Works / Munkák

A nevem Nagy Lajos, Budapesten születtem 1971. október 9-én és ugyanezen dátum óta állandó lakosa vagyok egy Budakeszi nevű falunak – mely az idő múlásával várossá cseperedett…

Eddigi pályafutásom során sok mindennel foglalkoztam, de elsősorban a virtuális térben mozgok. Voltam eddig jótanuló, focista, balhés, piás, harcos, csajozós, zenész, hacker, fotós, videós, igazgató, rendszergazda, programozó, tervező, szóvivő, költő, újságíró, ötletember és még ki tudja mi…

Mivel alapvetően az informatika világa az ami a mindennapjaimat meghatározza, talán – több mint huszonöt évnyi tapasztalattal a hátam mögött – elmondhatom, hogy legalább van egy dolog a világon, amihez értek. A legelső programomat Sinclair ZX-81 gépen írtam a nyolcvanas évek közepén, majd következett a Zilog assembly, a Spectrum, C+4 és C64 és végül az Amiga platform. Ez hosszú kapcsolat volt, írtam demót, játékot, szótárt és számtalan applikációt sikerült a jó öreg 68k platformra portolnom. Csináltunk partikat, újságot meg sok jópofa dolgot ezekben az években, toltuk a BBS-eket hajnalig…

Aztán, illetve mindezek mellett írogattam több IT magazinba, Novell Netware, Linux, security és természetesen Amiga témákban, sőt időnként lemezújságokba is – mert akkor még voltak ilyenek is.

Ahogy teltek az évek egyre nagyobb dolgokkal foglalkoztam, az Uniós csatlakozás után már projektnek hívjuk azt, ha többen egy célért tevékenykedünk – itt elsősorban a jármű-kommunikáció és a hozzá kapcsolódó szoftver rendszerek azok, amelyekkel közelebbi kapcsolatba kerültem. A kutatás és az ahhoz kapcsolódó tevékenység az, ami a kétezres évek második felében érinti a dolgaimat… Ezekből csak az utazgatás és a hozzá kapcsolódó hontalan tevékenységekért nem rajongok, de ezért kárpótolnak azok koponyák, akikkel ott a messziségben összehoz a sors.

2007 óta a dokumentumok elektronikus kezelése – irattárazás, iktatás, feldolgozás, tárolás, indexelés, migrálás, workflow-k – lett a fő tevékenységem, ilyen rendszereket terveztem és valósítottam meg. Az efféle rendszerekre épülő alkalmazások az egyszerűbb céges dokumentumtártól a sok ezer felhasználó kiszolgálására alkalmas médiatáron át egészen elektronikus iskola-adminisztrációs rendszerekig terjedtek.

A száraz, bitről-bitre világ mellett szoktam muzsikálni és írogatni is, az utóbbi a tevékenységből születő gondolatokat elsősorban naplónak szánom. Készült pár könyv a soraimból, ezeket itt rendeztem egységbe.

A virtuális világban is beletanultam sok mindenbe, tudok, illetve tudtam programozni (Z80/m68k ASM, ANSI-C, C++, PHP, Java és JavaScript), rendszereket adminisztrálni (Linux, Mac OS X server), értek a HTML/XML dolgokhoz, picit a design-hoz is, tudok szakmai nyelven írni és olvasni. Ezeken kívül projekt management dolgokkal is jól bírok, csoportokat is tudok szervezni, életben tartani és talán nem utolsó sorban vannak ötleteim is.

Belekóstoltam céges ügyekbe is – reorganizáció, dokumentum kezelés, folyamatok -, az adó és pénzügyi részen kívül elboldogulok szinte mindennel.

Néhány nagyobb projekt, amelyekben közreműködtem:

  • CVIS – www.cvisproject.org – jármű-infrastruktúra kommunikáció, PM, szoftver fejlesztés
  • GeoNet – www.geonetproject.eu – pozíció alapú jármű kommunikáció, PM, fejlesztés, conformance test
  • KITT – www.kitt.bmf.hu – projekt inicializálás, tervezés
  • KMM – kmm.kontakt.hu – Alfresco alapú média csoportmunka rendszer, PM, tervezés, fejlesztés
  • Digittár – www.assis.hu – Alfresco alapú, nagy tömegű dokumentum gyors feldolgozását biztosító rendszer, tervezés, fejlesztés
  • Pay As You Drive – www.broadbit.com – megtett úttal arányos díjfizetési rendszer fejlesztésében való részvétel
  • BlackBox – www.broadbit.net – autóipari beágyazott adatgyűjtő eszköz fejlesztésében való részvétel
  • Alfresco alapú, ExtJS AJAX platformon készült ingatlan nyilvántartás
  • Alfresco alapú, pályázati folyamatokat lebonyolító rendszer
  • Alfresco alapú elektronikus irattár és iktató rendszer kialakítása
  • Alfresco alapú fordítási csoportmunka rendszer backend részének tervezése és implementációja
  • Alfresco alapú Shopping Cart (webshop) rendszer backend részének tervezése és implementációja
  • Alfresco alapú nagyvállalati dokumentum-szerkesztő folyamatok tervezése és implementációja
  • Alfresco alapú vállalati ISO 9001 szerinti dokumentum-szerkesztő folyamatok tervezése és implementációja
  • Alfresco magyar nyelvi lokalizáció (3.x, 4.x, 5.x), illetve magyar nyelvű felhasználói kézikönyvek elkészítése
  • Alfresco rendszer CMIS alapú integrációja más dokumentumkezelő rendszerekhez
  • Alfresco rendszerbe integrált OCR, hitelesítő és egyéb modulok
  • Alfresco és Microsoft WS-Federation SSO megvalósítása
  • Alfresco HA Cluster megvalósítása Community Edition-nel
  • Alfresco Oracle DB integráció megvalósítása Community Edition-nel
  • Alfresco alapú kisvállalati all-in-one dokumentumkezelő rendszer kialakítása
  • ExtAlf – Moduláris AJAX felület Alfresco backend-hez
  • Elektronikus online banki fizető rendszer tervezése, PM
  • Elektronikus mobil egyenleg feltöltő rendszer tervezése, kliens oldali kivitelezése
  • Mobil tartalom-értékesítő rendszer tervezése és kivitelezése
  • Elektronikus Iskola Napló rendszer tervezése és kivitelezése
  • CMIS szerver/wrapper (PHP)
  • Térképes turisztikai mobil alkalmazás fejlesztése, PM

Ismeretek és gyakorlatok:

  • Általános és informatikai projekt menedzsment
  • Alfresco felhasználói és fejlesztői tréningek szervezése és lebonyolítása
  • Hazai és EU-s K+F pályázatokban való részvétel
  • Csoport építés és vezetés (menedzsment gyakorlat)
  • Programozás (C, PHP, M68k Assembly, Java, JavaScript, HTML, XML)
  • OpenWRT fejlesztői és üzemeltetői tapasztalat
  • PIC30 toolchain fejlesztői tapasztalat
  • OpenOffice plugin fejlesztői tapasztalat (NetBeans, SDK)
  • Operációs rendszerek ismerete (MS Windows, Linux, Mac OS X)
  • Szerverek konfigurációs és adminisztrációs ismerete (Linux, Mac OS X)
  • Logikai és fizikai rendszerterv, tervdokumentáció készítése
  • Pályázati tervek, projekt dokumentációk, beszámolók készítése
  • Dokumentum kezelő, folyamat-automatizáló és iktató rendszerek tervezése, építése (Alfresco alapokon)
  • WEB fejlesztés
  • CMIS protokoll ismerete, CMIS alapú fejlesztés
  • WordPress engine alapú fejlesztés, üzemeltetés, testreszabás
  • AJAX web-technológia, ExtJS/Sencha programozói gyakorlat
  • Google Maps és Translator API programozói gyakorlat
  • TTCN-3 nyelv ismerete, tesztelési módszertanok használata
  • IPv4 és IPv6 protokollok ismerete, hálózat monitorozás, packet level programming tapasztalat (C, PHP)
  • Facebook App fejlesztés, programozói gyakorlat
  • Facebook HipHop-PHP fejlesztés (FreeBSD, Linux)
  • Csoportmunka és adminisztrációs rendszerek használata
  • Magyar nyelvű anyagok írása, előadása, prezentációk készítése
  • Üzleti, tárgyalási és menedzsment tapasztalat
  • Újságírói, előadói és DTP tapasztalat

Ja, miért is írom ezt itt le? Hmm… Hogy nehogy elfelejtsem. Ki tudja, nem járok-e úgy mint a fickó a Mes Nuits Sont Plus Belles Que Vos Jours című Zulawski filmben.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *