Herceg Tánccsoport – A Dzsungel Könyve

Ez a szombat este a gyerkőcöké volt, velük volt tele a budaörsi Jókai művelődési ház nagyszínpada és a szülőkkel, ismerősökkel, barátokkal telt meg az igen tágas a nézőtér…

Legutóbb két éve láttuk ezt az előadást, az akkor még apró elsősök mára komoly harmadikosok lettek, de a szerepelni vágyás és a lendület mit sem változott. Ezek a gyerekek – és természetesen a nagyobbak is – szeretnek szerepelni, szeretnek másoknak adni.

A közel másfél órás táncjáték megtanulása és előadása még felnőttektől is komoly erőfeszítést igényelt volna, de ezek az apróságok fáradhatatlanul dolgoztak és győztek. Ez az este az övék volt, a sok mosoly, a könnybe lábadt szülői tekintetek jelentették a teljes győzelmet a mindennapok, a sablonosság és a középszerűség felett.

Az apróságok természetesen nem voltak egyedül, mellettük voltak a nagyok és természetesen Eszter néni is, aki nem csak a tánccsoportot tartja kézben, hanem nap mint nap anyáskodik az osztálya fölött, tanítja és védi őket, ahogy egy valódi anyatigris teszi a dzsungelben. A sok kis Maugli és Túna az iskola – és a tanulás, tudás – dzsungelében szerencsére megtalálta a saját Baluját, Akeláját, sok öleléssel, sok beszéddel és sok szeretettel.

Mi szülők – akik ebből a dzsungelből csak részleteket látunk – szeretnénk még sok ilyen (tan)évet és sok ilyen előadást látni! Köszönjük!

A tánccsoport a Facebook-ok: Budakeszi Herceg Tánccsoport

Herceg Tánccsoport – A Dzsungel könyve, 2011.06.25, Budaörs, Jókai Művelődési Ház

Zene: Dés László – Geszti Péter
Koreográfia: Faludiné Kóthy Eszter, Király Ágnes, Király Csilla
Hangosítás: Csaplár Gergő
Video/fotó: LouiSe

Szereplők: Berecz Katinka, Berecz Natália, Csanádi Mariann Mercédesz, Cseh Vivien Fanni, Dózsa Bianka, Faludiné Kóthy Eszter, Gombos Alexandra Erzsébet, Gyimes Luca Kamilla, Hajdu Ádám, Kedves Tamás, Kerekes Barbara, Király Ágnes, Király Csaba, Király Csilla, Kiss Dorottya, Monostori Ivett Kinga, Nagy Noémi Liána, Nagy Vivien Lilla, Oláh Nikolett, Pásztor Soma Máté, Szommer Evelin, Szongoth János Máté, Zalai Milán Márk