Székesfehérváron

Az eső esett, de odaértünk időben. Valójában egy jó hangulatú és gyümölcsözőnek tűnő találkozó volt, ahol a választás előtt álló székesfehérvári polgármester mindenben támogatásáról biztosított minket, hogy mi lesz belőle, majd meglátjuk… A BMF rektora és munkatársaival is élmény volt projektet indítani, szerencsére nyert is, Közlekedésinformatikai és Telematikai Tudásközpont néven.

Schultz urat próbálom meggyőzni…

schultz.png

Egy asztalnál a város és a BMF vezetőivel

szfvar.jpg

Székesfehérvár polgármesterével folytatott tárgyalást a mai napon a Budapesti Műszaki Főiskola vezetőinek küldöttsége, továbbá a RAMSYS vállalat jármű-ipari R&D csoportjának képviselői, Dr. Lukács Pál és Nagy Lajos. A találkozó célja Székesfehérvár, mint régiós fejlesztési pólus, egy új kutatásfejlesztési irányzatának megalapozása, és az erre vonatkozó együttműködés megkezdése a Magyar Gépjárműipari Szövetség által kidolgozott Autóipari és Közlekedési Kompetencia Centrumok hálózatának egyik felállítandó helyszínén.

Ennek során a helyi autóipari KKV-k kerülnek integrálásra a multinacionális vállalatok globalizációnak megfelelő K+F és innovációs tevékenység kiszervezésébe, melyhez kezdetben a helyi műszaki felsőoktatási intézmény nyújtja a tudás és technológia transzferhez szükséges inkubációs és megfelelő tudásbázist. Ennek egyik eszköze, a tervekben szereplő Alba Innovációs Park, mely a városvezetés elkötelezett város innovációs és kutatásfejlesztési tevékenységének eredményeként valósul meg.

A jelenlegi találkozó célkitűzése, hogy a városban mély gyökerekkel bíró szoftver ipari képzési és tudásbázist összekapcsolja a helyi autóiparral, a jövő közlekedési rendszerfejlesztési tevékenységével, és mindezt a régió fejlesztés keretei között valósítsa meg.

További terv egy, az intelligens közlekedési rendszerek modellezésére alkalmas teszthelyszín kialakítása, amelyet elsődlegesen egy Székesfehérvár-Budapest-Kecskemét autópálya, valamint belvárosi és városi közlekedési szakaszok, forgalmas csomópontok hálózatát tartalmazó rendszer megalkotásával képzelnek el a felek.

A tudásbázis részeként Székesfehérváron olyan kutató laborok, szakértői csoportok, fejlesztői bázisok kerülnek felállításra és kialakításra, amelyek elősegítik a hazai elektronikus útdíjgyűjtő rendszerek, elektronikus parkolás szabályozás, e-Call integráció, jármű-jármű, jármű-infrastruktúra közötti vezeték nélküli kommunikáció rendszerének kialakítását, amely rendszereket termékké válásuk után helyi autóipari vállalatok és ezek beszállítói gyárthatnak.

A Budapesti Műszaki Főiskola vezetőinek küldöttségével folytatott ma tárgyalást a város polgármestere egy Intelligens Közlekedési Megoldások Fejlesztési Intézet létrehozásáról. A megbeszélés utáni sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az Alba Innovációs Park megvalósításában is fontos szerepe lenne az intézetnek.

A város polgármestere Warvasovszky Tihamér kiemelte, hogy Székesfehérváron nagy hangsúlyt kap az autóipar a gazdasági életben, hiszen több tízezren dolgoznak olyan cégeknél, amik beszállítói az autógyártóknak. Az Intelligens Közlekedési Megoldások Fejlesztő Intézetében kutató laborokat, szakértői csoportokat és fejlesztői bázisokat hoznának létre. Warvasovszky Tihamér a tárgyalás kapcsán kiemelte, hogy ez egy újabb lépés lesz az Alba Innovációs Park megtöltésére. Székesfehérvár elkötelezett az innováció és a kutatásfejlesztés erősítése mellett, mert ez jelentheti a jövőt. Majd hozzátette: városunkban régi hagyományai vannak az autóiparnak, e központ létrehozásával egy új, magasabb hozzáadott termelési értéket meghonosító tevékenységet lehet Fehérvárra telepíteni.

Nagyon nagy súlya van Magyarországon és Fehérváron is a gépjárműiparnak, ezért tartjuk kiemelten fontosnak a mai tárgyalást. Ugyanis ennek egyik hozományaként városunk lesz az egyik kutatásfejlesztési központja az Intelligens Közlekedési Megoldások Fejlesztő Intézetének. A központ létrehozására az esélyt a BMF Kandó Kálmán Főiskolai Kara teremtette meg, ahol rengeteg szakember és felhalmozott tudás áll rendelkezésre – mondta el Schultz György, a Polgármesteri Hivatal kabinetigazgatója.

Dr. Lukács Pál Magyar Gépjárműipari Szövetség volt titkára a satótájékoztatón elmondta, hogy Székesfehérváron lehet majd a szellemi központja az elektronikus útdíjgyűjtő rendszerek, az elektronikus parkolás-szabályozás, az e-Call integráció és a járművezetőt informáló intelligens információs rendszerek fejlesztésének. A főiskola küldöttségének tagjaitól megtudtuk, hogy a helyi Autóipari Kompetencia Központ (AKKC) és a BMF együttesen hoz létre egy olyan tudásbázist, ami a nemzetközi fejlesztésekhez és a hazai intelligens közlekedési rendszerfejlesztési elképzelésekhez illeszkedve megalapozza a hazai jövőbeli ITS fejlesztéseket. A bázis része lesz több labor, szakértői csoportok és számos fejlesztési bázis egyaránt. Emellett igyekeznek kialakítani ezen intelligens rendszerek modellezésére alkalmas teszthelyszínt, elsődlegesen a Székesfehérvár-Budapest-Kecskemét útvonalban gondolkodnak, ahol autópályák, belvárosi és városi utak, forgalmas csomópontok vannak.

Schultz György a Polgármesteri Hivatal kabinetigazgatója hangsúlyozta, hogy az innovációs fejlesztésben kiemelt szerepet kap a városban régi hagyományokkal rendelkező autóipar továbbfejlesztése, ami új, magasabb hozzáadott termelési értéket meghonosító tevékenységet jelent.