Kündün

Martin Scorsese Kündün (Kundun) című filmje – mely Melissa Mathison könyve alapján készült – a Dalai Lámáról mindenképpen megéri azt az időt, amit rá szánunk. Sajnos ott ér véget, ahol sok-sok dolog éppen csak elkezdődött, érdemes lenne folytatni. Gondolom a láma halála után meg is teszik majd…

Azt hiszem, jobb lenne még előtte, most van itt az ideje ezeknek a dolgoknak… Meg kellene tanulni a támadásra nem védekezéssel reagálni.

Számomra a film legfontosabb mondata: “Elvették tőlünk a csendet” – fogalmunk sincs mekkora érték a csönd és hogy milyen kevés van belőle. Azt a keveset is pazaroljuk, bezajozzuk. Zümmögnek a kütyük, mindig bekapcsolunk egyet, hogy zaj legyen. Nem kell ahhoz a kínai hadsereg hangszórója sem, elég a “made in China” matricás számítógép, tv, rádió, mp3 player, telefon…

Tibet akkor lesz újra független, ha Kína meggazdagszik annyira a mi kapzsiságunkon és mohóságunkon, hogy az emberek felrobbantják Mao világát és azzal együtt természetesen a mienket is. Fogyassz többet és lesz Free-Tibet! Érzitek mekkora a különbség Bhután és Kína között, az előbbiben a tevékenységekhez, tervekhez tartozik boldogság-hozadék, míg a másikban megmondják, hogy boldog a nép és az az eredmény. Az erőszakmentességhez sok idő kell – annak megtanulásához és megértéséhez talán még több. Ezt kicsiben kell megérteni.

Sok sikert Kündün!

Tibet in China

The Man from Earth

Az Ember a földről, Richard Schenkman filozofikus tartalmú sci-fi – ha nem az lenne hivatalosan is, biztosan blaszfémia vádját kapná odaát egy pillanat alatt – filmjéről van szó, melyhez a hazai forgalmazónak kemény munkával sikerült kibrénsztormingolni az “Az őslakó” címet.

The Man from EarthAz egész film egy helyszínen játszódik, inkább tudnám elképzelni színházban mint a vásznon. Egy helyszín, egy világ, egy élőhely. Amerikai filmről van szó, de érdemes megnézni, akkor is ha a vallástanárnő sipákolása itt az öreg kontinensen nagyon idegennek tűnik. Egyelőre. Érdemes felülemelkedni a történet konkrétumain, azokra a nézhetőség miatt van szükség. A mondanivalója – számomra – sokkal inkább az új aspektus, ami az emberi történelemre való rálátásra vonatkozik. Két nagyságrenddel nagyobb léptékben nézve a történelmet, biztosan más képet fest minden. Főleg azért, mert a történelem nagy része mese, a győztesek mesélik el benne hőstetteiket. Talán nem sokban különbözik a írott része a mesék és mondák adta valóságtól. Ahogy az író (Jerome Bixby) is szépen kimazsolázta a hindu vallás egyik, a keresztények számára talán legérdekesebb, legvitatottabb részét – miszerint Jézus fiatalkorában jógiktól tanult keleten és ő is azzá vált mielőtt saját tanításait megkezdte volna -, úgy a mesékből is mindig megtalálja a hallgató a számára érdekes, felfogható részeket.

A végletes – nagyon jó, nagyon rossz – dolgokra könnyű emlékezni, azokban könnyű hinni.

A főhős két nagyságrenddel tovább él mint azok akikkel beszélget, próbálják megérteni a bizonyítható és a bizonyíthatatlan közötti azonosságot. A vallásos, pontosabban a monoteista vallások tanításaiban hívő emberek mindig azt mondják, hogy miért kéne az ő istenük létét bizonyítani, hiszen tudható, hogy van. Le is van írva. Minden más hazugság. Azt nehezen veszik észre, hogy ez az állítás magában hordozza a kizárást, ezáltal automatikusan azt is, hogy az állítás valótlan. A hit fontos dolog, de mindig a tárgyával és a liturgiával van a gond. Amint tárgyiasul egy hit, kilép a tudat(alatti) szintről és a tárgyakhoz tartozó, azok marketingjét támogató mesévé válik. A tárgyak mérete, színe és valósága attól függ, milyen mesét írunk hozzá és attól, hogy milyen stratégiát alkalmazunk a mesemondás során.

Azt hiszem, azoknak is érdemes megnézni ezt a filmet, akik számára a hitük és annak tárgya szent és sérthetetlen. Nézzék úgy mint egy mesét, ami az ő valóságuk (hitük) aspektusából nézve hihetetlennek, valótlannak tűnik. Ellenőrizhetik magukat, mennyire függnek a hitük tárgyától, mennyire van nyitva, vagy csukva a szemük…