iPhoto ’09

Nemrég jelent meg az Apple iLife csomagjának 2009-es kiadása, melyeket az újonnan vásárolt gépekhez adott DVD-ről szedhetünk le.

Az iLife-on belül rejtőzik az iPhoto névre hallgató képkezelő alkalmazás, melyben több, végre igazán használható és egy kis marketinggel akár korszakalkotónak is nevezhető újítás kapott helyet.

A digitális fényképezőgépek térnyerésének köszönhetően mára mindenkinek ezres nagyságrendű fotó gyűjteménye van, melyek vagy ömlesztve, vagy legalább dátum szerinti csoportosításban állnak rendelkezésre. Persze ilyen tételű kép már magában hordozza azt az állapotot, hogy nem lehet megtalálni közülük azt amit keresünk, hiszen arra nem sokan veszik a fáradtságot, hogy ezeket a képeket megjegyzésekkel lássák el, csak gyűlnek és ezzel arányosan tűnnek is el saját süllyesztőjükben.

Ha fotót készítünk, annak legalább három ismérve kell hogy legyen:
– mikor készült (dátum)
– hol készült (helyszín, vagy esemény)
– ki van a képen (személy)

A három ismérvből egyet minden fényképező el tud helyezni automatikusan a képen vagy a képben, ez a dátum. A másik két paraméterből a helyszín beépített GPS vevővel, vagy utólagos pozíció szinkronnal megoldható, viszont se az esemény (events) se a képen látható személyek (faces) nem határozhatók meg automatikusan.

Az Events funkció már a régebbi iPhoto verzióban is megtalálható volt, ez is egy jó találmány, hiszen a képeket nem kell egyesével megjegyzésekkel ellátni, hanem egy virtuális esemény tárolóba helyezhetők. Ezt már az Import funkciónál lehet definiálni, azaz mielőtt a kamerából a számítógépre kerül a fotó meghatározhatjuk, hogy azt milyen eseményhez akarjuk kapcsolni.

Az iLife 09-ben debütáló iPhoto 8.0 viszont képes valóban intuitív és egyszerű módon segíteni az adott fotó készítési helyének és a rajta szereplő személyek meghatározására.

iphoto-places

A Places egy Google Maps integrációt jelent, melynek segítségével egy fotót, vagy akár egy teljes Event-et megcímkézhetünk pontos földrajzi pozícióval. Az ennek eredményeképpen létrejövő saját térképünkön láthatjuk azokat a képeket amelyeket pozicionáltunk, azaz a helyszínt jelölő koordinátákkal és az ehhez tartozó névvel láttuk el. Természetesen ennek automatikus megoldása is van, viszont ehhez szükségünk lesz egy GPS vevőt is tartalmazó fényképezőgépre.

iphoto-faces

A fotókon szereplő személyeket egy beépített arcfelismerő (face recognition) motor segítségével definiálhatjuk – Faces funkció. A program első indításakor minden egyes képen megjelöli az arcokat – ez a folyamat 12.000 kép és egy PowerBook G4/1.5GHz esetén kb. 10-11 órát vesz igénybe -, majd megkér minket, hogy kezdjük el ezeket az arcokat nevekkel ellátni. Minél több arc tartozik egy névhez, annál pontosabb a találati arány. Nem kell megijedni ettől a procedúrától, ismét olyan módon sikerült megvalósítani az Apple fejlesztőinek, hogy ennél egyszerűbbet nehéz elképzelni; a felismert és névvel ellátott fotók listájához kiegészítésképpen megjeleníti azon képek listáját is, amelyeken elképzelhető, hogy ugyanaz a személy szerepel. Ebben a listában három lehetőségünk van, egy kattintással (zöld) azt mondjuk róla, hogy ő az, két kattintással (piros) jelöljük, hogy nem ő az, illetve ha nem kattintunk egyet sem, akkor azt jelenti, hogy nem tudjuk…

Néhány órai próbálgatás után elégedett vagyok az új iPhoto-val, eddig nincs panaszom a stabilitására és a sebességére sem. Természetesen a fentieken kívül van még benne egy rakás új okosság, erről bővebben az Apple iPhoto oldalán bújnak meg szépen becsomagolt marketinges mondatok…

One thought on “iPhoto ’09”

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *