Recseg, ropog egy dualista világ

Ha nagy jólétünkben, vagy éppen ínségünkben az az elvárásunk a körülöttünk észlelhető világ felé, hogy az recsegjen, ropogjon, hát az recsegni és ropogni is fog.

A jóslatok nagyon erősek. Talán genetikusan vagyunk fogékonyak a jóslatokra, csodavárásra, a mesére. A mese nem csak gyerekkorban fontos, a mese különbözteti meg az embert az állatoktól. A mese alkotásának lehetősége és tudása. Napról napra alkotunk ilyen meséket, akár igazat mondunk, akár hazudunk valamit. Ki kisebb, ki nagyobb meséket. Van aki saját maga szórakoztatására teszi és van aki azért, hogy mások figyeljenek rá. Mindenki mesél. Ébren és álmában is. Mást sem teszünk, napról napra, születésünktől halálunkig.

A mese létrehozása ösztönös. A mesékben való szereplés szintúgy. Szükségünk van mesélőkre, társadalomtól, korszaktól és civilizációtól függetlenül. Megteremtjük a saját mesélőinket, színpadot adunk alájuk és szócsövet eléjük, hogy láthassuk és hallhassuk őket. Ők meg felmennek a színpadra és mesélnek. Olyan mesét mondanak, amit hallani szeretnénk és olyat amiről ők azt gondolják, hogy mi hallani szeretnénk. Olyan mese sajnos nincs, amit mindenki hallani szeretne, ezért a mesébe bele kell szőni azt, hogy “mi” és azt is, hogy “ők”. A dualizmus minden mese és történet alapja és érdekessége. A dualizmus talán kalandvágyból jött létre, meg azért, hogy odafigyeljenek a mesére. Az olyan mesékre, amelyekben mindenki jó, vagy mindenki rossz nem vesz jegyet senki. Legyenek jók – lehetőleg “mi” – és legyenek rosszak – mindenki más – is benne, ez a bevált recept.

A mesélők mindig jósolnak nekünk valamit. A dualizmusban sajnos nincsenek pozitív jóslatok, csak olyanok, melyektől félni lehet és félni is kell. Ha mint szereplő belekerülünk a mesébe, akkor a másik oldaltól félni kell, ellene küzdeni kell, mert ők is küzdenek ellenünk – ez a szerepük, ez a funkciójuk. Ezek ilyen mesék. Ezeket ilyen mesélők mesélik, ilyen hallgatóknak mint mi. Évezredek óta és most is csak erre van kereslet a piacon. A gondolatok piacán, ahol a kofák a mesélők, a tátott szájú nép meg tódul a standokra az olcsó de félelmetes mesékért.

Ha nem tetszik a mese, ha tényleg nem akarsz részt venni benne, akkor ne menj ki a piacra. Ha mégis kimész, ha mégis lesed mások mit mondanak a kofákról, meg az ő történeteikről, akkor neked is tetszik, még akkor is ha nem akarod hogy így legyen. Nehéz dolog nem odafigyelni, mert sok a mesélő és mindenki szereti a mesét. Mindenhonnan érkezik, folyamatosan jelen van. Talán érdemes lenne kihasználni a gondolat szabadságát, amíg létezik, amíg el tudjuk hinni, hogy létezik olyan…