OTP nyugdíjpénztár – a jó befektetés

Utálom az önbeteljesítő jóslatokat, de utálom azt is ha átvernek, megkárosítanak – ahogy ezt az OTP is tette velem a saját táblázatuk szerint – 2007-ben és 2008-ban…

Ma kaptam kézhez a vaskos, marketing rizsával tömött borítékot OTP Önkéntes Magánnyugdíjpénztár feladóval. Tájékoztatnak arról, hogy milyen jól is kezelték a náluk, öregkoromra félretett pénzemet és remélik, hogy további szolgáltatásaikat is igénybe fogom venni.

otp_onkentes_magannyugdijpenztar-2008

Nézzük a számokat, volt ennél az Önkéntes Nyugdíjpénztárnál – sok-sok év alatt apránként félretett – 374.000 Forintom, amire 2007-ben sikerült 6.068 Ft hozamot realizálniuk, azaz fenomenális 2%-ot! Természetesen mindezt nem Euróban, hanem jó magyar Forintban sikerült ennek a remek csapatnak, gondolom azért lett ilyen jó a hozam, mert 2007-ben nem volt válság. Valójában itt legalább -5% hozamot sikerült számomra megtermelniük, hiszen 7-8% kamatot bármelyik bankban – kivéve persze az OTP – adtak volna erre az összegre…

De ez a kiváló pénzintézet nem tétlenkedett 2008-ban sem, ott sikerült -65.970 Ft (nem tévedés, negatív előjel szerepel a táblázatban) nettó bevételt termelnie a fenti összegből, azaz sikerült közel -20% hasznot realizálniuk számomra!

Ha jól számolok, akkor a fenti összeg így 4-5 év alatt szépen lenullázódik, onnantól pedig én fogok nekik tartozni, vélhetőleg igen magas kamatszinten… Ez az eredmény csak az Önkéntes nyugdíjpénztárra vonatkozik, azt hiszem a valódi sokk majd a másik hozamának közlésekor fog érni engem és ha jól sejtem még jónéhány adózó, járulékfizető honfitársamat!

Írom ezt első felindulásból és a tévedés kockázatával, de mélységesen csalódva ebben az intézményben – az első olyan munkanapon, mikor hajlandóak lesznek felvenni végre a telefont próbálom kikérni az állásfoglalásukat és ezzel párhuzamosan megszüntetem náluk ezt a számlámat is. Csak így tovább, de ha lehet máson gyakorolják az átverés tudományát…

Ahhoz meg különösen gratulálnék, hogy ezekben a nehéz időkben is sikerült igen szép nyereséget elérniük, vélhetően ehhez nekem is sikerült hozzájárulnom a 2007-es -5 és a 2008-as -20 százalékommal:

Első ránézésre jól sikerült az OTP harmadik negyedéve írja az mfor.hu: a tavalyi 55,3 milliárd után 168,8 milliárdos profitot könyvelhetett el a bank. Ennek jókora része azonban a Garancia eladásából származik, ha azt kivesszük, akkor máris csak 50,1 milliárd a nyereség, ami elmarad a második negyedévtől is. Éves szinten továbbra is 220 milliárdos nyereség a vállalat célja, a jelenlegi nehéz helyzetben ez sem lenne rossz.

Az OTP adózás utáni eredménye több mint háromszorosára emelkedett a harmadik negyedévben, a 2007 hasonló időszakában elért 55,3 milliárd után 168,8 milliárd forint lett. A Garancia eladása nélkül számolva viszont csak 50,1 milliárd a profit, ami mintegy 10 százalékkal marad el az elemzők várakozásaitól. Az év első kilenc hónapjában az egyszeri tételek nélkül közel 10 százalékkal nőtt a nyereség, mely 170,4 milliárd lett a tavalyi 155,4 milliárd után.