Moby: Wait For Me

Napok óta bele van gyógyulva a player-embe az idei Moby lemez, a Wait For Me.

Moby-Wait_for_meNem tudom megmagyarázni magamnak sem, de egyáltalán nem unalmas, sokadszorra sem. Pont az ellentéte a Depeche Mode Sounds Of The Universe albumának (high quality mp3), melyet volt annyi eszem, hogy nem vettem meg – nagy hiba lett volna, egyszerűen a jelenlegi értelmezésemben egy vacak. Alig sikerült valahogy egyszer végighallgatni…

Moby-nak valahogy sikerült egy olyan frekvenciát megtalálnia ezen a lemezen, ami ügyesen interferál a sajátommal és szép hullámképet alkotunk így együtt.

A zene csuda egy dolog, főleg ha a fülön bejutva eljut a tudatig és ott kezd el hatni. Ki nem látott még olyan közönséget, aki egy dallamfoszlányon könnybe lábadt szemmel érez valami csodálatosat. Embertípustól, kortól és világnézettől függetlenül képes hatni néhány felharmonikus, ott ahol a csöndes képek és az eszes érvek már nem hatnak. Talán a hangon modulált kép az, ami ekkor igazán dolgozni kezd.

Az hiszem, a nyugalom az, amitől az emberben átbillen a kapcsoló érzékeny, boldogság közeli állásba. Ha érzékeny, akkor pedig érzékenyebben működnek a szenzorai, sokkal több információ és sokkal rendezettebben kerül be az agyába. Ez a rend pedig nyugalmat szül ismét…

Semmit tenni

Lábat lógatni, semmit nem tenni, napot lopni – ezek a társadalmon belül megfogalmazott negatív kifejezések.

semmit_tenniPedig az emberi kontaktus alapvetően a semmittevésből születik, a valódi semmit-tevésből. Mert a valami az olyan tevékenység, amit vagy azért teszünk, hogy mások lássák, vagy azért, mert nem akarunk a gondolatainkkal foglalkozni. Mikor rászánjuk magunkat, hogy letegyük (kikapcsoljuk) a napi drogokat, hirtelen más zajok keletkeznek a fejünkben. Olyan zajok, amelyeket nem lehet egyszerűen kapcsolgatni, olyanok, amikre oda kell figyelni. Ez fárasztó és nehéz.

Inkább kattintgatunk tévét és egeret, lapozgatunk hirdetési újságot, megpróbálunk materializálódni. Ezzel gyorsan falat húzunk magunk köré, hogy ne kelljen másokkal és magunkkal se foglalkozni.

De mi van, ha elkezdünk semmit-tenni? Odafordulnak hozzánk azok, akiknek mondanivalójuk van, akik hiába néznek körül mindenki előtt falakat látnak. Márpedig ők nagyon sokan vannak, mi is ilyenek vagyunk, csak megoldásként kattintgatunk és lapozgatunk, mert az valaminek tűnik. Jöjjön a zaj inkább kintről, az kapcsolgatható.

Ha leülünk a fotelba, a gyerekek azonnal bemásznak az ölünkbe és beszélgetni kezdenek. Ha a tévét bámuljuk, akkor mellénk ülnek és ők is bámulnak.

Meg kell tanulni semmit-tenni.