Csöndet

Találtam egy apró Csöndet, ott ahol a halk táj
Szuszogása neked könnyed, s nevetése sem fáj
Sírása se enged közel semmi vadat hozzá
Nekem ad egy törött Csöndet; vidd messzire, hagyjál!

Zavar ez a nagy Csönd engem, fejemben a lelked
Rágcsál, ropog, mesél mindig, elárulja terved
Zacskót zörget, mindig zajoz, illúziót él át
Annak hisz majd akit akart, s kézen fogva vert át

Csendben hagyom most a Csöndem, hadd morogjon bennem
Öreg motor, morcos kese – elmeséli menten
Vad meséjét, hol a tájon halk zenéket fújnak
Pánruhába öltözöttek, csábítók és múltak

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *