Magából kifordult világ – Macbook Pro vs Linux

Mikor a pécén OSX virít és a Mac-en Windows erőlködik, bizonyára valami bizarr dolog van készülőben. Nem lennék a helyemben ebben az esetben…

OSX_on_PC-Windows_on_Mac

Az egész történet onnan indult, hogy szerettem volna a MacBook Pro feliratú masinámra natív módon Linuxot applikálni, mert az azon belüli virtualizációval (Xen, VMWare) lett volna randevúm. Fent nevezett Móriczka ezt el is képzelte – mint megvalósítandó feladatok egzakt eredményét -, majd bedugta az erre a funkcióra lesavazott FireWire HDD-t a gép jobb oldalába, és az okosan előre letöltött Ubuntu 9.04 64bites CD-ről mintegy 15 perc alatt telepítette is azt.

Ekkor jött az első hideg-zuhany, ez a kedves installer szépen pofán verte a gépben lévő HDD master boot record-ját (MBR), aminek az lett az eredménye, hogy immár se OSX-ben, sem Linux-ban nem lehetett elindítani a Mac-et. Még jó, hogy volt itthon másik gép is, a tevékenység pillanatok alatt vad keresgélés lett, aminek az eredménye az Ubuntu wiki-ben:

Be wary of a bug in the Ubuntu Installer that can wipe out your MBR, leaving your system unbootable after a seemingly successful install. To avoid being bitten by this bug you should carefully follow one of the installation procedures documented here.

Egyszóval a megoldás a rEFIt nevű apróság lett, amit egy CD-re felírva, majd arról indítva a gépet, egy partíciós tábla szinkronizációval a fenti hibát orvosolta. Sőt, az új boot menüben már megjelent a külső HDD-n terpeszkedő Linux partíció is, mint opcionális indítási lehetőség.

rEFIt is a boot menu and maintenance toolkit for EFI-based machines like the Intel Macs. You can use it to boot multiple operating systems easily, including triple-boot setups with Boot Camp. It also provides an easy way to enter and explore the EFI pre-boot environment.

Túl szép, hogy igaz legyen – mondja a fáma, és igaza is lett. Hiába éktelenkedik ott a pingvin a boot menüben, a szép kis opensource rendszer elindulni sehogy sem akar. A “GRUB Hard Disk Error” szöveget szajkózza, hiába vetettem be az összes trükköt a bootloader helyére vonatkozóan.

Újabb kör következett, a Boot Camp – ez az Apple találmánya arra az esetre, ha a Mac vásárló arra vetemedne, hogy Windows-t futtasson a gépén. Néhány kattintás – az Application/Utilities könyvtárban található hozzá az asszisztens – és máris megtörténik a partíció átméretezése és az új, FAT partíció létrehozása, a belső HDD-n. Ott, ahol semmiképpen nem akartam, de ha nincs más, hát legyen.

A Windows nevű borzalom installációja eseménymentes volt, a Boot Camp driver-ekkel – melyek a gyári OSX telepítő DVD-n bújnak meg – működőképesnek tűnt a gép, lett is egy lobogó zászló formájú ablakos akármi ikon az alma és a pingvin mellé. Gyerekkorom óta erre vágytam, többször írtam is a Jézuskának, hát most megkaptam. Ugyan az égvilágon semmi hasznát nem veszem ennek az OS-nek – virtuális gépben egyszerűbb használni ha mégis szükség lenne rá – de van, mert lett. Néhány percig volt is…

Aztán újra jött a Linux install, immár erre a belső partícióra, figyelve arra, hogy az utolsó kérdésnél az Advanced menüpontban ugyanebbe kerüljön a GRUB boot loader is. Így is lett, pörgősen és gyorsan kész lett, sőt valami csuda folytán még el is indult.

A dolog after-party része, hogy a wifi kártya csak akkor látja a hálózatot, ha egyszer disable (reboot), aztán megint enable (reboot), továbbá a “Xorg -configure” által legyártott NVidia-s “xorg.conf” lett a barátom a megjelenítésben. A touchpad jobb klikkje szintén missing kategória egyelőre, ellenben a kernel – nem úgy mint az XP – látja mind a 4GB memóriát, így aminek kb. 20 perc alatt rendelkezésre kellett volna állni, de másfél nap szívásba került, valamiféle, az IT-ben sajnos megszokott eredményt produkált.

Arra már nem volt lelki erőm, hogy az egész procedúrát triggerelő Xen és VMware környezetet meggyártsam, az egy újabb játékos időszakban fog bekövetkezni…