CHIP – File kezelők

Az Amigás filemanager programok – a többi erre a platformra jellemző programmal együtt – végtelenül változatosak. A fejlesztők mindig igyekeztek valami újat kitalálni, felületben, tulajdonságokban egyaránt. Ha megnézzük az Amigán megjelent kb. 50-60 féle file műveleteket segítő programot, mindegyikben fogunk találni valami extrát, vagy a kinézetében, vagy a beállításai között, vagy éppen a méretében. A legegyszerűbb programok (mint a CLImate) elsősorban az akkori winchester-nélküli korszak termékei, és elsősorban a floppy-s file-műveleteket igyekeztek meggyorsítani, illetve a lemezekkel kapcsolatos egyéb dolgokat (formázás, diskcopy, lemezellenőrzés, stb) tartalmazták. Ez igen nagy segítség volt, mert az 1 db lemezmeghajtóval rendelkező gépeken (Amiga 500) nem volt célszerű a Workbench lemezről boot-olni, majd folyamatosan cserélgetni a rendszerlemezt, illetve azt amelyiken a file-műveletek zajlottak. Egy ilyen filemanager elfért a memóriában (max. 100k) és ettől kezdve egyszerűen mentek a dolgok.

Persze egy idő után már nem elégedtek meg a fejlesztők az ilyen fix beállítású programokkal, hanem igyekeztek minél flexibilisebbé tenni őket. A billentyűzetkombinációkhoz rendelt parancsok, a nyomógombok (button-ok) szabad elhelyezése, saját – custom – menük létrehozása, illetve néhány programnál (pld.: DirWork) a felhasználói felületet is teljesen szabadon lehet definiálni. Persze az is igaz, hogy az ilyen ‘megbonyolított’ programok elriasztják a kezdő felhasználókat, és hasonlóan a pc-n megkövesedett Norton Commander klónokhoz itt is rengetegen használják az olyan beállításokat nem igénylő programokat, mint például a FileMaster v2.2. De szerencsére ezen felhasználói bázis a kisebb, és így a fejlesztők továbbra is a jó irányba fejlesztik programjaikat, így büszkén mondhatjuk, hogy a világ egyik legjobb (ha nem a legjobb) file manager programja Amigán van – bár már tervbe vették a pc-s átiratot is, amely ha elkészül nevetségessé fogja tenni a ma használatos Explorer-eket – és az ő neve Directory Opus Magellan II. Szinte az összes filemanager program képes egyes file típusokhoz eseményeket rendelni (például: egy kép file-ra kattintva azt felismerni, és megjeleníteni) és ezt szintén egyedi módon teszik, mert nem csak a file nevéhez illetve kiterjesztéséhez lehet típust kapcsolni, hanem a file tartalmához is! Így elkerülhető az a kellemetlenség, hogy a ‘pic’ kiterjesztésű file-okat (amelyek lehetnek gif/jpg/iff/stb formátumúak is) a rendszer ne tudja megjeleníteni. Tehát a filetype definíciójakor a file bizonyos jellegzetes részeivel lehet elkülöníteni az egyes típusokat (pld: az MSDOS Exe programok ‘MZ’ string-el kezdődnek…), így teljesen mindegy, hogy mi a file neve, illetve kiterjesztése…

Most nézzük egy kicsit részletesebben a sok-sok ez irányú program néhány ismertebb, és méltatlanul elfeledett verzióját.

DirWork

Ezt a programot Chris Hames készítette, ugyanaz az programozó, aki az eddigi legjobb PC emulátort, az PC-Task-ot. A DirWork egy elképesztően konfigurálható program, nem csak az egyes funkciókhoz rendelhetünk billentyűzetkombinációt, menüt, vagy button-t, hanem akár az egész felületet is áttervezhetjük. Ez nagyjából azt jelenti, hogy a megszokottan 2 darab filelist ablakból akárhányat akárhová, bármilyen képernyőmódban, akár grafikus gombokkal ellátva is elhelyezhetjük. Ezen kívül az ilyen ablakokhoz tartozó kiegészítőket (input string, slider) szintén szabadon méretezhetjük illetve pozicionálhatjuk. Az egyik példa config-ban például egy bohóc formájú filemanager-t láthatunk…
A DirWork jelenleg a Quasar Distribution-nél kapható.
A DirWork demója: http://www.ozemail.com.au/~fregon/

MaxonTools (DiskMagic2)

A Maxon Computer Gmbh rengeteg igen színvonalas programmal jegyzi magát az Amigás software piacon, és egyik ilyen termékük a MaxonTools (vagy az angol terjesztő a HiSoft védjegye alatt DiskMagic2). Ez a program leginkább a Directory Opus v4 méltó ellenfele lehet, bár ahhoz képest az ismeretlenség jellemzi. Viszont sokkal korszerűbb – mivel kb 2 évvel az után jelent meg – jó néhány tulajdonsága, így lehet billentyűzetről vezérelni a lista ablakban a file-okon való kijelöléseket, lehetőség van a szokásos karakteres nyomógombok helyett képeket is beilleszteni, nagyon jó az archive kezelő része a programnak, egy egyszerű script-ben le kell írni az egyes tömörítette file-okkal kapcsolatos utasításokat, és ezek output-ja bekerül az aktuális lista ablakba, úgy mint egy normál könyvtárba való belépéskor. A MaxonTools is szinte 100%-ban konfigurálható, képes ablakban illetve teljes képernyőn (bármilyen felbontásban) futni, bár a grafikus kártyákon észrevehetően lassabbak a képernyőműveletei mint a hagyományos Amiga képernyőmódokban (AGA, ECS).
http://www.hisoft.co.uk/amiga/diskmagic/index.html

FileMaster

Szerintem nincs olyan Amiga tulajdonos, aki még ne használta volna a FileMaster valamelyik verzióját… Ez a program (FileMaster v2) szinte mindent tud, amit egy ilyen programtól elvárhat az ember – természetesen Amigás viszonylatban – vagyis a szokásos file műveleteken kívül képes module-t (zenei formátum), hangfile-okat lejátszani,  (párhuzamosan a többi művelettel!) képeket (IFF ILBM) megjeleníteni, diskeditorként, és fileeditorként működni. És mindezt kb 80 kbyte-ban… A FileMaster 3-as verziója már egy ‘kicsit’ összetettebbre sikerült, ez már képes internal-multitask-ra vagyis az egyes művelete párhuzamosan hajthatók végre, nem kell például egy másolás végét megvárnunk ahhoz hogy valami mást csináljunk a programon belül. Ezt a program az egyes síkokon hajtja végre, amit a lista ablak jobb, illetve bal sarkán lehet váltani. A FileMaster 3.1 tudja kezelni a tömörített file-okat (xfdmaster.library), a DataType-ok használatával azonosítja és megjeleníti a kép/hang/szöveg objektumokat. Ez a verzió már nem csak egy forrás, és egy cél ablakban tud dolgozni, hanem akár több ilyen input/output felületet is nyithatunk a layer-ek definiálásával. (ez kezdőknek nem ajánlatos, mert nagyon könnyű összekeverni egy másolásnál a cél ablakokat…)
A FileMaster v3 ingyenesen letölthető: http://www.sci.fi/~twilen/fm.html
(illetve az áprilisi CHIP CD-n is megtalálható)

NTP Commander

Ez az 1993-ban készült program az első – és egyben utolsó – Norton Commander klón Amigára. Tulajdonképpen mindent tud, amit pc-s társa bár egy-két Amiga specifikus bővítményre szükség volt a használhatóság érdekében. Ilyen, a hosszú file-név kezelés, a hang és kép formátumok belső megjelenítője, saját nyomógombok, illetve a device lista. Ez, az alig 150 kbyte hosszúságú program egész jól használható abban az esetben, ha valami baleset folytán nem működik az egér a gépünkben (ugyanis jónéhány program képtelen csak billentyűzetről működni). Sajnos nem lehet saját képernyőt beállítani, csak az eredeti (PAL/NTSC) módokban hajlandó működni a program.

InfoNexus

Az Optonica 1994-ben adta ki ezt a file kezelő programot, amely elsőként tartalmazott hálózati (Envoy, TCP/IP) elemeket. Alapfelszereltségből tud chat-et, network mount-ot, levelezést (mail), screen grab-et, illetve login-t. Ezen kívül még beépített szövegszerkesztő, képkatalogizáló (egy adott kép könyvtár tartalmát kis ikonokként jeleníti meg, illetve az ebben a katalógusban történt kijelölések aktivizálódnak a hagyományos file listában is). Természetesen a hang/kép (IFF, AIFF, AMIN5, XL, MOD) formátumok megjelenése, és a file-típusok definiálása is megtalálható az InfoNexus-ban, és a ‘Dinamic Typing’ rendszerrel a file listában megjeleníti a file típusát is, ikonként. Az Amigás filemanager programok közül ez az egyetlen, amely tud ‘verify’ funkciót, vagyis másolás után leellenőrzi, hogy a forrás és a cél file megegyezik-e. Érdekes a program menü és help rendszere is, egy aktív menüponton állva, és a HELP billentyűt megnyomva kerül elő a segítség.

Browser II.

A Browser pár évvel megelőzte a korát és valószínűleg ezért is nem tartozik a legismertebb programok közé. Az kilencvenes évek elején kezdte el Peter Da Silva Browser néven, majd Pierre Carrette, és Sylvain Rougier folytatta (BrowserII), amikor még tervbe se igen vették a Windows9x-ek explorer-ét, és talán csak a MacOS rendelkezett komplex beépített file manager-rel. A Browser II. készítésekor a rendszerbarátság volt az egyik fő szempont, illetve hogy egy Workbench szerű (bár itt nem működnek az ikonok, csak karakteres formátumban lehet a file-okkal műveleteket végezni) FINDER-t hozzanak létre. Ez nagyon hasonlít a MacOS file kezelőjéhez, viszont jó néhány Amiga specifikus tulajdonsággal is bír. Ilyen például a MultiUser FileSystem támogatás (ez egy ingyenes többfelhasználós file-rendszer, amelynek használatával a Linux-hoz hasonló jogosultsági rendszer jön létre az AmigaOS-ben) ami azt jelenti, hogy a file listában képes megjeleníteni a file létrehozóját illetve tulajdonosát, és ezen adatokat módosítani is lehet. Az MuFS-en kívül az Envoy-t, és az AS225-öt is ismeri a Browser II. Az AmigaOS hard/soft link-jei is használhatók, (egy ilyen link-elés azt jelenti, hogy egy bizonyos file akár több könyvtárban is megtalálható, de nincs mindannyiszor duplikálva, hanem csak egy bejegyzés a könyvtár-struktúrában) továbbá bővíthető archív file felismerés, és könyvtár/file szerű megjelenítés. Az egész program alig 150 kByte memóriát foglal a saját objektumaival együtt, és természetesen letölthető az Aminetről.

Directory Opus (Magellan)

Az Opus… Ez az a program, amiről tényleg csak szuperlatívuszokban lehet beszélni! És ez az, amiről több száz oldalon lehet írni… Vagyis egy ilyen rövid ismertetőben szinte semmit nem lehet elmondani róla. A Directory Opus 4-es verziója jelenleg is az egyik legmegbízhatóbb program Amigán. Maximálisan konfigurálható, tökéletesen rendszerbarát, és évekig kivívta a legjobb filemanager címet. Viszont tavaly megszületett az új uralkodó, a Magellan, amely már nem csak egy egyszerű file-kezelő, hanem teljes egészében átveszi a Workbench feladatait, és milliószor több jó tulajdonsággal ruházza fel azt. A Workbench legutóbb 1993-ban lett frissítve hivatalosan, viszont azóta is számtalan patch program jelenik meg, amely így vagy úgy bővíti az egyes részeket. A Directory Opus 5 (Magellan) ez egyszerűen úgy oldja meg, hogy lecseréli a TELJES Workbench-et, és saját ablak-, és file-kezelő rendszert használ helyette. A Magellan felülete teljesen szabadon definiálható, ugyanúgy mint az összes többi eleme. Számtalan grafikus egységcsomag található az Aminet-en, illetve az Opus Plus CD-n, kibővítve több száz előre definiált file típussal, és Theme-el. Képes a program hasonlítani a domináns platform felületéhez is, ilyenkor a megszokott Start-menü jelenik meg, és innen indíthatjuk a programjainkat, illetve a böngészést a winchester-ünkön. A Magellan-ba integrálták az FTP-t is, így ha a device ‘ftp://’ akkor egy meglévő tcp/ip stack-et felhasználva másolgathatunk mindenféle előzetes hálózati ismeret nélkül akár két (vagy több) FTP szerver között is. Greg Perry és csapata tényleg fantasztikus munkát végzett, de ezt igazán csak az érti meg, aki leül és elkezdi megnézni a programot! A több mint 300 oldalas kézikönyvben is csak igen szűkszavúan fér el a program leírása, mivel egy olyan rendszerben, ahol MINDEN szabadon konfigurálható a betűtípusoktól az ablakok kinézetén keresztül a megjelenés formájáig szinte lehetetlen leírni az összes lehetőséget. A Magellan-hoz megjelent a magyar locale, így az angolul nem értő magyar felhasználók sem panaszkodhatnak.
http://www.gpsoft.com.au/magellan/magellan.html

Összefoglalva, azt hiszem elmondhatjuk, hogy a paletta igen széles és ki-ki megtalálhatja a szívéhez, gépéhez, operációs rendszeréhez, illetve pénztárcájához illő file manager-t. És az egészben az a legszebb, hogy nincs uralkodónak nevezhető program sőt szinte nincs két egyformán bekonfigurált sem, minden felhasználó érez magában annyi egyéniséget hogy saját képére formázza azokat a programokat, amelyeket nap mint nap használ. Lehet hogy ez ‘furcsa’ időtöltés, de valahol itt kezdődik az igazi hobby számítástechnika, és itt végződik az egységesítési kényszer…

browser2.gif

climate.gif

dopus4.gif

dopus5.gif

fm31.gif

ntp.gif

CHIP – Warp3D v2.0 avagy DirectX Amigára?

Régebben – az Amiga igazi hőskorában – a videó-kártyák elsősorban a valós idejű videóműveletek elvégzésére, feliratozásra, illetve a 24 bites grafikai alkalmazások számára készültek. Az Amigák, az úgynevezett Custom Chip-ekkel – a 2D-s grafikát, és a hangot támogató célprocesszorok – felszerelkezve körülbelül úgy viszonyultak a többi személyi számítógéphez, mint manapság egy Trident VGA kártyával felszerelt PC, egy Riva TNT-vel felszerelt másikhoz! A hardware-ből rajzolt vonalak, területek fill-ezése, sprite-ok, bob-ok, sprite-collision ellenőrzés, hardware-scroll, illetve egyidejűleg többféle felbontású és színmélységű képernyő megjelenítése elsősorban az akkori számítógépes játékok igényeit fedezte, és csak nagyon kevés felhasználó program – a feliratozó és multimédiás software-ektől eltekintve – használta ki ezeket a lehetőségeket. Manapság a számítógépes grafika kinőtte a 2D-s világot, és szinte minden alkalmazás igényli a 3. dimenziót is. Ugyan a processzorok sebessége is folyamatosan nő, de egy kimondottan 3D-s grafikára készült grafikai chip nélkül manapság már szinte elképzelhetetlenek a játékok, a komolyabb raytracer-ek, és a multimédiás/feliratozó programok is.

Szerencsére az Amigás világban is megjelentek az első 3D-s grafikus kártyák, és mostanában kezdenek előkerülni az ezeket igazán támogató/kihasználó API-k is. A Phase5 CyberVision64/3D fantázianevű grafikus kártyája volt az első 3D tulajdonságokat is tartalmazó hardware Amigára. Ebben egy Virge chip van, ami PC-n is igen népszerű az S3 kártyákban. A CyberVisionPPC, és a BVisionPPC kártyák tavalyi megjelenésével a Permedia2-es chip is csatlakozott ezen 3D gyorsítós videó-kártyák sorába, illetve remélhetőleg még 1999 folyamán a Village Tronic is piacra dobja a PicassoIV-hez a Voodoo modult.

Jelenleg is 20-30 féle 3D grafikus rendszer létezik AmigaOS-re, ezek kivétel nélkül elszeparált fejlesztők művei, illetve egyes forrásukkal megjelenő programok portjai. Elsőként a Haage & Partner kezdett komolyabban – cég szinten – foglalkozni a 3D grafikával, és decemberben meg is jelentették a Warp3D első verzióját, amely a Virge és a Permedia2 (a későbbiekben a Voodoo is) processzorok közvetlen támogatását biztosítja, illetve azok 3D-s tulajdonságaihoz API szintű fejlesztői hozzáférést tesznek lehetővé. A Warp3D – és a hozzá hasonló API-k – legnagyobb előnye, hogy hardware és processzor független felületet kap a programozó, így nem kell minden egyes hardware-re külön-külön elkészíteni/lefordítani a programját.

A Warp3D használatához a 3D-s grafikus kártyán kívül szükség van egy működő FPU-t (Floating Point Unit) tartalmazó processzorra (68040/68060/PPC). A rendszer fejlesztése során el fog készülni egy olyan verzió is, amely úgynevezett CPU-only driver-t használ, vagyis az Amiga natív grafikus chip-jein (AGA/ECS) is képes lesz futtatni azokat az alkalmazásokat, amelyek a Warp3D-t használják. Ebben az esetben viszont egy nagyon gyors PowerPC processzor ajánlatos a 3D grafikus chip szerepének az átvételére.  A közhiedelemmel ellentétbe az Warp3D-hez nem kell PowerPC processzor, viszont egy gyors 68k-s mindenképpen kell, már csak azért is, hogy megfelelő sebességgel el tudja juttatni a grafikus chip-nek a megjelenítendő információt.

A Warp3D installációja igen egyszerű, a ‘Warp3D.library’-t, illetve a megfelelő hardware driver-t kell elhelyezni a LIBS: könyvtárban, vagy elindítani a mellékelt installer script-et. Ha használni szeretnénk a Warp3D PowerPC-s részeit is, szükségünk lesz
a WarpOS-re is.

Demóként két egyszerű programot tartalmaz a Warp3D v2.0 csomag, az egyik (Engine) egy Doom szerű folyosó egy részletén belül forgathatjuk a fejünket minden irányba. Ebben a szobában van egy villogó lámpa (dynamic light), és helyenként áttetsző anyagok is (transparency), és a tesztelés során nem hittünk a szemünknek, mikor egy 40 MHz-es 68040-es processzoron Permedia2-es grafikus kártyával (CyberVisionPPC) 1024×768-as képernyőn 20-30 kép/másodperc volt az engine sebessége! A másik demó (WarpTest) igyekszik bemutatni a Warp3D által elérhető funkciókat, mint Fogging, Texture Mapping, Gouraud/Flat Shading, Blend Mode, Linear/Perspective Mapping, Alpha Blending (transparency), és négy féle filter mód (none, bilinear, mipmap, trilinear). Nagyon látványos a pixel elmosás, illetve érdemes kipróbálni az effektek sebességét saját textúrával is, ami lehetőleg ne legyen nagyobb 512×512 pixelnél.

A Warp3D-t illetve a Haage & Partner OpenGL implementációját, a StormMesa-t is érdemes együtt megnézni. A 68k-s processzorra lefordított GL demók ugyan nem lesznek igazán gyorsak, viszont a PPC-s verziók nagyon látványosak. Az összes közül kiemelkedik az ‘Ideas’ című program, amely 1024×768-as felbontásban, 24 biten is legalább 16 kép/másodperces sebességgel fut. A Warp3D használata során nagyon szembetűnő, hogy a 15 bitnél kisebb színmélységű képernyőkön akár egyötödére is lelassul a grafika, ezért nagyon kicsi a valószínűsége, hogy a fentebb említett natív grafikus chip-eken is elfogadható sebességűek legyenek az egyes alkalmazások.

A Warp3D-nek illetve a hozzá hasonló grafikus rendszereknek igen fontos szerepük lesz a közeljövőben, mert a Phase5 által megteremtett korszerű hardware környezet (PowerPC processzorkártyák, Permedia2 grafikus kártyák) lehetőséget ad az Amigák számára a korszerű (3D alapú) játékok és alkalmazások futtatására, illetve olyan emulátorok elkészítésére, amelyek más platformokon egyre népszerűbbek. Ilyenek a Sony Playstation (PSX), vagy Ninedo64 emulátorok, amelyek PC-n (PSEmu), vagy Macintoson (VGS) – megfelelő hardware megléte esetén – szinte tökéletes konzolt varázsolnak a számítógépből. Remélhetőleg a következő generációs Macintosh emulátorok (FusionPPC, ShapeShifterPPC) emulálni fogják akár egy ilyen API-n keresztül a Mac 3D-s grafikus kártyáját is.

A Warp3D ingyenes program, bárki által letölthető a Haage & Partner Internetes oldalairól, illetve mi is közzétesszük a CHIP CD-n. A fejlesztők számára szintén minden kötelezettség, és ellenszolgáltatás nélkül elérhető a Developer Kit is.

Lapzártakor jelentek meg az első hírek egy másik 3D-s API-ról, amelyet a CyberGFX rendszer fejlesztői készítenek (Vision Factory), és hamarosan látható lesz működés közben is a Tornado3D v2.1 grafikus rendszereként, illetve beépített Permedia2 támogatásként.

Egy tipp a Warp3D-hez

A PowerPC-s demók megtekintéséhez ajánlatos a következő környezeti változókat beállítani CyberVisionPPC/BVision kártyák és CyberGFX v3/v4 használatakor:

Setenv PowerPC/force 0
Setenv PowerPC/gfxaddr $e0000000
Setenv CyberGraphX/UseSemaphores 1
és a monitordriver tooltype-jában: BITMAPCACHE=YES

warptest.jpg

CHIP – Egy jól működő AmigaOS felépítése

Egy jól összerakott AmigaOS-szel megkímélhetjük magunkat a lehető legváratlanabb pillanatokban bekövetkező rendszerösszeomlásoktól.

Ez az ‘összerakás’ – mint a későbbiekben kiderül – semmi extra tudást, vagy mélyebb rendszerismeretet nem igényel, és ugyanúgy vonatkoznak ezen információk az UAE mint az ‘igazi’ Amigák használóira. Mivel az AmigaOS-ről magyar nyelven csak egy-két könyv jelent meg (azok is jó néhány évvel ezelőtt, és tartalmuk igencsak aktualizálásra szorulna), így nagyon sok esetben a sokévi aktív használat, és a programozásból adódó rendszerismeret szülte a jó megoldásokat. Jelen esetben a Workbench 3.x-szel foglalkozunk, mert operációs rendszer szinten (trackloader-es játékok, és demók kivételével) ez a legújabb, és legalkalmasabb az aktív használatra.

Az AmigaOS installációja nagyban különbözik a Windows szerű operációs rendszerek telepítésétől. Elsősorban áttekinthetőbb, másodsorban nagyon ritkán fordul elő az, hogy a teljes rendszert frissíteni kéne. Az installáció tulajdonképpen a számítógéphez adott Workbench lemezek tartalmának bemásolását takarja a winchester-re. A lemezeket egy egyszerű file-másoló programmal, vagy a Workbench (Workbench lemezről való boot-olás után természetesen) drag-&-drop technikájával áthelyezzük az előzőleg létrehozott partícióra. (A harddisk particionálása a HDToolBox program segítségével történik, UAE használók esetében erre nincs szükség, ott az emulátor beállításai tartalmazzák a partíciók adatait.) A partíciók bármelyike lehet boot-olható, mindegyik kap egy prioritást, és ennek megfelelően történik az indulás. Persze ezt is meg lehet változtatni bármikor (HDToolBox – Boot Priority) de az OS boot-menüjében is, ami közvetlenül a RESET után a két szélső egérgomb lenyomásával aktiválható.

A lemezek bemásolása után a rendszer a winchester-ről fog elindulni. Az alap Workbench ennyiből áll, körülbelül 3 megabyte-nyi lemezterületet foglal, és a futásához 512 kbyte memória elegendő.

Most nézzük a rendszer finomítását. A felsorolásra és bemutatásra kerülő programok mindegyike freeware, vagy shareware, és az AMINET-ről bármikor letölthető, továbbá minden regisztrációs procedúra nélkül használható a rendszerben. (tehát nem timelimit-es, stb.)

1. ENV – Az Environment, azaz környezeti beállítások

Alap esetben a Workbench a környezeti változókat egyszerre két helyen tárolja, az ‘ENVARC:’-ban, és az ‘ENV:’-ben. Az ‘ENVARC:’ funkciója, hogy a következő induláskor az eltárolt beállításokat aktualizálja (vagyis innen kerül átmásolásra az ‘ENV:’-be), mert az ‘ENV:’-ben csak az éppen aktuálisan használt értéket vannak. Az ‘ENV:’ alap esetben a RAM: diszken van, aminek tartalma természetesen reset-kor törlődik. Ezen alapbeállítás helyett érdemes valamelyik partícióra létrehozni egy ENV könyvtárat és az ‘ENV:’ assign-t hozzárendelni. (S:Startup-Sequence)

2. MUI – Magic User Interface azaz a bővített GUI

A rendszerinstalláció után közvetlenül célszerű a MUI-t (Magic User Interface) telepíteni, mert az újabban megjelenő programok nagy része ezt a grafikus felhasználói felületet (GUI) használja. Ide tartoznak az Internet programok (Miami, Voyager, IBrowse, AmIRC, AmFTP, WebVision), és létezik sok MUI-t használó file manager és játék is. A MUI shareware program, a regisztráció nélkül is használható, viszont egyes grafikai beállítások nem engedélyezettek. A MUI plug-in rendszerű, így számtalan kiegészítő készül hozzá, ezeket MCC-nek (MUI Custom Class) nevezik. Az MCC-okkal kiegészült MUI tartalmaz többféle gadget-et, input field-et, HTML objektumok automatikus kezelését, terminál (modem) osztályt, stb. Ezen kiegészítőkkel viszont nagyon óvatosan kell eljárni, mert egy rosszul működő osztály összeomlaszthatja az egész rendszert. Fölöslegesen nem érdemes felinstallálni ezeket (az AMINET-en számtalan létezik) mindig csak az aktuális programhoz tartozót (pld.: Voyager), amit amúgy a program saját maga meg szokott csinálni, nem szükséges máshonnan előkeresni. Aki nem vette meg a MUI regisztrációs file-jait, és egy kalóz verziót használ, annak időnként elég érdekes fagyások fognak megjelenni a gépében. Ugyanezek a shareware, vagy a hivatalos verzióval NEM fordulnak elő, ezt több teszt után jelentjük ki!

3. MagicWB, NewIcons – új icon-ok, új arc

A MUI ugyan nem szükséges az új ikonkészletek használatához, de célszerű ebben a sorrendben folytatni az installáció menetét… A Workbench eredeti ikonjai manapság nem igazán nevezhetők ‘korszerűnek’. Elsősorban azért mert csak négy színt használnak, másodsorban azért mert csúnyácskák. (1991-92 táján még szépek voltak) Szerencsére számtalan icon áll rendelkezésünkre, több csomagban, illetve szín-rendszerben. Az egyik ilyen a MagicWB, ami már sokkal szebb mint az eredeti, a másik – igazán korszerűnek mondható – a NewIcons. A NewIcons egy patch segítségével használhatóvá teszi a Workbench számára a bővített színkészletű icon-okat, illetve képes a Workbench színmélységéhez igazítani az icon-ok kinézetét (rendering). Lassabb gépeken (68000, 7 MHz), és emulátoron a NewIcons kicsit nehézkesnek, lassúnak tűnhet, így ez helyett érdemes a MagicWB-t használni. Viszont az ennél gyorsabbakon már gond nélkül megy a NewIcons.

4. DataTypes – a rendszer adattípusai

Talán a rendszer legsebezhetőbb pontja most következik. Az AmigaOS a DataType-okon keresztül azonosítja, és használja a file-okat. Főleg a kép DataType-okkal szokott gond lenni (például ha rossz az ILBM datatype, akkor az összes MUI-s program rosszul fog működni, és az embernek eszébe se jut, hogy nem a MUI a hibás!) mert azokat használja legsűrűbben a rendszer. Ezért NEM SZABAD – az MCC-okhoz hasonlóan – mindent felinstallálni, mert a rendszer indulásakor az AddDataTypes parancs inicializálja az összes DataType-ot, és utána az OS az azonosítás során használni is fogja azokat. A legmegbízhatóbbak az eredeti Commodore által készített, – és természetesen a Workbench lemezeken megtalálható – és az ‘ak’ kezdőbetűkkel ellátott (akGIF, akJFIF, akPNG) DataType-ok, és ezeken kívül nem is ajánlatos mást felrakni, kivéve ha valamelyik programnak szüksége van egy újra.

5. Picasso96, CyberGFX – grafikus rendszerek

Manapság – szerencsére – egyre jobban nő a külső grafikus kártyák tulajdonosainak száma (BVision/PIV…). Az UAE-t használók számára a Picasso96 rendszer tartalmaz egy ‘UAEGFX’ nevű driver-t, ami elérhetővé teszi a pc videó-kártyáinak felbontásait az emulált AmigaOS számára. Ezt mindenképpen érdemes használni, mert a nagyobb felbontások (800×600, 1024×768, stb.) csak így érhetők el a Workbench számára. A Picasso96 installációja nem igazán igényel magyarázatot, viszont ami utána következik, az igen. (Ez érvényes a CyberGFX-re is!) A grafikus rendszer telepítése után a Workbench nem fog automatikusan átváltani az új képernyőmódokra, és a SYS:Prefs/ScreenMode beállítóprogrammal ki kell választani, és el kell menteni.

6. MultiCX, MCP – rendszerbővítések

Az AmigaOS felhasználói szempontból ugyan a barátságos rendszerek közé sorolható, de nagyon sok olyan funkció létezik, amit annak idején nem tettek bele a fejlesztők. Ilyenek például; a háttérben fekvő ablak előrehozása a bárhova kattintással, screen-váltás középső egérgombbal, requester-patch, screenmode promote, képernyőkímélő, hotkey-ek, noguru, stb. Ezekre ugyan gondoltak akkoriban is (Commodity) de szerencsére léteznek olyan programok amelyek ezen funkciókat (kibővítve még pár százzal) egyben tartalmazzák, és egyszerű módon beállíthatóvá teszik. A MultiCX maximálisan rendszerbarát módon valósítja meg ezeket, az MCP (Master Control Program) ugyan használ hack-eket, viszont sokkal több funkcióval rendelkezik. A kezdetekben a MultiCX-et érdemes használni WBStartup-ból indítva, a későbbiekben (a funkciók megismerése után) le lehet cserélni az MCP-re, de ott mindenképpen érdemes elolvasni a dokumentációt a program indításával kapcsolatban.

7. KingCON – a Shell lecserélése

A Shell (CLI – Command Line Interface) is némi bővítésre szorul, erre több lehetőség is van, de a legjobb jelenleg a KingCON. Ez kibővíti a Shell-t olyan funkciókkal, mint TAB-ra file név kiegészítés, scroll-ozható, ikonifizálható ablak, menthető tartalom, stb. Az installációjakor érdemes odafigyelni, hogy a ‘CON:’ device ‘KCON:’-ra cserélésekor ne legyen aktív konzol nyitva. (Ezt érdemes az S:User-startup file elején érdemes végrehajtani)

8. ToolManager – az egyszerű programindítás

Stefan Becker ezt a programot 1992-93-ban írta, és azóta szinte minden Amigán megtalálható, bár születtek sokkal jobb programok is erre a célra az utóbbi években. Nagyon leegyszerűsíti a programok indítását, nem kell Workbench-ből megkeresni az icon-ját, hanem akár szöveges, akár grafikus módon megjeleníthető, természetesen csoportokba rendezve is. Az egyes indításokhoz hangokat is lehet rendelni. A Toolmanager installációja után a WBStartup-ból indul, és bármikor egyszerűn el is távolítható az Exchange programmal, mivel Commodity-ként fut.

9. Executive – egyenletes teljesítmény

Ezt a programot viszonylag kevesen használják, bár aki megszokta, az nem tudja elképzelni a rendszerét e nélkül. Az Executive egy dinamikus task-scheduler, azaz a futó programok, device-ok, stb. prioritását változtatja a beállított ütemezőnek megfelelően. A regisztrált verzió hat féle ütemezést tud, a shareware verzióban viszont csak a STANDARD használható. Ez a STANDARD viszont teljességgel megfelel, sokkal egyenletesebbé teszi a rendszer működését még akár 5-6 nagy processzorigényű program futtatásakor is. Az Executive installációja során az S:Startup-Sequence file-ba kell hogy kerüljön, méghozzá érdemes közvetlenül a LOADWB program előtt elindítani.

10. MultiUser FileSystem

Bár az újkori Windows verziók, vagy a Linux felhasználói számára már természetes az egyes user-ek illetve a hozzájuk tartozó beállítások elkülönítése egy rendszeren belül, ez Amigán nem nagyon divatos. Az UAE emulátor ezt jelenleg nem támogatja, mivel a mUFS közvetlenül a winchester Rigid Disk Block-jába írja bele magát. Főleg akkor célszerű felinstallálni, ha a gépet többen használják, vagy az Internet felől valamilyen server-en keresztül másokat is beengedünk a gépünkhöz.

11. PowerPC kártyák – csak az alapok

A PowerPC kártyák megjelenésével egy új hibalehetőség is bekerül az Amigások közé, akik hozzászoktak a ‘bedugom és már működik is’ rendszerhez. Ezen kártyák ugyanis némi installációt is igényelnek, sőt érdemes végigolvasni a dokumentációt is, szemben a többi Amigás turbókártyával. Első fontos momentum, hogy a kártya a legújabb flashrom-ot tartalmazza. Ennek update-jét lépésről lépésre leírják a dokumentációban, és ezt fokozottan be kell tartani, mert egy esetleges megszakadt folyamat a kártya autoconfig software-ének ‘meghibásodását’ vonhatja maga után. A megfelelő (legújabb) flashrom-mal rendelkező kártya még okozhat kellemetlen meglepetéseket. A BlizzardPPC kártyák (A1200) egy része valami oknál fogva – ezt e készítők RAM elégtelenséggel magyarázzák – lefagynak, ha a S:Startup-sequence file-ban a SetPatch parancs fut le elsőként. Viszont ha elé írunk egy ‘Stack 16384’, vagy egy ‘Wait secs 2’ sort, vagy nem túl szép megoldással ‘Run >NIL: SetPatch’ formában indul a gép, akkor minden rendben lesz. Fontos tudni, hogy a PPC-s programok jó része (ez a portolásból, és a fordítókból adódóan) nagy Stack-et igényel, és erre nem mindegyik figyelmeztet. Ilyenkor érdemes a ‘Stack 1000000’ parancsot kiadni a Shell-ben a program indítása előtt. (Hamarosan egy bő cikkben fogunk foglalkozni ezzel a témával, illetve a BVision installációjával, és használatával kapcsolatos információkkal is.)

Az itt leírt 11 pont (UAE használóknak csak az első 9), és természetesen az alap Workbench telepítése után egy nagyon megbízható, és szép rendszert kapunk. Akinek van erre a procedúrára kb 20-30 perce (mert maximum eddig tart az egész) annak érdemes kipróbálni, miután elmentette valahova az éppen használatos rendszerét. Főleg azok számára ajánlatos, akiknél ‘megmagyarázhatatlan’ rendszerösszeomlások vannak, illetve most ismerkednek az UAE-vel…

CHIP – CD írás Amigával

… – avagy a legsokoldalúbb lemez-sütögető

A CD írás ‘tudománya’ még anno (úgy 3-4 évvel ezelőtt, azaz 1994 környékén) nagyon is kuriózumnak számított! A hardware-ek árainak fokozatos csökkenésével viszont eltűnt a varázs, manapság (majdnem) mindenki megtehetné, hogy egy nagyobb kapacitású winchester, vagy egy 15″-es monitor áráért vesz magának saját használatra egy CD írót.

Bár ennek a cikknek nem célja az SCSI vagy az IDE írók közötti különbségek felsorolása, sokkal inkább a CD író és a számítógép (jelen esetben AMIGA) kapcsolatát jelentő software-ek tulajdonságainak bemutatása, azért meg kell jegyeznünk, hogy az Amigájukat CD írásra használók szinte mindannyian az SCSI felületet választották. Az Amigás CD író software-ek támogatják az IDE-s írókat is, és a dokumentációk szerint minden további káros következmény nélkül használhatnánk is ezeket akár az A1200-es és A4000-es alaplapi IDE kontrollerével (ami köztudottan nem a sebességéről híres) vagy a ZorroII-es Buddha illetve Catweasel hardware-ekkel is. Az SCSI kontrollert az A1200-es számítógépek esetében a Blizzard processzorkártyákhoz csatlakozó SCSI-Kit, az A4000-eshez a CyberStorm, vagy régebbi Commodore gyártmányú kártya, míg az A3000-esekben az alaplapra integrált, és nagyon megbízható eredeti kontroller jelenti.

Egy olyan gép, amely képes kezelni az SCSI és IDE felületű winchestereket és CDROM-okat is, nagyon nagy segítség lehet azok számára, akik üzletszerűen, vagy éppen kiterjedt baráti társaság számára írnak CD-t. Ezen kívül nagyon fontos, hogy a sokféle file-rendszer, és winchester típus olvasható legyen a CD írással foglalkozó számára. Mivel Amigával nem okoz gondot a Macintosh, UNIX, Linux, DOS, vagy Win32 operációs rendszerek által használt file-rendszerek olvasása, így szinte nincs olyan használatban lévő harddisk, aminek a tartalmáról ne lehetne egy AmigaOS alatt futó CD író programmal CDROM-ot készíteni! Ugyanez sajnos nem mondható el a pc-s (Windows) illetve a Macintosh rendszereken működő CD író állomásokról… Úgy 3-4 évvel ezelőtt, aki szerette volna az Amigáján tárolt adatait CD-re íratni, csak úgy tudta megoldani, hogy pc-s (DOS) formátumú winchesteren vitte el az ezzel foglalkozó szakemberekhez, mert azok csak így tudták fogadni a saját rendszerükben. Ezzel együtt járt a file-nevek 8+3 karakterre való konvertálása, a protection bitek, és a comment-ek elvesztése is…

A CD író, és a gép összekapcsolása után szükség van a hardware-t kezelő program(ok)ra is… Ez egyszer egy CD file-rendszer, ami a különböző CDROM formátumokat (ISO9660, RockRidge, Joliet, stb.) olvasásra elérhetővé teszi az operációs rendszer számára, másodszor pedig az ilyen file-rendszerű lemezek előállítását lehetővé tévő CD író program.

A CDROM-ok használatára (olvasás) rengeteg lehetőség adott… Az AmigaOS-be ‘gyárilag’ sajnos nem integrálták a CDROM-okak kezelő device-okat és filesystem-eket (ez alól csak a CDTV és a CD32 kivétel), így külön programokat kell használni a CD rendszerbe kapcsolásához (mount). Az egyik legnépszerűbb ilyen programcsomag az IDEFix97, amely tartalmazza magát a device-ot, és a CD filesystem-et is (CacheCDFS). Aki sűrűbben használ audio CD-ket (zenészek, vagy éppen mp3 mániások) annak elengedhetetlen az AsimCD FileSystem használata, amely képes az AUDIO track-eket file-ként láttatni, és így közvetlenül (előzetes CDGrab, és konverzió nélkül) betölthetők akármilyen zenei programba, vagy éppen tömöríthetünk belőlük MPeG Audio-t (mp2/mp3). Ezen kívül vannak freeware és shareware kategóriájú csomagok, amelyekből néhány megtalálható a CD mellékleten is a felhasználói programok között.

A CD író programok közül íme a három legismertebb;

MakeCD v3.2a (Patrick Ohly és Angela Schmidt)
[http://makecd.core.de/]

Teljes biztonsággal kijelenthetjük, hogy a MakeCD a legnépszerűbb CD író program Amigára. Ezt elsősorban számtalan funkciójának köszönheti, és nem utolsó sorban annak, hogy nagyon megbízhatóan lehet vele CD-t gyártani. (viszont ez csak a hivatalos verziókra igaz, a kalóz csatornákon terjedő verziók közül csak egy-kettő van ‘rendesen’ feltörve!) A program eddig 10 nyelvre van lefordítva (Dán, Finn, Francia, Görög, Magyar, Olasz, Norvég, Svéd, Cseh, és Spanyol) – így akár magyarul is használhatjuk. A felhasználói felülete elég ‘tudományosra’ sikerült, a kezdő felhasználóknak egy kicsit bonyolultnak tűnhet. Viszont a GUI-n szinte minden megjelenik, amit csak a felhasználó várhat a programtól… (helyenként még több is, mint kéne…) Támogatja a DAO (Disk-At-Once), SAO (Session-At-Once) és a TAO (Track-At-Once) írási módokat, a file-rendszerek közül az ISO 9660 (Level 1, Level 2, Amiga), a Rock Ridge (általános, Amiga), a MultiVolume/MultiSession TAO és SAO módokban, és természetesen a CDTV és CD32 autoboot-os lemezeket is. A többszálú adatolvasás, és írás, illetve az állítható buffer méretek a konverziókhoz, és az íráshoz biztosítják a lehető legoptimálisabb CD írási körülményeket. Audio CD készítésekor a program tízféle formátumból képes importálni, (AIFF, AIFFC, AIFF-CD, MAUD, WAVE, CDDA, 8SVX, Samplitude HDP, ISO image file-ok, és MPeG Audi (MP2, MP3)) és az Amigás CD író programok közül elsőként (tudomásom szerint nem csak az Amigás programok között az első, és ez idáig egyetlen…) lehetőséget nyújt MPeG Audio file-okból (MP2, MP3) közvetlenül, – on-the-fly módon – előzetes konverziók nélkül audio CD-t írni! Az új verzióban tovább fejlesztették a sérült (rosszul megírt) CD-k hibajavítását, és bónuszként a lemez könyvtár-struktúráját el lehet menteni ASCII text file-ba… A következő verziókban várható egy directory-editor az ISO file-okhoz, Sony DAO támogatás, Joliet file-rendszer, a track-ek közötti szünetek automatikus eltávolítása, az egyes audio track-ek hangerejének módosíthatósága, és többek között egy új GUI elkészítése is a programhoz. A MakeCD támogatja szinte az összes eddig megjelent CD írót, de mielőtt megvásárolnánk (mind a CD írót, mind a programot) célszerű a kompatibilitási listát átnézni, illetve a demó verziót kipróbálni.

MasterISO v2.2 (Asimware Innovations)
[http://www.asimware.com/]

Az Asimware már több éve részese az Amigás software piacnak, az ő nevéhez fűződik az AsimCDFS, és a MasterISO eddig megjelent verziói is. A cég fejleszt CD író programot pc-re is, ennek a demó verziója szintén letölthető honlapjukról. A MasterISO v2 felülete sokkal barátságosabb, mint a MakeCD-jé, és itt is megtalálható a felhasználó számára előre definiált munkakörnyezet (például: nem kell az összes opciót látni abban az esetben ha csak egy CD-CD másolást végzünk, ilyenkor nem jelennek meg a ‘felesleges’ beállítások, és menük…). Ez a program is tud TAO/DAO eljárásokkal dolgozni, és rendelkezik egy nagyon profin elkészített File és Audio manager-rel. (Viszont nagyon kellemetlen tud lenni a File manager használatakor a ReqTools Patch, ugyanis ez kizárólag ASL requester-ből tudja beállítani rendesen egy fa struktúra root-ját…) A File Manager-ben létrehozhatunk virtuális köteteket, könyvtárakat, és az eredeti struktúrától akár teljesen eltérő módon is szervezhetjük ezen belül a felírandó adatainkat. Írás előtt lehetőség van a file nevek, és  file információk validálására, illetve a File Manager-ben feltünteti a program a CD-n elhelyezkedő file-ok egyes file-rendszerekben látszó neveit. (a RockRigde formátumot olvasni képtelen kliensen az ISO9660 konvenció szerinti file nevek fognak megjelenni…) Az audio formátumok megegyeznek a MakeCD-nél leírtakkal, viszont a v2.2-es verzió még nem támogatja az MPeG file-ok on-the-fly módon történő konverzióját. A MasterISO képes Joliet formátumú CD-t is írni, az ISO9660 és a RockRigde mellett, és természetesen támogatja az Amiga specifikus file-rendszereket is (protection bitek, kis/nagybetűs file-ok, comment-ek…). Az írás közbeni olvasási hibák esetében a program képes ezeket átlépni, így nem fogja használhatatlan állapotban hagyni ilyen esetekben az írandó lemezeket. Érdekes lehetőség, hogy az írás történhet JukeBox redszerben is, ilyenkor egyszerre akár több CD-t is írhatunk egy forrás alapján. A MasterISO szintén támogatja a ma kapható CD írókat, és újraírókat, és képes másolni a Sony PSX CD-ket is.

BurnIt v2.08 (DnS Development)
[http://www.titancomputer.de/burnit/]

A BurnIt készítői szerint ez a program volt az első Amigán, amely képes volt Disk-At-Once módban lemezeket másolni… Ez a program egy kicsit le van maradva ugyan a MakeCD, és a MasterISO v2 mögött, de aki ezt a programot használja, meg van vele elégedve. Nagyon könnyű vele DAO módban (DATA/Audio/XA/mixed mode) másolni, és drag & drop módszerrel akár külső programokból is beemelhetünk audio file-okat. Az audio file-okat írás előtt lehetséges a BurnIt-en belül módosítani is, az elején illetve a végen felhangosítást/lehalkítást (fade-in/fade-out) illetve kivágást, és ropogásmentesítést végezni. Újraírható, vagy multisession-ben megírt lemezek esetében használhatjuk a BurnIt-et backup-olásra (rendszermentésre) is. Ez a program is támogatja a legújabb (és az ismertebb régi) CD írókat, és plug-in rendszerének köszönhetően a driver-ek száma fokozatosan nő.

newproj.jpg

CHIP – CyberVisionPPC és CyberStormPPC

A phase5 cég legutóbb november végére tette át a BVisionPPC grafikus kártyák megjelenését az AMIGA 1200 tulajdonosok számára… Ezért jelenleg csak ezen kártya nagyobb testvéréről, a CyberVisionPPC-ről, és a használatához szükséges multiprocesszoros turbókártyáról, a CyberStormPPC-től tudunk tapasztalatokat közölni.

Minden AMIGA típus rendelkezik egy olyan csatlakozóval, amelyre különféle, nagyon gyors elérésű eszközöket lehet illeszteni. Ezt a nagyobb gépeknél (A3000(T) és A4000(T)) CPU slot-nak hívják, a kisebbeknél (A500, A600, A1200) Expansion slot-nak. A ilyen csatlakozóval (és megfelelő architektúrával) rendelkező eszközöknek lehetőségük van a gép belső buszára csatlakozni, és akár a CPU-ját is lecserélni, vagy éppen egy saját buszrendszert illeszteni a géphez. A Blizzard és CyberStorm kártyák is ezzel a módszerrel bővítik ki a gépek előforrásait, legyen az új processzor (68020, 68030, 68040, 68060, PowerPC 603e, és PowePC 604e) vagy egy új grafikus kártya (BVisionPPC, CyberVisionPPC).

A tavaly (1997) megjelent CyberStormPPC, és az idén a boltokba került BlizzardPPC processzorkártyák megsokszorozták az AMIGA-k teljesítményét! A CyberStorm duál-processzoros sorozat a 68040 (25-40MHz) vagy 68060 (50MHz) mellett egy Motorola PowerPC CPU-t (604e (180-233MHz)) is tartalmaz. Mindkét processzor tudja használni a számítógép előforrásait (RAM, device-ok, I/O, stb.), méghozzá – a felhasználó számára úgy tűnik – egyszerre. Az egyidejűség azonban a legkényesebb része a kernel-nek, ugyanis a context switching (a 68k-s és a PPC-s task-ok között váltogat a rendszer vagy a kernel ütemezője) néha annyira lefékezi a PowerPC processzort, hogy bizonyos feladatokra nem is érdemes azt használni. Jó példa erre egy sok matematikai és file-műveletet használó program – például egy tömörítő – amelynek ugyan a számításokra használt ideje rettenetesen kicsi, de a file műveletek – amelyeket a 68k-s processzoron futó operációs rendszer végez – nagyon sok context váltást igényel, és ezzel lelassítja a programot. Persze megfelelő optimalizálással ez a probléma kiküszöbölhető…

Visszatérve a hardware-re, a CyberStorm kártyákra a vásárlónak kell a RAM-ot megvennie – ami sajnos csak SIMM modul lehet -, a 4 SIMM foglalatba összesen 128 MByte helyezhető. A rendszerben ennek a RAM-nak nagyobb prioritása lesz, mint a gépben lévő többi memóriának, így a programok először a gyors, 64 bites memóriát fogják használni, és csak ha az elfogy, akkor kerül sor a 32 bites alaplapi RAM használatára. A 64 bites sávszélesség úgy adódik, hogy a 32/36 bites SIMM modulokat kettesével kell behelyezni a slot-okba, és lehetőleg egyforma kapacitású RAM-okat ajánlatos használni.

A CyberStormPPC kártyák buszórajele 60 MHz. A PowerPC processzorra a tervezők nem tettek semmilyen külső CACHE-t (gyorsító-tárat), mert – a dokumentáció szerint – a RAM elérés olyan gyors, hogy nincs rá szükség… Ezt megkérdőjelezni látszik, hogy az összes gyors Macintosh turbókártya és gép használ a PPC-t gyorsító L2 cache-t…

A kártyán található egy nagyon gyors Ultra Wide SCSI kontroller is, amelyhez a kártya FLASH ROM-jában található software biztosítja a CD file-rendszerek használatát, illetve a CDROM-ról való boot-olást is. Az UWSCSI eszközök láncát mindenképpen egy aktív terminátorral kell lezárni! (sajnos ez utóbbi itthon alig-alig beszerezhető)

A CSPPC számítási sebessége a leggyorsabb Pentium processzorokkal hasonlítható csak össze, és ehhez természetesen még hozzá kell számítani – két processzorra optimalizált program esetében – a 68k oldali 68040/68060 szintén nem elhanyagolható sebességét.

A phase5 Permedia2-es grafikus kártyája (CyberVisionPPC) szintén a CSPPC-re dugható. A grafikus kártyán két csatlakozósor van, mert az Amiga 3000, és 4000 modellekben máshol helyezkedik el az alaplapon a CPU slot, így ugyanolyan helyzetben nem férne el a grafikus kártya a gépben. A Permedia2-es chip a CVPPC kártyákon 8 megabyte SGRAM-ot használ (ezek a RAM-ok foglalják el a kártya több mint felét). A 3D gyorsító akár 80 millió textúrázott 3D pixel-t, vagy 1 millió poligont képes megjeleníteni másodpercenként, és a 230 MHz-es Video-DAC-nak köszönhetően 1152×900-as felbontásban 24 bit-es színmélységnél 75 Hz-es képfrissítés lehetséges, illetve 1600x1200x16bit-nél 72 Hz. A 15 pólusú VGA csatlakozón kívül a kártya még rendelkezik egy “LCD-3D-Shutterglasses” illesztővel is (mindkettő VESA szabvány szerinti). A videokártyához mindenképpen ajánlatos modern monitort vásárolni, ami legalább a 64 kHz-es és 120 Hz-es maximális értékekkel rendelkezik, és a nagyobb felbontások kihasználásához egy 15″-es kép-átmérő is ‘alapkövetelmény’.

A CVPPC használatba helyezése során két rossz tapasztalatot szereztünk, először is, a monitorcsatlakozót tartó fém nagyon gyenge anyagból készült, így egy-két erőteljes ki/be dugás után el is deformálódott… A másik, hogy a Permedia2 chip nagyon melegszik, és a tervezők ugyan valószínűleg először szerettek volna hűtőt tenni rá (megvan a helye a nyákon) de az utolsó pillanatban lemaradhatott… Bár ez a túlmelegedés eddig nem okozott problémát, de ajánlatos egy 486-os cooler-t rápattintani a chip-re azok számára, akik akár hetekig is szokták folyamatos üzemben tartani gépüket!

Viszont a kártya jó tulajdonságai feledtetik ezt a két hiányosságot… A phase5-tól megszokott hardware minőséget kapjuk megint, a kép-minőség kiváló, a kártya csatlakoztatása gyerekjáték, az installációja szintén. A grafika sebesség elképesztő, néhány órai CVPPC-s AMIGA használat után feltűnően lassú volt a Compaq PC S3 Virge-es grafikája! Nagyon szembetűnő, hogy a színmélység és a felbontás növelésével a grafikai sebesség alig csökken. Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy a kártya a phase5 saját buszrendszerét használja, és nem az eredeti ZorroIII-at terheli. Valós sebesség tesztnek a legkiválóbb a PowerPC-s Quake, amely az Aliens pályával még 800×600-ban is játszható! Hasonlóan megnyugtató eredményt hozott a Macintosh emulációs teszt, ahol 1024×768-as felbontásban 8 biten az emulátor (ShapeShifter v3.9) grafikailag 2-szer, 3-szor volt gyorsabb egy Quadra950-esnél…

Sajnos a kártyához adott software kimerül az RTG Workbench emulációban, vagyis semmiféle 3D-s eszközt vagy demót nem kapunk a gyártótól. Bár az ígéretek szerint az RTGmaster grafikus rendszer, a készülő FusionPPC Power Macintosh emulátor és várhatóan a Haage & Partner Warp3D-je is hamarosan támogatni fogja a Permedia chip-et. Jó hír viszont, hogy a PowerPC Linux AMIGA-s verziójában (APUS) már van CyberVisionPPC grafikus kártya driver.

Összegzésképpen egy CyberStormPPC-vel és CyberVisionPPC-vel felszerelt AMIGA igen kórszerű processzor/grafikai sebesség tekintetében, bár software ellátottságban még gyermekcipőben jár. De szerencsére a PowerPC kártyával felszerelt AMIGA-k száma folyamatosan nő, így a software-ek is hamarosan utol fogják érni a domináns hardware-t…

cstormppc.gif cvisionppc.gif

ppc.JPG

CHIP – REBOL/Core – The Language of the Free

Carl Sassenrath-nak – ő volt az egyik fejlesztője az Amiga multitaszk operációs rendszerének, és több hasonló kaliberű projektnek – már 20 éve motoszkált a fejében egy olyan programnyelv ötlete, amely egyszerűsége mellett képes minden olyan feladat megoldására, amelyet addig csak a sok tanulást és tapasztalatot igénylő nyelvekkel lehetett megvalósítani. Az ‘egyszerűség’ nem a nyelv alacsony szintjét jelenti, hanem a felhasználó számára biztosítja az egyszerű programkészítést, és a programozói gondolkodásmód helyett elegendő használatához a ‘hagyományos’ de logikus gondolkodás, és a programnyelv szerkezete ehhez igyekszik alkalmazkodni.

Carl álma csak most, 1998-ban valósult meg, mikor is jó néhány ‘rebellis’ programozóval megalkották a REBOL-t a dinamikus közlő nyelvet (dynamic messaging language) amelyet nagyon könnyű megtanulni és használni, akár mindenféle előzetes programozói ismeret nélkül is.

A ‘dynamic messaging’ ebben az esetben az a célt szolgálja, hogy a programnyelv egyfajta fordítóként működjön közre a felhasználó és a gép párbeszédében, méghozzá olyan módon, hogy ne okozzon gondot a teljesen különböző platformok adattípusainak, kommunikációs rendszereinek használata, ami ma igencsak megnehezíti a felhasználók dolgát. Több ilyen platformfüggetlen nyelv létezik (pld: Java) de a megvalósítás során sokszor elvész az igazi függetlenség… (lásd: Java & Microsoft)

A REBOL az adattípusaival képes az aktuális futtató rendszeren a rendszerhez hozzákapcsolni a használni kívánt file-okat, adatbázisokat. Jó példa erre egy FONT (betűtípus) használata. A betűtípusokat tartalmazó file-ok struktúrája, és tartalma Windows-ban, Linux-ban vagy AMIGA-n teljesen különböznek, létezik TrueType, és bitmap font is… Viszont egy REBOL alkalmazásban, programban az interpreter dolga, hogy áthidalja ezeket a különbségeket, és bármilyen környezetben hasonló output-ot jelenítsen meg.

A REBOL 100%-ban platform és hardware független, és ezt annak köszönheti elsősorban, hogy nem forrás szinten került kiadásra hanem majd minden élő – a futtatásához elég előforrással, illetve hálózati kapcsolattal rendelkező – operációs rendszerre lefordítva, közvetlenül futtatható formában. A forrás szintű publikáció általában magával vonja az egyes platformokon történő módosításokat, illetve portolási nehézségeket, ami sokakat elriaszthat a használatától. Az 1.0.2-es verzió Amiga 68k, FreeBSD, Linux (Red Hat, Debian, Slackware), Macintosh PPC, Solaris 2.6 SPARC, és Windows 95/98/NT rendszereken használható, de a folyamatban van még jó néhány operációs rendszer portja is: BeOS i386, BeOS PPC, HP UX, AIX, IRIX, OS/2, Psion, Macintosh 68k…

A REBOL-ba integrálták a fejlesztők az Internet-en való kommunikációt is, így a TCP/IP stack megléte alapkövetelmény. Ezen a felületen a REBOL programok a világ legegyszerűbb módján tudnak adatokat forgalmazni, legyen az FTP, HTTP, vagy éppen egy e-mail elküldése, levétele.

Egy példa az egyszerűségére: “write %rebolcom.html read http://www.rebol.com”

Ez a sor letölti a megadott URL-ről az alapértelmezett html file-t (index.html) és kimenti a lokális drive-ra ‘rebolcom.html’-ként. Egy FTP site-ról, vagy éppen egy mailbox-ból se sokkal bonyolultabb letölteni adatokat.

A REBOL-nak nincs saját editora, a programok bármilyen szöveg-szerkesztővel elkészíthetők, amely képes normál textfile-t menteni. A ‘felülete’ hasonló a régi BASIC vagy FORTH interpreterekéhez, az indítás után a begépelt parancsokat, értékadásokat megjegyzi, betölthetünk és indíthatunk programokat a REBOL prompt-ból. A több mint 200 előre definiált utasítással szinte bármilyen programozói feladat megoldható, kivéve az operációs rendszer függő dolgok. Ilyenek jelenleg a grafikával, GUI-val összefüggő programok, amelyeket a későbbiekben platform-függetlenül használhatnak a REBOL-ban programozók.

A függvények, vagy ‘szavak’ paramétereit szögletes zárójelek (“[“,”]”) közé kell tenni. Ezeket a szimbólumokat a C nyelvhez hasonlóan objektumok összekapcsolására is használhatjuk, például egy függvény definíciójában. Az egyes szavak és értékek elválasztását a szóköz (space) karakter végzi, nincs szükség más elválasztó karakterek használatára.

Adattípusok (datatypes)

A REBOL felismeri a string-ekben tárolt adatokat a típusuk alapján (datatype), és annak megfelelően használja, és éri el azokat. Az előző példában a ‘http://’ szövegrészből megtudta az interpreter, hogy ez egy URL, és a meglévő TCP/IP kapcsolatot használva érje el azt. A datatype-okban a következő típusok vannak definiálva:

integer (0, 1234, -1234)
decimal (3.1415, +1.23E4)
time (1:22, 21:56:00)
date (30-jan-1998, 1998-10-29)
money ($1234.56, US$12.49)
string (“hello world”)
binary (#{3A1852})
email (info@rebol.com)
file (%memo.txt, %C:/DOS/FDISK.COM)
url (http://www.rebol.com)
issue (#707-464-8000)
tuple (1.2.0, 199.4.80.1)
logic (true, false, on, off)

REBOL szavak (words)

A REBOL programok (script-ek) hasonlóan a többi programozási nyelvhez, tartalmaznak utasításokat, szimbólumokat, értékadásokat, stb. Viszont ezen ‘szavak’ használata sokkal egyszerűbb, mint más nyelvekben. A datatype rendszernek köszönhetően a szimbólumok típusa automatikusan olyan lesz, mint a neki adott érték típusa. Tehát ugyanolyan módon kell definiálni egy string-et (város: “Budapest”), mint egy függvényt (program: [if age > 32 [print város]]). A REBOL szavaiban nem különbözteti meg a kis és nagy betűket, tehát a “város:”-ra hivatkozhatunk “Város:”-ként is. Sőt, az ékezetes betűk használata is támogatott (Város: = VÁROS: = varos:), de az ékezetes, és ékezet nélküli szó ugyanazt jelenti az interpreter számára. Lehetőség van a REBOL nyelvi lokalizálására is, vagyis az utasításoknak egy ALIAS-t definiálva akár magyarul is készíthetünk programokat. (alias ‘print “kiír”)

REBOL sorozatok/tömbök (series)

A sorozatok – vagy más néven tömbök – definíciója ugyanúgy történik, mint az egyes változóké, a különbség csak annyi, hogy több értéket adunk meg. Nem kell előre definiálnunk a tömb méretét és típusait sem… Ezt mind elvégzi az interpreter a az értékadás, illetve a módosítás folyamán.

színek: [“piros” “zöld” “kék” “sárga” “narancs”]

A definíció után a tömb elemeire többféle módon hivatkozhatunk.
Ki irathajuk az összes elemet (print színek), egy fix pozíciójú elemet (print pick színek 3), első/utolsó elemet (print first/last színek 3), következő elemet (print next színek), …

A tömbökben az egyes elemeket a pozíciójuknak megfelelően érhetjük el. Lehet keresni is az elemek között (find) illetve kijelölni az elemeket (select). Természetesen ezeken kívül még jó néhány, tömbökre vonatkozó parancs létezik; (change, insert, remove, clear, …)

REBOL ciklusok

Minden programnyelv rendelkezik ciklusvezérlő utasításokkal, amelyek biztosítják a feltételes, vagy éppen feltétel nélküli többszöri végrehajtását egyes programrészleteknek. A legegyszerűbb a ‘loop’ utasítás, amely az utána írt numerikus értéknek megfelelően hajtja végre többször a programrészt. A ‘repeat’ egy kicsit kibővített ‘loop’, annyiban, hogy az utána írt változó értéke mindig a már lefutott ciklusok számát tartalmazza. A ‘for’ – hasonlóan a BASIC és C for-jához – rendelkezik kezdő- és vég- értékekkel, továbbá nem csak 1-el lehet növelni/csökkenteni a ciklusszámlálót, hanem bármennyivel, és ez a ciklusfajta is elérhetővé teszi a ciklusszámláló értékét.

“for count 0 50 10 [print count]” – kiírja 0-tól 50-ig a számokat tízesével.

Az ‘until’ egy nagyon érdekes megvalósításával találkozhatunk a REBOL-ban, a ciklus addig fog futni, amíg a ciklusba tett programrészlet utolsó sora TRUE értéket nem kap, vagyis a ciklus ellenőrző része a cikluson belül kap helyet.

A ciklusokból (értéktől és állapottól függetlenül) való kilépésre a ‘break’ parancs használható.

A make parancs

A ‘make’ parancs képes feldolgozni az átadott tömb tartalmát, majd a megadott adattípusnak megfelelő formára hozni.

when: make date! [30 9 1998]
print when
30/Sep/1998

Ebben az esetben a 30, a 9, és az 1998 decimális értékekből a ‘make’ létrehozta a ‘date!’ datatype-nak megfelelő dátumot.

http://rebol.com

rebol-a.gif

CHIP – UAE

UAE – azaz a ‘Un*x Amiga Emulator’

A nyolcvanas évek legjobb személyi számítógépének még ma is sokan hódolnak világszerte. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az AMIGA emulátor használóinak száma jóval meghaladja az ‘igazi’ AMIGA-k tulajdonosainak számát. Egy átlagos UAE site napi nézettsége néhány ezer körül van, de a Lazarus (egy leginkább régi játékokat tároló szerver) ezt általában felülmúlja…

Hogy mire is használható egy emulátor?

Az emulátorok célja, hogy a meglévő hardware és software környezetünkben használhassunk más gépeken, illetve operációs rendszerek alatt futó programokat, alkalmazásokat. Egy ilyen emulátor mindennapos alkalmazását minden operációs rendszer tartalmazza, a Terminal program személyében. Ha egy komolyabb hardware-t, vagy software-környezetet szeretnénk emulálni, nagyon kell ismernünk mindkét rendszert.

Ez egy AMIGA emulátornál ez a legmesszebbmenőkig igaz! Ugyanis itt nem csak egy processzort, és egy BIOS-t kell emulálni, (mint egyszerűbb konzolgépeknél, vagy a ZX-Spectrum/C64 esetében) hanem egy rettenetesen profi, és összetett hardware-t, aminek egyetlen processzora bonyolultabb, mint az ez előtt emulált gépek bármelyike. Ráadásul ezeket a processzorokat össze is kell hangolni (időzíteni) hogy a futtatandó software (vagy éppen az operációs rendszer) megfelelően működhessen. Aki programozott már multitasking-os környezetben, az tudja, hogy még felhasználóként sem olyan egyszerű eligazodni az ‘események’, ‘prioritások’, vagy ‘szemaforok’ között.

De ez Bernd Schmidt-nek nem okozott gondot, leült UNIX-os konzolja elé, és egy-két évi kitartó munkával megalkotta az UAE alapját képező processzoremulációkat, és nekiláthatott – a portolható kód segítségével – a világ méretű fejlesztéshez. Jelenleg több mint 20 platformon működik lefordított UAE, köztük DOS, Windows, Windows95/NT, OS/2, AmigaOS, BeOS, Macintosh, stb., és majdnem 80 fejlesztő dolgozik rajta! A legaktívabbak a UNIX, az AmigaOS (PPC) és a 32-bites Windows verzió fejlesztői.

Az UAE forráskódja (source) szabadon terjeszthető, illetve módosítható. Ennek – és a platformfüggetlen, portolható kódnak – köszönhető, hogy szinte minden létező számítógéptípusra létrehozható az AMIGA emulátor, egy ANSI-C fordító segítségével.

Hardware követelmények

Az UAE futtatásához nagyon gyors processzorra van szükség! Talán ezért is van az, hogy csak az utóbbi egy-két évben terjedt csak el igazán a PC-s, és kisgépes világban. A UNIX gépek RISC processzorai már a fejlesztés kezdetekor is képesek voltak elfogadható sebességgel futtatni az emulátort, de a PC-k a Pentium előtti időkben nem igazán voltak erre alkalmasak. Egy 486-os processzoron az eredeti AMIGA 500 sebességének csak töredékét tudta prezentálni az emulátor, viszont a mai PentiumII-eseken akár ez eredeti gépnél jóval gyorsabb emuláció is lehetséges.
Talán ebből is kitűnik, hogy mennyire erőforrás igényes az UAE. Az AMIGA 500-as központi processzora egy Motorola 68000-es, 7 MHz-en, és a gép valós idejű (akadozásmentes!) emulálásához (a custom chip-ekkel együtt) legalább egy 200 MHz-es PentiumII szükséges! (A ma használatos AMIGA-k sebessége 30-600-szorosa egy alap AMIGA 500-asnak…)
Az processzorteljesítmény jelentős részét a custom chip-ek (hang, I/O, és kép-megjelenítő processzorok) emulálása viszi el. Természetesen ezek nélkül is lehetne emulátort írni, mert manapság az RTG (átirányított, hardware-független grafika, és hang) üzemmódok használatosak az eredeti AMIGA-kon is. Ezzel akár ötszörösére is növelhető a sebesség! Az első kezdeményezés a Picasso96 (egy ma használatos grafikus rendszer AMIGA-n, amely majdnem az összes grafikus kártyát támogatja, köztük az UAEGFX-et is) emuláció, ami lehetővé teszi a nagy felbontások és képernyő-módok használatát, kihagyva az eredeti grafikus CHIP-et. Ilyenkor az AmigaOS közvetlenül a PC grafikus kártyájának memóriájában dolgozik, illetve annak Blitter funkcióit használja.

Kickstart ROM

Az UAE elindításához szükségünk van egy Kickstart file-ra. A Kickstart az AmigaOS-nek ROM-ban elhelyezkedő része, hasonlóan a PC-k BIOS-ához. Ez a BIOS tartalmazza magát az operációs rendszert, illetve annak AutoConfig (ugyanaz mint a Plug’n’Play) részeit, hogy a gép bekapcsoláskor felismerhesse a hozzá csatlakoztatott hardware-t és azt használni is tudja. A Kickstart copyright-os, tehát nem szabadon terjeszthető! Németországban egy 3.1-es Kickstart chip ára több mint 100 német márka. Viszont a Cloanto által kiadott Amiga Forever CD-n megtalálható ez a file, és aki megveszi a CD-t, az jogszerűen használhatja az emulátort. A jogszerű használatra jelenleg nincs más alternatíva! A Kickstart-hoz hasonlóan a Workbench is jogvédelem alatt áll, és jelenleg a német AMIGA International cég tulajdonát képezi.
A Kickstart-ok verziószáma és mérete különböző lehet. Az 1.3-as (ennek a hossza 256 kByte) rendszer 1986-ban jelent meg, és a játékok egy része csak ezen hajlandó futni. A legújabb verzió a 3.1-es (512 kByte) ami egy nagyon jó operációs rendszert tartalmaz, és leginkább azoknak ajánlatos a használata, akik felhasználói programokat szeretnének futtatni az UAE segítségével.

Memória

Az emulált gép memóriáját is beállíthatjuk. Az AmigaOS alapvetően kétféle memóriát különböztet meg, az egyik a custom chip-ek által, osztottan használt memória (CHIP – ebben vannak a képernyők, hangok) a másik az úgynevezett FAST-RAM. A FAST-RAM sokkal gyorsabb, mint a CHIP-RAM, mert ezt csak az OS, a CPU és a buszon lévő kártyák használják, a társprocesszorok nem. A programok is itt futnak. Ezen két csoporton kívül létezik még ‘slow’, ‘Zorro’, illetve ’24-bit’ memória. Ezek a használt extra hardware-ektől függően létezhetnek…

Lemezkezelés

Sajnos az emulátor nem tudja kezelni az eredeti AMIGA lemezeket (a PC-s hardware felépítés miatt) így a software-eket ADF formátumban lehet transzferálni. Az ADF-file egy lemez tartalmát a 0-tól a 79-es track-ig tartalmazza, így egy fizikai floppy emulációjaként használható, akár boot-olható formában is. A másik megoldás a winchester, aminek több módja is lehet. A legegyszerűbb, ha mount-olunk OFS/FFS file-rendszerű AMIGA-s harddisk-et, és arról használjuk a programokat. Ezt sajnos csak OS/2, LINUX, és UNIX alatt tehetjük meg… Sokkal használhatóbb megoldás, ha hosszú file-neveket használni tudó operációs rendszerrel használjuk az emulátort (Win32, OS/2, etc.) és AMIGA-n másoljuk fel a pc-s operációs rendszer által olvasható winchesterre a file-okat.
Az UAE támogatja a hardfile-ok (hasonlóan az ADF file-okhoz, ez egy winchester-t emulál egy file-ban) használatát is, de ez a későbbiekben ez ‘nem tamogatottá’ fog válni…
Az emulátor képes egy megosztott könyvtárat AMIGA oldalról egy partíciónak látni, ami nagyon kényelmes megoldás adatcserére az operációs rendszerek között. Ehhez az opcióhoz hosszú file-neves file-rendszer ajánlott!

A WinUAE újdonsága

Az UAE egyik legjobban port-olt verziója a 32 bites Windows-okra készülő WinUAE. A 0.8.6-os verziótól kezdve elkezdték integrálni az emulátorba a bsdsocket.library-t is, ami lehetővé teszi, hogy a WindowsNT-n használatban lévő tcp/ip-s hálózatot AMIGA oldalról elérhesse a felhasználó. Tehát AMIGA-s WEB-Browser, IRC, FTP, vagy éppen Telnet programokat is használhatunk WindowsNT alatt! A WinUAE képes jelenleg a leggyorsabb grafika emulációra is, és ez a fejlesztői csoport tervezi a custom chip-nélküli, csak RTG-t használó emulátor elkészítését is.

Az UAE az Internet-en

Az Interneten számtalan ADF file-okat tartalmazó site van, több ezer játékot, demót tölthetünk le ilyen formátumban. A demók nagy része minden szerzői jog nélkül megtekinthető, illetve terjeszthető, de a játékok közül csak néhány!

A hivatalos UAE honlap: http://www.freiburg.linux.de/~uae

A WinUAE honlapja: http://www.uae.de
A DOS verzió honlapja: http://www.netrunner.com.br/dosuae
A Mac verzió honlapja: http://www.pratique.fr/~jblancha/
Az AMIGA PowerPC verzió: http://www.ph-cip.uni-koeln.de/~jakob/

A Lazarus archívum: http://prim1.aqcom.com/lazarus
UAE Discussion Board: http://www.netrunner.com.br/dosuae/uaeboard/index.html

Az UAE jövője

Az emulátor használóinak száma folyamatosan nő, köszönhetően az otthoni PC-k sebességnövekedésének, illetve a számítástechnika és az Internet egyre szélesedő felhasználói bázisának. Az ilyen emulátorok egyfajta emlékművek az elfeledettnek hitt számítógépeknek, vagy még inkább az arra írt software-ek készítőinek. Talán egyszer megvalósul egy olyan számítástechnika, ahol ezek az emulátorok egy nagy egészet alkotnak majd, így teljes mértékben kiszolgálják a számítástechnika szerelmeseit.

LouiSe 1998

winuae2.jpg

CHIP – PowerPC-s játékok AMIGA-ra

Mikor a PC-s világban megjelentek a 3D-s texture-mapped játékok, az AMIGA-soknak egyre inkább meg kellett tanulni, hogy a 68k-s processzorok teljesítménye már nem elég az új generációs, rengeteg számítást igénylő médiacsodákhoz. Az ID Software remekei, a Wolfenstein-től a Quake sorozatig egyre jobb minőségű, és egyre valósághűbb világot teremtettek a játékosok monitoraira.

Viszont, a PowerPC-s kártyák tavalyi megjelenése óta már bármelyik, erős gépet igénylő 3D-s játék igényeit ki tudják elégíteni a gépek. Az első villámgyors 3D-s játék AMIGA-ra a DOOM volt, amely még tavaly (1997) Karácsony előtt megjelent, néhány nappal a forrás kibocsájtása után. Ebből létezik PowerPC és 68k verzió is, olyan bővítésekkel az eredeti programhoz képest, mint repülés, fel/le tekintés, stb. A DOOM-hoz – jobban megnézve a programozók optimalizált verzióit – nem is szükséges igazán PowerPC processzor, egy gyors 68040-esen tökéletesen játszható.

Ugyanez nem mondható el viszont a Descent-ről, és a Quake-ről. A Descent 68k-s verziói csak 66 MHz-es 68060-as processzoron futnak akadás mentesen, de a PowerPC verzió, a leglassabb processzoron is biztosítja a 25-30 kép/másodperces sebességet.

A Quake – mint köztudott – a legkevésbé sem a gyenge processzorokra lett teremtve… Így a Clickboom cég által kiadott hivatalos AmigaQuake 68k-s verziója a leggyorsabb (68k-s) AMIGA-n is csak 7-10 kép/másodperc sebességet képes produkálni, ami ehhez a játékfajtához – a valóságérzet megteremtéséhez – nagyon kevés. (A Clickboom cég, valami érthetetlen ok miatt először a Myst-hez készíti el a PPC-s kódot, és csak az után fognak hozzá a Quake-hez…) Létezik a Quake-nek egy (még) nemhivatalos verziója is – amely PPC processzoron fut – amely szerencsére kihasználja a Motorola RISC processzorok erejét, így (processzor sebességtől, és típustól függően) 17-70 képet tud egy másodperc alatt kirakni a képernyőre. A magasabb értéket a phase5 cég új, CyberVisionPPC grafikus kártyájával mértük.

Még idén meg fog jelenni a Genetic Species (Marble Eyes) című szintén 3D-s játék PPC-s verziója, ami az ígéretek szerint minimum 5-10 szeres gyorsulást fog jelenteni (bár a jelenlegi, 68k-s verzió is teljesen játszható 68040/68060-as processzorokon) a mostani sebességhez képest. Valószínűleg ez a sebességnövekedés elsősorban a nagyobb felbontású képernyő-módok használatakor lesz érezhető.

A Titan Computer is készül a gyors gépek piacára, a Claws of the Devil lesz az első Tomb Raider szerű játék AMIGA-ra.

ppcgames.JPG