Momo

Kovács Kriszta: Momo (részlet) Néhány nappal ezelőtt Werdy mester hívta fel a figyelmemet egy régi, 1973-ban megjelent könyvre, Michael Ende Momo című meseregényére. Mivel hiteles forrásból jött az infó, gyorsan be is szereztem a könyvet…

A hétvégén néhány nekifutásra végig is olvastam, mindenképpen érdemes volt rááldozni az értékes időt. A író és a magyar fordító is nagyon jó munkát végzett, a lassan negyven éves regény mintha a mai társadalomtól szólna. Érthető, megérthető és szerethető könyv, talán a nagyobb gyerekek is megértik majd. Bár szerintem ez a meseregény nem nekik szól, hanem a felnőtteknek igyekszik tükröt tartani melyben könnyen ráismerhetnek saját magukra és a körülöttük lógó orral élőkre.

A szürke urak egyelőre jó munkát végeznek, itt még nem született meg Momo és a teknősbéka sem írt semmi fontosat a páncéljára.

Az úr kicsit meghajolt az elnök felé, aztán folytatta: – A lány a barátaira van utalva. Szereti az idejét másoknak odaajándékozni.
Gondolkodjunk csak azon, mi lenne belőle, ha többé senki sincs, akivel
megoszthatná az idejét? Ha a lány önként nem akarja támogatni a tervünket, egyszerűen igénybe kellene vennünk a barátait.
Iratrendezőt húzott elő aktatáskájából, s lapozott benne.
– Mindenekelőtt bizonyos Utcaseprő Beppóról van szó meg bizonyos Idegenvezető Gigiről. Aztán van itt még egy hosszú lista azokról a gyerekekről, akik rendszeresen kijárnak hozzá. Látják, uraim, nem nagy ügy!
Egyszerűen elvonjuk tőle mindezeket a személyeket, úgy, hogy többé ne érhesse el őket. Akkor szegény kis Momo teljesen magára marad. Mit jelenthet akkor még számára az idő? Teher lesz neki, sőt átok! Előbb-utóbb majd elviselni sem tudja. S aztán, uraim, következünk mi, s diktáljuk a föltételeinket. Ezer év egy tizedmásodperc ellenében, hogy elvezet bennünket azon a bizonyos úton, csak hogy visszakapja a barátait.
A szürke urak, akik imént még olyan csüggedten ültek, fölvetették a fejüket. Pengevékony, diadalmas mosoly jelent meg ajkukon. Megtapsolták a szónokot, a zaj úgy visszhangzott a végtelen folyosókon, mellékfolyosókon, mintha kőlavina gördülne alá.

Elgondolkoztam azon, hogy ha a hetvenes évek közepén, annyi idősen mint ma vagyok a kezembe kerül a könyv, mit értettem volna belőle… Azt hiszem semmit, hisz akkor még volt idő, emlékszem, még akkor is volt ideje az embereknek, mikor már különbséget tudtam tenni a gyerekkor és a felnőttkor között. A vasfüggöny másik oldalán vélhetőleg más volt a helyzet, de itt azt hiszem nem sokan értették volna meg a történetet, nem volt meg hozzá a megtapasztalása annak, amit az utóbbi húsz évben sikerült megélnünk.

Számomra ez a könyv nem csak egy szép és a fontos dolgokra mesésen rámutató történet, hanem nagyon inspiráló dolog is lett. Tegnap este nekiálltam könyv formájában megírni egy régen a fejemben motoszkáló történetet, mely arra van ítélve, hogy sokan, nagyon sokan olvassák el… Nem kell rá sokat várni, ömlenek a betűk a virtuális papírra.

Távirányító

Napi több óra, hetente több nap, évente hónapok.

A “felvilágosult”, modern ember legnagyobb kincse az IDŐ, a saját gondolatokra szánt figyelem – ennek látványos pazarlása vetekszik az energia, vagy a víz pazarlásával.

Minden egyes gombnyomásod a TV távirányítóján újabb szöget ver a valóságérzeted koporsójába.

Minél többet pazarolsz el ebből a számodra véges erőforrásból, annál boldogtalanabbnak fogod érezni magad…

Időmet pénzre

Időmet pénzre váltom!
Eladó percek, hangulat, álom
Gondolatokkal variálom
Piaci kofaként, szétkiáltom

Itt a perc, a drágább óra
Legyen tiéd, öné, fogja
Vigye, aztán adja másnak
Még drágábban, más kofának

Véges árum ez az idő
Napról napra fogy és kinő
Apró foga percgyereknek
De meghal gyorsan, szenderednek

Apró percek, óra-kosár
Nap dobozból kikandikál
Esti csöndet mondok rájuk
Múljatok el, holnap árut
Hoznak megint, ahogy kelek
Új perceket adok-veszek
Mert más is adja, az is telik
Kinek fogyva, kinek zsebit’
Tömi ára, hogy ha érték,
Ha megvette, ha nem kérték
Tőle vevők, hogy egy napra
Szétmorzsolják, aki adja
Úgy se bánja, van még neki –
Igaz nem sok, megszenvedi

Mert időd a pénz barátom!
Eladó lelked, hangod meg álmod
Tűzrevalóként odavágod
Ropogva ég el, sose bánod…