Hej’ e’ sírás

Járványszerűen terjed szinte mindenhol a magyar szavak helyesírására vonatkozó szabályok figyelmen kívül hagyása. Nem a szép, szabatos mondatszerkezetek, vagy a mondanivaló hiányáról van szó, hanem valami másról, valami sokkal mélyebbről…

Vajon ez már az SMS generáció önképzésének eredménye lenne? Mi lehet a baj a szavakkal? A magyar nem angol, itt ha kaput mondunk, akkor kaput írunk. Persze ha a “tölgy” helyett “tőgyet” mondunk, akkor agyalni kell az írott formáján egy kicsit…

Sírdogáltam én már e témában, sőt kerestem az okokat is, mert ott lapul valahol az érdekesebb rész. Az emberek bizonyára nagyon sietnek, ezért nem képesek a leveleikbe megszólítást, aláírást tenni, ha tesznek is, egybeírják a következő sorokkal. Talán drága a soremelés, a központozáshoz szükséges szóköz…

Lehet hogy nem sietnek, nem sajnálják az idejüket a formázásra, hanem az írásukkal lerajzolják a mondanivalójuk mellé önmagukat is. Az olvasó számára nagyon szépen látszik az elektronikus sorokból is – akár a kézírásból – a sorok írójának szellemi állapota. Nem kell magyarázat és fotó mellé, világít az szépen.

Talán nem is az SMS generáció, vagy az elbutulás az oka annak, hogy egyre fájdalmasabban jelenik meg a nyelvkínzás az irományokban. Talán mindössze annyi történik, hogy az írástudatlanok is rákényszerülnek az írásra, az írott kommunikációra. Számítógépet, telefont használnak, mert a szomszéd is azt teszi, meg a tévében is azt látják. Az írásukban pedig – mivel olvasási tapasztalatuk nincs – utánozzák azt, amit mondanak. Utánoznak. Teszik ezt a maguk módján, a fejlődésre való igény megjelenése nélkül. Nagyobb baj, hogy az egyszerűségük okán “utánzandókká” válnak, erős mémekkel. Ha elég sokan lesznek hozzá, majd ők képzik ki az utódjainkat.

Az egyszerűség csak addig vicces, míg fel tudod ismerni magadon…

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *