Szerelemgyerek

A következő gondolatokat a ma esti esemény szülte, melyért hálás vagyok magunknak.
Nagy_Alma_Dalma
Ha valami természetesen jön létre, ha valaki meg akar születni, azt okkal teszi, ezt el kell fogadni. Ad egy új esélyt magának és mindenkinek aki körülötte van, akit mágnesként vonz, akinek a sorsát innentől kezdve befolyásolni fogja. Nem volt szükség általunk megfogalmazható és megérthető tervekre, mert a terv már réges-régen megszületett valahol. Valahol ott, ahol a ma délután beindított LHC keresi a valóság rezdüléseit.
Üdv itthon apróság!

Az ember életében vajon hány alkalom adódik arra, hogy a gyermekével életfogytig tartó jó viszonyt, valódi családi kapcsolatot alakítson ki?

Ha sikerül azt elérnem, hogy a gyermekeim az életük során adódó komoly problémáik esetén elsőként mindig hozzám forduljanak, akkor jól szerepeltem. Ha nem hozzám fognak fordulni, vagy gondolkoznak azon, hogy hozzám fordulhatnak-e, akkor valamit nagyon elrontottam és várni fogom az új esélyt arra, hogy kijavíthassam a hibámat. Mert a hibát itt csak én követhetem el…

Az első ilyen alkalom a gyermek megszületése, az azzal járó öröm és fájdalom, az ösztönös elfogadás, természetes öröm mindkét oldalon. Ez általában mindenkinek menni szokott, minden anyának a világ legszebb gyermeke adatik meg. Ebben az állapotban egy végtelenül erős vonzás alakul ki az anya és a gyermeke között, ilyen szoros kapcsolatra soha többé nem számíthatnak. Valahol itt kellene megfogalmazni a fenti kérdésre adandó választ, mert később az egyre bonyolultabbá váló kapcsolatrendszer miatt már nagyon nehéz lesz…

A következő alkalom a gyermek valódi öntudatra ébredése, mikor is rájön, hogy ő nem azonos az anyjával, egyedül van a világban, de vannak segítői. Talán ez lehet a második születése, érzelmileg sokkal nehezebb feldolgoznia, mint az fizikai születés okozta elválást. Ugyanis ebben az elválásban nincs elég érdekesség, újdonság ahhoz képest, hogy mit veszít el. Elveszíti a mesevilág egy nagy szeletét. Ilyenkor a család egysége komoly veszélybe kerül, még akkor is ha egy 3-4 éves gyermekről, mint veszélyforrásról van szó. A tapasztalatom szerint ezt a helyzetet majomszeretettel és végtelen türelemmel, a mesevilág újraélésével lehet kezelni.

Az óvodába és iskolába kerülő gyermeknek újabb elválást kell megélnie, itt már nem csak a lelki, hanem a fizikai távollétet is érzi, hiszen nap mint nap, az ébren töltött idejének nagy részét a szüleitől távol tölti. Ebben a helyzetben a szülő már sokkal nehezebben tud jól dönteni, hiszen egyrészről a társadalom szabályaira kell nevelnie a csemetét, másrészről meg foggal, körömmel ragaszkodik hozzá és nehezen viseli, hogy nélküle is boldogul ez az apró ember. Úgy gondolom, hogy ekkor nem a szülő, hanem a gyermek az, aki megoldja a helyzet adta problémát, otthon úgy viselkedik, ahogy az a szüleinek tetszik, az óvodában, iskolában pedig úgy, ahogy ott elvárja tőle a közösség. Ezt a kettős játékot a gyermekek jól viselik, a szülők már sokkal nehezebben. Megszületik a hazugság, a bizalmatlanság intézménye ott, ahol eddig ezeknek a fogalmaknak nem is volt értelmük.

A kamaszkor a következő veszélyzóna, ekkor a gyermek már önmagától is elválik, nem csak a szinapszisai variálják át a helyüket, hanem az egész értékrendje is a feje tetejére áll. A szülő-gyermek kapcsolatok nagy része itt fut zátonyra, ami a felgyorsult hormonális és a társadalmi változások ismeretében nem is tűnik különösnek. Pedig ez az stáció vizsga, vizsgázik a szülő és a gyermek is, emberségből, elfogadásból, feltétel nélküli szeretni tudásból.

A későbbiekben a szerelem lesz az utolsó csepp a pohárban, legyen az a gyermek szerelme egy – a szülő számára – idegen irányába, vagy éppenséggel a szülő szerelme egy a gyermeke számára idegen ember irányába. Ez a szerelem olyan erős vonzást jelent az új személy irányába, hogy képtelenség ellentartani neki, lehet trükkökkel csillapítani, de az elfogadás az egyetlen módja a túlélésének. A harag és megvetés első számú célpontja az idegen, de ez nem az idegenen csapódik le, ismét a kapcsolat romlása az eredmény. Minden egyes rossz, bántó szó, vagy gondolat egyre messzebbre löki a gyermeket a szülőtől.

Az érzelmi viharok lecsengése után következnek a lokalizációs problémák, a gyermek már nem csak napközben, hanem éjszaka, majd egy idő után minden nap távol van a szüleitől. Ez a gyermek számára nem jelent gondot, neki már saját élete van, de a szülő ilyenkor csak az üres szobákat, a kínzó csöndet érzi. Egy ideig magyarázgatja magának, hogy ennek így kellett történnie, aztán vagy elfogadja a helyzetet, vagy pedig – és sajnos ebből van a több példa – megbántottság, harag gyúl benne és szépen lassan felégeti az összes hidat, amin keresztül a gyermeke jó szívvel visszatérhetne hozzá. Pedig az elfogadás – mint a halál esetében is – egy pozitív, építő elem, semmiképpen sem visszavonulás, vagy megalázkodás. Talán nincs is más megoldás erre az esetre, mint a feltétel nélküli elfogadás, mely pozitív töltése okán újra szerethetővé teszi a szülőt a gyermek számára.

Az idő múlásával új szereplő kerül a játékba, a gyermek gyermeke. Itt azt gondolhatnánk, hogy a történet ugrik az első bekezdésre, de az valójában csak az egyik ága. Van neki egy másik, sokkal érdekesebb ága is, a nagyszülő viszonya az unokájához. A nagyszülő – aki néhány sorral feljebb még szülő volt – újra azt érzi, hogy neki lett gyermeke, talán azért, hogy mint új esélyt foghassa meg! Ez az apróság már egy családhoz tartozik és bónuszként kap még nagyszülőket is, akik igyekeznek neki megadni mindazt, amit a gyermeküknek nem tudtak, nem mertek, vagy nem akartak. Ebből a gyermekük mindössze annyit lát, hogy hoppá, ha velem is így viselkedtek volna, talán nem ilyen lenne a kapcsolatunk. Megerősíti benne azt a véleményét, hogy a szülei nem tettek meg mindent azért, hogy az ő egymáshoz való viszonyuk és ezáltal az életük íve jobb legyen. Ennek általában újabb szakítás lesz a következménye, nem olyan könnyű ezzel a lehetőséggel élni, mint ahogy az ember elsőre gondolná. Sajnos fogalmam sincs, hogy ezt az esetet miként lehetne jól kezelni, talán nincs is erre jó megoldás. Ugyan ez is egy új esély a kapcsolat javítására, de mielőtt megragadnánk, rendbe kell tenni a régi gondolatainkat, új gondolatokat érzéseket tenni a helyükre és új emberként ragadni meg az esélyt. Ha nem így teszünk, jön a papírforma szerinti eredmény…

Ezen események mind-mind egy különleges, sorsfordító időponthoz és történéshez tartoznak, az ember élete során igen sok ilyennel találkozik. A születés mellett a halál is ilyen, ezek ketten párban járnak. Minden halál valaminek a születését okozza és minden születés egy halált hoz magával. Szépen együtt, előítéletek nélkül.

Ebben a sok lehetőségben azt kell felismerni, hogy bármelyik fent említett pillanat – ugyanis ezek tényleg egy pillanatnyi döntés eredményei – egy-egy ÚJ esélyt tartogat, ha egy előzőt sikerült elbaltázni, hát tessék, ha elfogadod, kaphatsz egy újabb esélyt a boldogságra!

Mérgezett alma

Egyre biztosabb vagyok benne, hogy az allergia valamilyen mérgezés tünete. Lehet ezt tudományosan cáfolgatni, gyártani hozzá sok drága és káros gyógyszert, de a jel az jel.

A természetet és ezáltal a valóságot nem lehet átverni, ha mi szeretnénk tiszták és illatosak lenni, azért cserébe kapjuk az allergiát a védtelenség és mérgezettség jól látható és pontos jelét. A természet egyensúlya és rendje nem fog csak azért felbillenni, mert egy fura szerzet az egyik bolygón azt hisz, hogy ő bármilyen hatással is lehet a környezetére. Alkalmazkodnia kell, ha nagyon nekifeszül az egyik oldalon, a másikon csapja pofon a gumifal.

Önámításnak persze jó, de maximum vihar a biliben, a részeges családapa uralma a félelemben élő családja fölött – addig tart, míg bezárható az ajtó és az ablak, az utcán ez a hatalom már nem ér egy fabatkát sem.

poisoned_appleNéhány hete tapasztaltam először, hogy ha almát eszek – elképzelhető, hogy egy bizonyos forrásból származó almáról van szó, ennek felderítése még folyamatban van -, furcsa, fuldokláshoz, nehézlégzéshez hasonló hörgő érzés van a torkomban, ami elég sokáig tart. Ilyet még soha nem éreztem, először azt hittem, valami vírusos fertőzés, amitől érzékenyebb a nyelőcsövem. Másodjára viszont már biztos voltam benne, hogy nem az. Ezek az almák mérgezettek és én is mérgezett lettem. A családom többi tagjánál nem jelentkezik ez a tünet, ami vagy azt jelenti, hogy az én problémámról van szó, vagy azt, hogy nekik még alacsonyabb szinten van a méreg a szervezetükben. Ez utóbbira tippelek és gondolkozhatom azon, hogy engedem tovább mérgezni őket, hogy pont ugyanazokat a tüneteket produkálják mint én. Nekik sajnos nem kell várniuk erre harminchét éves korukig…

Lehet, hogy nem az almával kezdődött, úgy 13-14 évvel ezelőtt semmire nem voltam allergiás, nem is nagyon ismertem olyanokat – egy “macskaallergiás” ismerőst kivéve – akiket érintett volna ez a kór. Aztán szépen lassan jött minden, terjedt a méreg. Nem tudom mit ettem, mit ittam máshogy, nem fürödtem többet/kevesebbet sem, nem éltem szennyezett levegőjű környékeken. Legalábbis nem tudok róla…

Manapság kőkeményen megy a hiszti a H1N1 – jó kis parasztvakítós név, hogy tudományosnak tűnjön – névre keresztelt marketing-kampányban azért, hogy a válság-hiszti keretében sikerüljön egy kis pénzt pumpálni a gazdaság azon elemébe, ahol a fogyasztó sosem mert spórolni és költekezést visszafogni. Sikerül is, mert amiről mindennap azt mondják, hogy félni kell tőle, félteni kell tőle a családunkat, attól félni is fogunk. Ezt pedig nagyon nyomják, megy az iskolai szintű marketing is, vakítják az új generációt is keményen. Elmondják nekik, hogy mossanak kezet. Szép, minden gyakorló – értelmes, gyereket nem bizniszből szülő – szülő ezt teszi folyamatosan mióta megszületett a csemetéje. Ezzel vélhetőleg csak allergiássá teszi, más kárt nem tesz benne, ez az elem benne van a játékban ahol a tisztaságot lehet megnyerni cserébe, lassan talán mindenki meg is érti ezt.

Csak csöndben kérdezném meg, hogy a valódi járvány, a népesség jelentős részét érintő immunrendszeri defektusra nem kéne már odafigyelni legalább akkora energiával mint ezekre a játékvírusokra? Ja, nem… Mert annak még nem jött el az ideje, gondolom.

allergia_statisztika

De most nagyobb sebességre kapcsolt ez a gépezet, mert autót, mosóport meg fiatalító arckrémet már nem lehet többet eladni, nem pörög fel újra a fogyasztás – jöhet a féltés-ágazat, az egészségügy. No, nem a szolidáris fajta, mert ott kuszaság van – azért ott is bevásároltatnak néhány millió adag sebtében kifejlesztett, teszteletlen vakcinát, amit remélhetőleg beadni már nem akarnak senkinek -, ez a zsebből működő, a gyógyszertár-központú fogyasztás. Az utóbbi 20 évben a családokra eső gyógyszerfogyasztás jelentősen nőtt, az átlagéletkor és a testi-lelki egészség ezzel szemben vajon miként alakult?

A gyógyszerellátás az egészségügyi szolgáltatások meghatározó része, a gyógyszerfogyasztás tehát csakis az általános egészségügyi helyzet keretében értékelhető. A médiában gyakran hallani, hogy hazánkban a gyógyszerfogyasztás mértéke drámai módon megnőtt. A gyógyszerre fordított közkiadások aránya nyolcszorosára növekedett 1993 óta. Ez azonban nominális érték (többek között az inflációt beleszámítva), így amennyiben reálértékre vagyunk kíváncsiak, akkor azt az adatot kapjuk, hogy megkétszereződött a gyógyszerfogyasztás. Magyarán, a gyógyszerfogyasztás értékének növekedése nemcsak az áremelkedés következménye, hanem a gyógyszerfelhasználás ténylegesen is nő. Érdekes, hogy mennyi pénzt fordítunk a hazai gyógyszerforgalomra; Magyarországon az egy lakosra jutó patikai gyógyszerforgalom 150 euró. … Mindentudás Egyeteme: Dr. Soós Gyöngyvér

Mivel korunkban a technológiai fejlődés sebessége, annak változása – az eredményeket és az azok létrejöttéhez szükséges időt tekintve – sokkal közelebb áll az exponenciálishoz mint a lineárishoz, az elkövetkezendő 10 évben az elmúlt 10 év fejlődési eredményeinek sokszorosa várható. Lesz is mit kifejleszteni, mert a kütyük már nem érdeklik a jónépet, test és tudatmódosítás kell nekik, ehhez a mérgezés – azaz a piac előkészítése a termék igényére és befogadására – már folyik, a megoldás pedig már készül. Meg is lehet venni, attól jobb lesz. Legalább annyira, mint egy ránctalanító krémtől a kép a tükörben…

A túlszaporulatot valahogy kezelni kell.

A Trianon-hon

A Trianon-hon, a hámozott alma
Rozsdás élű bicska,
Meg győztesek hatalma…

Kezükben a penge
Almahéjra fenve
Arcukon az ármány,
És minden nagy találmány
Birtokukban lészen,
Hogy forgassák merészen
Almánkon a pengét
Ruháját leszedjék
Maradjon a bőre
Nedvesen feszülve

Aztán az idővel
– mint kortalan nővel
Festett arcú táncban
Feslett ó-románcban
Kiszáradva reggel
Sminktelenül felkel
Ráncos bőre húzza
Mint zsáknyakat a búza
Magát egy hurokkal
Megfojtja, ha tudja!