Probléma megosztás

Ha valaki megkeres, megtisztel minket azzal, hogy elmondja a problémáját, akkor két iránya lehet az együttműködésnek, az egyik egy azonosulás, a másik egy alternatíva mutatás.

buddha_faceMás ember problémájával azonosulni nagyon veszélyes dolog, mégis sok embert ismerünk, aki ezt hivatásszerűen műveli. Elég elmenni egy kórházi váróba, ahol két ismeretlen – vagy csak felületesen egymást ismerő – ember szóba elegyedik, hamarosan egymás betegségeivel azonosulnak. Teszik mindezt ahelyett, hogy rámutatnának valamiféle reményre, alternatívára, pozitív előjelű dologra. Talán ezt nehezebb megtenniük, talán azt hiszik, hogy nem elég empatikus a viselkedésük és nem az elvártnak megfelelő reakciót adják.

Furcsa kontraszt, hogy a váróból bekerülve a rendelőbe már ismét más embernek kell elmondaniuk a problémájukat, akinek viszont esze ágában sincs azonosulni azzal, ő a megoldást fogja keresni. Méghozzá a vegyi, vagy fizikai megoldások Mikulás-zsákjában keresi a problémához legjobban illő gyógymódot, majd magabiztosan előhúzza és átadja a csomagot az arra áhítozó ügyfélnek. Van benne virgács, meg szaloncukor is, továbbá a csomagolására sem lehet panasz – el lehet vonulni a kasszához, a probléma megoldása megtörtént. Már csak hinnie kell benne az ügyfélnek, hogy a kockacukor tényleg hasson.

Ha alternatívát szeretnénk felvillantani a problémával küszködő ember számára, akkor sokkal felkészültebbnek kell lennünk, mintha azonosulni szeretnénk vele. Ez a nehezebb pálya, viszont talán ez az egyetlen értelmes irány is egyben. A depressziós embert egy másik depressziós nehezen tudja kikezelni, két alkoholista is könnyebben talál rá közös nevezőként egy bizonyos ital nevére, mint arra, hogy tehetnének mást is az önsajnálat és a gurgulázás helyett.

Az alternatíva egy lehetséges kiút, egy új aspektus, ami a változás lehetőségét rejti magában. Ha valaki megosztja velem a problémáját, nem feltételezem, hogy nekem akarja adni, hogy hordozzam én is. Azt gondolom ilyenkor, hogy valami változást szeretne elérni, de egyedül nem megy neki. Egyedül nehéz is változtatni, nagyon nehéz. A két dimenzióban mozgolódó pontszerű valaminek nehéz rájönnie arra, hogy három dimenzióban ő több irányba is mozoghatna. Márpedig a komoly problémák szinte minden esetben dimenzió-vesztéssel, látásmód-beszűküléssel járnak. Rosszabb esetben már a probléma lesz maga a dimenzió, a megélt valóság és azon kívül már csak elérhetetlen mesevilág, fölösleges képzelgés van – legalábbis a probléma hordozója számára. Innen pedig egyedül, önerőből csak valami kritikus esetben, vagy különlegesen erős tudatos viselkedés esetén lehet kimozdulni. Ekkor a probléma hordozója maga mutat rá az alternatívára, arra amire ezen szint elérése előtt képtelen volt ráismerni.

buddhaMásik aspektusból vizsgálva egy eltúlzott azonosulás lehet alternatíva is, hiszen a hallgató azonosulva a problémával azt kiegészíti a sajátjával, így a problémás ember számára a sajátja kisebbnek tűnhet. Csakhogy egy ilyen hallgatói viselkedés természetszerűen magával vonja a problémás azonosulását is, azaz mindkét fél egy jóval nagyobb problémával rendelkezik a beszélgetés végén, mint azelőtt.

Buddha beszédei: AZ INDULATOK MEGSEMMISÍTÉSE [MADDZSHUMA-NIKÁJA 2.]

– Szerzetesek, mondom nektek, az indulatokat az tudja kiirtani, aki ismeri őket, látja őket, nem pedig az, aki nem ismeri őket, nem látja őket. Ám aki ismeri őket, aki látja őket, kiirtásukat megkísérelheti okos elgondolással, vagy oktalan elgondolással. Aki oktalan elgondolással kíséreli meg, abban feltámadnak a még fel nem támadt indulatok, a már feltámadt indulatok pedig erősödnek. Aki viszont okos elgondolással kíséreli meg, abban nem támadnak fel a még fel nem támadt indulatok, a már feltámadt indulatok pedig megsemmisülnek.

A problémához, annak környezetéhez szorosan kapcsolódó “tudás” sok esetben nem oldja meg, hanem konverzálja, mutációra kényszeríti a problémát…

Probléma megoldás

Szépen lassan sikerül felismernem, hogy minden az egyszerűség irányába mutat, illetve ami nem, az valójában egy álca…

Induljunk ki abból az egyszerű élethelyzetből, hogy adott egy boldogtalan ember, akinek külső szemlélő számára nincs oka a boldogtalanságra. Márpedig, ha külső szemlélő számára az adott ember helyzete nem olyan aminek ő érzi, akkor az új aspektust érdemes lenne neki is figyelembe venni, elsősorban a saját érdekében. Ehhez viszont az kell, hogy elismerje a saját boldogtalanságát, ami – valljuk meg – rendkívül nehéz feladat!

A boldogtalanság – mint állapot – mellett említhetnénk az alkoholizmust, a mániákus depressziót, vagy bármely olyan függőséget, ami nem az adott ember épülésére, hanem érzelmi, értelmi és fizikai rombolására szolgál. Az élethelyzet szempontjából ez mellékes, a felismerés, elfogadás és a megváltoztatás igénye amiről szólni szeretnék.

problema-megoldas-1Az első ábrán azt kívántam szemléltetni, hogy egy adott állapot – probléma – hogyan viszonyul annak vélt, vagy valós okaihoz abban az esetben, ha az ember nem akarja megoldani, megváltoztatni a helyzetét. Ebben az esetben a Probléma és az Okok párhuzamosan helyezkednek el, azaz több okra vezethető vissza, több dolog okozza az adott problémát. Ha több dolog okozza, akkor a megoldás is nagyon nehéz, azaz megvan a magyarázat a megoldás hiányára, jobb esetben az alternatív megoldásokra, melyek valójában újabb okok.

Azért ülök egész nap otthon, azért kapcsolgatom és bámulom egész nap a TV-t, mert beteg/munkanélküli/elhagyott (magyarázatból van bőven) vagyok és ennek számtalan további oka is van; le vagyok százalékolva, nem mozoghatok, rosszul látok, stb. Azt persze nem ismerem el, hogy boldogtalan vagyok, hiszen van hol laknom, van mit ennem – miért is lennék az?

Ehhez hozzágondolom a probléma konzerválására szolgáló – ki nem mondott – legfontosabb érvet: “nincs célom az életben”.

Márpedig ha az embernek nincs célja, nincs – felismert – megoldandó problémája, akkor tényleg megtalálta a végső problémáját, amihez már csak az okokat kell sorban megfogalmaznia, megélnie és gyarapítania, hogy az önigazolás is rendben legyen.

problema-megoldas-2Lássuk, hogyan is nézne ki egyszerűen a fenti képlet abban az esetben, ha az adott ember – ugyanabban az állapotban és körülmények között – felismeri a problémáját és meg is akarja oldani!

A sok párhuzamos okot elfordítjuk 90 fokkal és hirtelen értelmét veszti a sok magyarázat is, mert a Probléma és az Ok(ok) merőlegesen állnak, azaz egy ponton kapcsolódnak. Ekkor az embernek mindössze egy okkal kell szembenéznie – vélhetőleg a valódi okkal – és elfogadnia azt. A fenti példa átfogalmazva:

Azért ültem egész nap otthon, azért kapcsolgattam és bámultam egész nap a TV-t, mert azt mondtam magamnak, hogy beteg/munkanélküli/elhagyott (magyarázatból volt bőven) vagyok, persze a külvilág és a magam számára kiegészítettem ezt számtalan további okkal is; leszázalékolás, fáradékonyság, rossz látás, stb. Szántam magamra egy kis időt, megnéztem magamat mások szemével és végül elismertem, hogy boldogtalan vagyok és elfogadtam a FIZIKAI állapotomat úgy ahogy van, a TV-met (pálinkámat, boromat, heroinomat) kidobtam a kukába, és belemosolyogtam a tükörbe. Ma már beszélgetek – tanulok tőlük és tanítom őket, ahogy elvárják tőlem – a családom tagjaival, szomszédaimmal, eljárok színházba, moziba, sokat olvasok, írogatok is. Régi hangjátékokat hallgatok, levelezni is szoktam távoli ismerősökkel rokonokkal. Van célom is az életben – de ez legyen az én titkom! :)

Minden titok és megoldás az egyszerűségben van – aki, vagy ami ennek ellenkezőjét állítja, az meg akar győzni minket valami olyanról, ami az elsősorban az ő érdekét szolgálja…