Írástudatlan istenségek?

Minap, egy érdekes könyvet olvasva merült fel bennem a kérdés, hogy a nagy vallások kiemelt alakjai, főszereplői miért nem írták le azt, amit át akartak adni az embereknek?

Mohamed “biztosan” nem volt írástudó, talán Jézus korában sem minden ács fia tudott írni, de Sziddhártha herceg szinte biztosan tudott, akkor miért nem vetette papírra, vagy kőre azt a néhány fontos mondatot, amit a tanításaiból le lehet szűrni? Ha ők maguk nem is tudtak, vagy nem akartak írni, biztosan találtak volna olyan embert, aki tudott, sőt egy írástudó találta volna meg őket, hiszen neki pont az volt a hivatása, hogy megörökítse a történelmet. Mindkét történet első publikációjára generációkat kellett várni. Olyan időkben, mikor folyamatos háborúk és járványok rövidítették meg a generációk életidejét és ezáltal az információk hordozóiét is.

Bizonyára a vallások mai szószólói jó magyarázatokkal bírnak erre az apró hiányosságra, de azt hiszem ez a magyarázat számomra mindenképpen sántítani fog. Képzeljünk el egy különleges, jóval az általános emberi szint fölötti értelemmel bíró személyt, aki számára a világ már teljesen más képet mutat, mint a megvilágosodása, a tudásának megszerzése előtt. Mindkét világképet ismeri, pontosan látja a különbséget. Képes rámutatni ezen különbségekre és az azokat okozó dolgokra is, sőt össze tudja foglalni mindenki számára érthető módon ezeket az információkat. Ennek tudatában elindul, hogy szóban – ami köztudottan a leghatékonyabb, de az információ pontossága és tartóssága tekintetében a leginkább veszélyeztetett – adja át a tudását nála sokkal képzetlenebb embereknek. Évekig járja az akkori világot és csak beszél, próbálja átadni a tudását, ahelyett, hogy leírná – hiszen emberfölötti tudással bír a történetek szerint -, belevésné egy hegy oldalára, öles betűkkel, vagy belevarázsolná a történetírók gondolataiban a mondanivalóját.

Képzeljük el Einsteint, ahogy a múlt század elején odamegy az utca emberéhez és elkezdi neki magyarázni a fotoelektromos hatást, vagy a későbbi relativitás elméleteit. Esetleg Dawint, ahogy bőszen, átélve a mondanivalóját, magyarázza a bigottan vallásos embereknek az élőlények isteni beavatkozás nélkül létrejött és működő evolúcióját – amit nem is mert megtenni sok-sok évig, csak a fióknak publikált, de publikált, mert a tudás az olyan, hogy publikáltatja magát. Bizonyára a két, vagy több generáció múlva ezek alapján, szóban átadott leírt információn alapuló elméletért, képletekért senki se kapott volna Nobel díjat…

Számomra nagyon nehéz azt elképzelni, hogy egy új világkép, egy mindent megváltoztató tudás megszületését bármelyik ember – még ha olyan különleges adottságokkal is ruházzák fel mint a fenti lényeket – is képes lenne úgy elrejteni a világ elől, hogy csak szóban adja át. Még az ősemberek is publikáltak, vadászatok képeit, állatok vonulását, ami annak idején legalább akkora jelentőséggel bírt, mint a későbbi naptárak megjelenítése, az egyiptomi piramisok, vagy korunk elektronikus információ-birodalma.

Csak az istenségek nem publikáltak?

Nem akarták kőbe vésetni azt a néhány mondatot, ami tanításuk képletét tartalmazza? Minden vallás, minden értékrend összefoglalható néhány mondatban, akár egy palatáblán is elfér. Bizonyára nem lesz mindenki számára érthető, de a Tudás publikálható, leírható, megörökíthető. Ha az arra hivatottak nem örökítették meg, annak sok oka lehet, de ez már dualizmushoz vezetne…

Talán fontosabb kérdés, hogy az utánuk jövők milyen céllal és milyen hivatkozási alappal vetették papírra a történeteket és mi alapján szűrték és rendszerezték az információkat. Nem tudományos értelemben, hanem elsősorban a cél alapján lehetne fontos ez a válasz. Bár, ha jobban belegondolok, egyáltalán nem is érdekel a válasz, mert az csak valami ügyefogyott teória lehet, ami annyit sem ér számomra mint a ma információnak nevezett hírfolyamok adta “tudás”.