz lovasa, gyilkos féreg
Nem mozdulhat, talán élhet…

Néped butasága

Királyom, királyom!
Néped butasága, hatalmad forrása
Mi lesz ha elapad, hová mész utána?

Mi egyszerű népek – kik csöndben éldegélnek
Egymástól pár tojást és cukrot, lisztet kérnek –
Hogy fognak majd félni, utcára kilépni
Ahol most még rend van, de húsz év múlva néni
És bácsi leszünk akkor, ruhánk az öregkor
Nyugdíjunk a kölcsön, mit nem törlesztünk, börtön
Képzi ki a rémet – és szüntelen gyerekkor
Ordít a falakból!

Rémüldözünk, gyengén – nem leszel már akkor
Csak mocskos királyságod lelopott lakatból
Egy vastag falú várban, a főváros ormában
Bankót morzsolgatnak, félnek, mert aranyban
Többet érne, vélik – fogukon fehérlik
A gazdagok szépsége, a többség meg benézne
Kintről az utcáról – sötét van odakinn
Előbb, vagy utóbb majd
Leverik valakin!

Tizennégy

Tizennégy hangon játszott a gyermek
Tizennégy másodperc csöndben felejtek
Tizennégy mondatot szoruló torokkal…

Tizennégy ujj matat, szorítja hurokkal
Tizennégy percben önti rá mocskát
Tizennégy órája menekül, mondják…

Tizennégy napig tart, a rettegő házban
Tizennégy rokonnak hiányzó lány van
Tizennégy gyilkosa akarta – ölni

Tizennégy évet kap, felét se tölti!

Tizennégy év múlva, tízből négy ez lesz
Tizennégy évesen porontyot kerget
Tizennégy bűne van, mindnek van ára
Eljut – ha megéri – az akasztófára!

A nyelv temploma

A nyelv temploma, a könyv
Vastag kapuja ha döng
Mert betérne rajta az elme
És foszladozó figyelme

A betűkre fonna vékony selymet
Az Istenre, a szóra kapna kedvet
Papjai ott bent az ólom sorokat
Rendben is tartják – óvják a koromat

A régit, az újat, jelentőt és dúltat
Vidámat és kedvest – egy picit még a múltat
A jelent is – azt élem, büszkén ahogy érem
A betűk padsorában most imára rogy térdem!

Harminchét

Lezártam. Fújtam, mint a macska,
Aztán meg karomba
Fogtam, s el nem ejtem, vajúdtam
Megszülhettem, talán odúmba
Mást is beengedtem, akit egyszer, kétszer,
Akit kétszer százszor!

Ha egyszer betértél, onnan már hiányzol!

Hiába a kinti, zord másság, nem hinti
Porral be a házam, lakatját rázártam
Rozsdával bekentem, idővel serkentem –
Fel népemet, ahogy a dal – gyerek,
Ha emlékszik rá anno – vörösen andalgó
Naplemente fesse

Orcáját veresre!

Ez itt most két év volt, talán a legjobb
Ami eddig elért, gyermeki lelkemért
Bocsásson meg minden, amit elkerültem
És amit eleddig veletek megéltem,

Most egy hosszú csönddel, nektek hadd köszönjem!