CHIP magazin – problémák

“A számítástechnikával foglalkozó Chip magazin annak ellenére is folyamatosan megjelenik a jövőben, hogy a közelmúltban a teljes szerkesztősége kivált a lap kiadója, a Vogel Publishing Kft. kötelékéből – közölte Carsten Gerlach, a társaság ügyvezető igazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Carsten Gerlach az ügy háttereként elmondta: a korábbi ügyvezető igazgatót, Ivanov Pétert augusztus 22-én váltották le posztjáról azért, mert a német tulajdonos úgy látta, nem a kiadó érdekeit tartja elsődlegesnek. Ezt követően a szerkesztőségi stáb felállt, s most új név alatt, új, a Chiphez hasonló magazinok kiadásában és szerkesztésében működik közre. A hazai lappiacon hasonló esemény 1998-ban történt, amikor az Internetto teljes szerkesztősége Nyíró András vezetésével elhagyta az IDG kiadót, és megalapította az Indexet.

Az ügyvezető igazgató hangsúlyozta: nemcsak az üzleti erkölcs szempontjából ítélik el a történteket, jogi lépéseket is tesznek érdekeik védelmében. Hozzátette: kárukat még nem tudja összegszerűen meghatározni, hiszen most vizsgálják, mekkora anyagi veszteség érte őket. A Magyarországon 1989-ben indított Chip magazinnak 10 ezer előfizetője és havonta összesen mintegy 25 ezer vásárlója van, valamint 100 ezres olvasótáborral rendelkezik.”

Mielőtt bárki is valami rosszra gondolna, le kell szögeznem – mint az újság egyik külső munkatársa – hogy a csapat ugyanaz, továbbra is ugyanazokat az információkat fogjuk a lapban megjelentetni, és továbbra is lesz benne Amiga rovat. A Chip eddig is a legjobb hazai számítástechnikai magazin volt, és ezután is az marad…

Talán az egyedüli korrekt hírforrásunk a winteles médiavilágban a Chip magazin, de ez nem csoda, hiszen ott egy Amigás írja a cikkeket… (LouiSe kapcsold mán be a gépedet, mert le szeretném nyúlni az egyik filét! Ez a vacak brózer mindíg azt írja ki, hogy nem vagy elérhető…) Ami a fontos, hogy a Chip magazin még nem ment tönkre – nem úgy mint egy másik, néven nem nevezett -, és előreláthatóan nem is fog.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *