Betegség

Azt hiszem, a világ gazdagabbik felén – azaz mifelénk is – a betegségeket az emberek bizonyos életkorban, élethelyzetben kalandvágyból szerzik maguknak. A szegényebbik felén talán inkább az egészséggel teszik ugyanezt…

Réz elefántA kaland pedig ott kezdődik, ahol a betegség következtében az emberrel foglalkoznak és a technológia legjobbja áll rendelkezésére ahhoz, hogy törődjenek vele. A kényelmes élet nem jelent tartalmas, érdekes életet. A bámult műsorok viszont szövik a mesét, napról napra, csak nézni kell. Lehet az ember hős nyomozó, vagy bátor tűzoltó – de ezekhez ki kell mozdulni a fotelből és komoly erőkifejtést és tudást is igényelnek. Szerencsére van alternatíva, a kórházas sorozatok arról szólnak, hogy milyen figyelem, milyen gondoskodás is a betegek jussa. Ehhez nem kell sokat tenni, csak vágyakozni kell erre az állapotra. Az agy pedig teszi a dolgát.

Ennek beismerését persze nem lehet elvárni, senki sem vállalja, hogy azért beteg, mert beteg akart lenni. Ez ki sem mutatható, ezek a filmek a fejekben forognak. A valódi betegességhez szükség van a hitelességre, a betegség csak jött – az áldozat a beteg. Dehogyis akarta ő ezt az állapotot. Ő csak egészséges akart lenni. Bizonyára. Az egészség nem a betegség ellentéte. Az “egész” az testből és tudatból (lélekből) áll, a betegségnek ismert dolog a test egy állapota a sok közül. Az egészség pedig nem függ a test állapotától, lehet valaki egész nyomorékan, vagy rákosan is. És milyen sok beteg ember van az egészségesek között – máshogy fogalmazva; milyen kevés boldog ember van az egészségesek között… Egyes csoportokban akkora érdem egy betegség – és a hozzá tartozó procedúra – tulajdonlása, mint háborús veteránok között a sérülések és a sérülések megszerzésének eseményei. Csakhogy ez utóbbiért kitüntetés is jár, míg az előbbiért csak a szenvedés.

Valamelyik nap láttam egy szórólapot, a fejlécén nagy betűkkel; “Újra itt van az influenza!” – mintha csak a Mikulás, vagy a Húsvéti Nyúl érkezéséről lenne szó. Már úgy vártuk, hogy jöjjön és végre megérkezett. Lehet a kasszához fáradni. Ha valaki lázas, már lehet is rémüldözni, pedig csak arról van szó, hogy működik az immunrendszere, ezért inkább hálásnak kéne lenni. Csak hálásnak lenni az olyan nehéz, egyszerűbb bevenni valamit. Ha az embernek folyik az orra, vagy köhög az is egy reakció valamire. Nem akció, reakció. Az immunrendszer reakciója, azt ordítja, hogy MŰKÖDÖK, NE AGGÓDJ!

Ez a kor arról szól, hogy a nagy jólétben minden idegen és minden hihetetlen, ami természetes. Hiszen a jólétünk, a jólétünk feltételei nem természetesek. Ezek szerzett javak, profit és kamat eredményei. Mind virtuális dolgok, a realizálásukhoz valamit fel kell adni. Nagyon fontos a betegségek, a tünetek gyógyítása, de ezek mind okozatok. A természetes folyamatban viszont mindig kell lennie egy oknak is, talán az is van olyan fontos, mint az okozat. Bár ez a kor az okozatok okká minősítésének a kora is, azaz nincs könnyű helyzetben az, aki próbál objektív maradni.

Egy szimpatikus filozófia szerint a testi és lelki betegségek mind-mind a fejben születnek, ezért ha nem akarunk fölöslegesen betegek lenni, akkor kezeljük eképpen a dolgot. Nem kerül egy fillérbe se, csak gondolatokba. A gondolat, az érzés és a vágy a legjobb placebo. Ha csak egy kicsit is komolyan vennénk a placebo-hatást, nagyon megválogatnánk ezirányú gondolatainkat. Merthogy a placebo nem csak egyirányú, nem csak gyógyításra jó…

Felelősség a kimondott szavakért

Vajon mikor jön el az a pont az ember életében, hogy felismeri, kimondott szavaiért, pontosabban az azok által másokban kiváltott viselkedésért, változásért felelősséggel tartozik?

És mikor jön el az az időpont és tudati állapot az életünkben, mikor képesek vagyunk a szavak kimondása – és ezáltal a reakció és a változás – előtt tudni, hogy felelősek vagyunk annak következményeiért? Biztos vagyok benne, hogy az emberek jelentős részénél ez az időpont életük során sajnos nem jön el, vagy valami örökölt, vagy tanult programra hivatkozva – pl. lelkiismeret, Hippokratészi eskü, stb. – folyamatosan igazolják ezen cselekedetüket…

Miért is jönne el, miért is kellene mindenkinek megérteni azt, hogy a gondolataink mások viselkedését és ezáltal sorsát is befolyásolják, egy bonyolult rendszerben, ahol a gondolataink egy rakás emléktől, belénk programozott viselkedéstől és élménytől függnek, azaz szintén mások gondolatainak következményeiként léteznek.

spoken_word-John_GiornoAz orvostudomány – mint elsősorban a test és annak működésének tudománya – és annak művelői hogyan közölhetnek bárkivel olyan információt, hogy neki talán xyz típusú betegsége, vagy arra utaló jele van? Az egy dolog, hogy a reklámok jelentős része ezekben az időkben arról szól, hogy büdösek, gombásak, köhögősek, megfázósak, gyengék és gyámoltalanok vagyunk, ezt akár kezelhetnénk is azzal, hogy ezek csak reklámok, az ismert igazságtartalommal. De az, hogy hiteles (esetünkben orvosok) emberek az őket megkereső, segítségre váró emberekkel olyan információkat közölnek, melyek nem 100%-ig biztosak és bizonyítottak, de úgy érzik ezt az információt mégis meg kell osztaniuk a másikkal, véleményem szerint kimerítik a felelőtlenség fogalmát.

Vajon mit szólna egy ilyen ember ahhoz, ha azt mondanám neki, hogy talán bizalmas információk kerültek ki a számítógépéről, közte a páciensei adatai, saját pénzügyi táblázatai, bizalmas levelezése, stb. Azt hiszem sikerülne pár jól megfogalmazott – és számára valójában ellenőrizhetetlen – informatív mondattal bogarat ültetnem a fejébe, melynek következtében az a ronda gondolat állandóan ott motoszkálna a fejében, még akkor is ha valaki elhárítja az amúgy nem is létező hibát a gépén. Minden percét befolyásolná, a döntéseit és reakcióit megváltoztatná, talán ezért más emberek életébe is kerülne ez a felelőtlen kinyilatkoztatásom, melyet vagy meggyőződésből, vagy tudatlanságból, vagy éppenséggel gonoszkodásból tettem…

A két esetben az a közös, hogy egyik fogadó személy sem rendelkezik azzal a tudással, amivel képes lenne feldolgozni és helyén kezelni a számára átadott információt, ezáltal – tudva, hogy képtelen rá – az információ közlése a közlő részéről nem több mint felelőtlen befolyásolás. Lényegében az sem számít, hogy ezt a kinyilatkoztatást milyen indokkal és magyarázattal tette, azt kell megértenie, hogy következménye van, ráadásul olyan következménye, aminek bekövetkezte teljesen fölösleges és indokolatlan.

Képzeljük el azt az esetet, hogy valakinek egy orvos azt mondja, hogy a vizsgálaton egy apró foltot fedeztek fel a húgyhólyagjában, melynek lehet n darab természetes – egészséges – oka és lehet másik m darab betegségből adódó oka is. A témával kapcsolatos tudatlanságunk és az ehhez kapcsolódó félelem-programunk okán természetesen az m darab rossz lehetőségre koncentrálunk, és ezáltal így vagy úgy létre is hozzuk azokat, egy önbeteljesítő jóslathoz hasonlóan. Ha nem is a betegséget hozzuk létre, de valami más rosszat biztosan, legyen ez a figyelmetlenségből adódó koccanás, egy elsózott bableves, vagy depresszió.

Sokat lehet olvasni csodálatos – orvosi tapasztalattal és tudással nem magyarázható – gyógyulásokról, de hallgat a fáma azokról a napi csodálatos gyógyításokról, amiket az immunrendszerünk nap mint nap csöndben elvégez, talán havonta/évente megold olyan problémákat is, melyek, ha orvosok is tudnának róla, már valódi csodákká válnának a szakirodalomban. Így meg, hogy csak az tud róla, akit/amit valóban érint, egyszerűen csak valódi, valóságos működésről kell beszélnünk és elfogadnunk azt természetesként.

Az orvostudományról az a véleményem, hogy igazán fontos tudomány, de nem több mint egy tudomány, mert ugyanúgy működik mint a többi. Pedig többnek, sokkal többnek kellene lennie, mert az emberek gyógyítása és az informatika – mely mára szintén elég befolyásos tudománnyá nőtte ki magát – vagy a többi tudományág platformja nagyon különböző. Egy gépnek, képletnek nincs tudata, nincs lelke, nincsenek érzelmei, azt nyugodtan lehet darabolni, lehet vele adatokat közölni, lehet játszani vele. Az embernek viszont van, ezért óvatosan kellene vele bánni, mert egy rosszul közölt adattal nagyobb kárt lehet a javítandó részében is okozni mint amit egyáltalán a javítója el tud képzelni…

Probléma megoldás

Szépen lassan sikerül felismernem, hogy minden az egyszerűség irányába mutat, illetve ami nem, az valójában egy álca…

Induljunk ki abból az egyszerű élethelyzetből, hogy adott egy boldogtalan ember, akinek külső szemlélő számára nincs oka a boldogtalanságra. Márpedig, ha külső szemlélő számára az adott ember helyzete nem olyan aminek ő érzi, akkor az új aspektust érdemes lenne neki is figyelembe venni, elsősorban a saját érdekében. Ehhez viszont az kell, hogy elismerje a saját boldogtalanságát, ami – valljuk meg – rendkívül nehéz feladat!

A boldogtalanság – mint állapot – mellett említhetnénk az alkoholizmust, a mániákus depressziót, vagy bármely olyan függőséget, ami nem az adott ember épülésére, hanem érzelmi, értelmi és fizikai rombolására szolgál. Az élethelyzet szempontjából ez mellékes, a felismerés, elfogadás és a megváltoztatás igénye amiről szólni szeretnék.

problema-megoldas-1Az első ábrán azt kívántam szemléltetni, hogy egy adott állapot – probléma – hogyan viszonyul annak vélt, vagy valós okaihoz abban az esetben, ha az ember nem akarja megoldani, megváltoztatni a helyzetét. Ebben az esetben a Probléma és az Okok párhuzamosan helyezkednek el, azaz több okra vezethető vissza, több dolog okozza az adott problémát. Ha több dolog okozza, akkor a megoldás is nagyon nehéz, azaz megvan a magyarázat a megoldás hiányára, jobb esetben az alternatív megoldásokra, melyek valójában újabb okok.

Azért ülök egész nap otthon, azért kapcsolgatom és bámulom egész nap a TV-t, mert beteg/munkanélküli/elhagyott (magyarázatból van bőven) vagyok és ennek számtalan további oka is van; le vagyok százalékolva, nem mozoghatok, rosszul látok, stb. Azt persze nem ismerem el, hogy boldogtalan vagyok, hiszen van hol laknom, van mit ennem – miért is lennék az?

Ehhez hozzágondolom a probléma konzerválására szolgáló – ki nem mondott – legfontosabb érvet: “nincs célom az életben”.

Márpedig ha az embernek nincs célja, nincs – felismert – megoldandó problémája, akkor tényleg megtalálta a végső problémáját, amihez már csak az okokat kell sorban megfogalmaznia, megélnie és gyarapítania, hogy az önigazolás is rendben legyen.

problema-megoldas-2Lássuk, hogyan is nézne ki egyszerűen a fenti képlet abban az esetben, ha az adott ember – ugyanabban az állapotban és körülmények között – felismeri a problémáját és meg is akarja oldani!

A sok párhuzamos okot elfordítjuk 90 fokkal és hirtelen értelmét veszti a sok magyarázat is, mert a Probléma és az Ok(ok) merőlegesen állnak, azaz egy ponton kapcsolódnak. Ekkor az embernek mindössze egy okkal kell szembenéznie – vélhetőleg a valódi okkal – és elfogadnia azt. A fenti példa átfogalmazva:

Azért ültem egész nap otthon, azért kapcsolgattam és bámultam egész nap a TV-t, mert azt mondtam magamnak, hogy beteg/munkanélküli/elhagyott (magyarázatból volt bőven) vagyok, persze a külvilág és a magam számára kiegészítettem ezt számtalan további okkal is; leszázalékolás, fáradékonyság, rossz látás, stb. Szántam magamra egy kis időt, megnéztem magamat mások szemével és végül elismertem, hogy boldogtalan vagyok és elfogadtam a FIZIKAI állapotomat úgy ahogy van, a TV-met (pálinkámat, boromat, heroinomat) kidobtam a kukába, és belemosolyogtam a tükörbe. Ma már beszélgetek – tanulok tőlük és tanítom őket, ahogy elvárják tőlem – a családom tagjaival, szomszédaimmal, eljárok színházba, moziba, sokat olvasok, írogatok is. Régi hangjátékokat hallgatok, levelezni is szoktam távoli ismerősökkel rokonokkal. Van célom is az életben – de ez legyen az én titkom! :)

Minden titok és megoldás az egyszerűségben van – aki, vagy ami ennek ellenkezőjét állítja, az meg akar győzni minket valami olyanról, ami az elsősorban az ő érdekét szolgálja…