A Tudat ára

Ha az embert a többi – általa alacsonyabb rendűnek tartott – élőlénytől valóban csak a tudata különbözteti meg, akkor bizonyára kapott ezáltal valami olyat, amiért cserébe adnia is kellett valamit.

Ez a valami pedig olyasvalami lehet, ami a többi élőlénynek megvan, az embernek viszont a Tudatát kell használnia hozzá, hogy pótolhassa, megszerezhesse. Nincs kétségem affelől, hogy a valamit valamiért és az egyensúly elvének itt is működnie kell.

Platón a nagy görög filozófus, annak idején úgy gondolta, hogy az különbözteti meg az embert az állattól, hogy az ember fölfelé néz, az állatok pedig inkább lefelé…

A galaxisok és a bolygók rendszerben működnek, kifogástalan programjuk van, amely évmilliókig fut hiba nélkül. A gravitációs vonzás és a tömeg tökéletes iránymutatást ad minden egyes pillanatra. Ugyanez érvényes atomi szinten is, sőt a szubatomi szinteken is megvannak a törvények, melyek alapján – megfelelő számítási kapacitás birtokában – leírhatók az egyes entitások múltbeli és jövőbeli állapotai.

kalapacsos_szobor_fejbe_veri_LouiSe-tAz általunk ismert élőlényeknél szintúgy, a növények és az állatok a hozzájuk tartozó program szerint működnek, nem kételkednek affelől, hogy azt kell tenniük, amit éppen tesznek. Abban is biztosak, hogy amit tesznek annak az a célja, hogy ők “boldogok” legyenek, azaz (túl)éljenek és szaporodjanak.

Egy, a Newton-i fizika szerint – leírhatóan – működő objektum – legyen az egy bolygó, vagy egy sejt – számára véletlen nem létezhet. Ami vele történik, az nincs megírva, nincs megjósolva, hanem ki van számítva, pontosan. Ez a jó a fizikában és a matematikában, hogy kiszámítható. Persze csak egy bizonyos szintig, pont addig, hogy szondát tudjunk küldeni a Marsra, vagy meghatározhassuk egy élőlény genetikai térképét. Ezek nem kis dolgok, sőt, az emberiség tudatos és az élőlények tudattalan milliárdjai számára tökéletesen felfoghatatlan dolgok…

Ezekben a világokban a véletlen nem létezik, ahogy egy mikroprocesszorban sem szokott véletlenül megváltozni a “0” értéke “1”-re – és ha nem változik meg, akkor maga a program is a definíciójának megfelelő eredményt fogja produkálni. Persze ebben a szoftverek gyártói nem ilyen biztosak – védve a mundér becsületét számtalan nyakatekert kifogást képesek felhozni a hibás működés magyarázatára -, de majd ha mutat nekem valaki “véletlenül” eltévedt bitet, ami nem a szoftver vagy a hardware készítőjének hibájából változott meg, elhiszem az állítás ellenkezőjét.

A Tudatban – mint extra felszerelésben – egyfajta opciós irányítópultot, konzolt és a hozzá tartozó input-output eszközöket kellett megkapnunk. Ezt kaptuk cserébe azért, hogy megváltoztathassuk a programunkat, fizikai és tudati szinten is. Bárkiből lehet izompacsirta, zenész, vagy szerető szülő – és ugyanebből az emberből lehet gépeken életben tartott beteg, részeges randalírozó és a gyermekei életét pokollá tevő képződmény is. Hogy melyik lesz belőle, azt a Tudata dönti el, a “letölthető” programok száma végtelen, sőt sajátot is gyárthatunk, akár percenként újakat!

kockahaz_a_szigeten

A Tudattalan élőlények nem választhatnak, nekik egy biztos folyamat jutott, talán eggyel kevesebb dimenziója a valóságnak.

A Tudat lehet maga a véletlen. Amikor olyan dolgokra hivatkozunk, amire nincs programunk, nem merünk vagy akarunk programot gyártani, akkor azt hazudjuk, hogy ez a véletlen-ág, egy hibaág, amit elfelejtettünk lekezelni. Ráfutott a kód, és ott valami más történik mint amire számítottunk, amit szeretnénk… Persze… Jó szöveg.

Valójában azon az ágon is pont az a program van, amit legyártottunk, csak utólag megmagyarázzuk a vevőnek – aki pechünkre mi magunk vagyunk – hogy ez a program ilyen lett, fogadja el így. A buta vevő pedig beveszi ezt a süket szöveget – ugyanúgy mint az informatikában, újraindítja és reméli hogy másodjára már nem fagy le a szövegszerkesztője – és azt hazudja magának, hogy neki ilyen szoftver jutott.

Ha nem lenne igazam és mégse mi vagyunk a kóderek, hanem valaki/valami más, akkor milyen adomány ez a Tudat nevű játékszer? Ki az a megfigyelő aki megfigyeli az Univerzumot, hogy az létezzen és reméli, hogy őt is megfigyeli valaki éppen, hogy megfigyelhesse az Univerzumot? Na ne már…

Kérek egy szép bizonyítást arra vonatkozóan, hogy a Tudattal rendelkező élőlény – pl. az ember – nem oka a vele történt dolgoknak és nincs választása. Amíg ezt nem sikerül valakinek hitelt érdemlően bizonyítani, azt hiszem maradok a másik teóriánál – mert erre szinte mindenki tud bizonyítékot mutatni – azaz annál, hogy ami velem történik annak én vagyok az oka.

A Tudat ára a Felelősség!

Olyan nincs, hogy váltogatunk a tudatos (saját magunk által írt program) és tudattalan (ROM-ba égetett program) állapotok között, annak megfelelően, hogy mit akarunk hazudni magunknak. Ennyire nem nézhetjük hülyének világot, a sejteket, az atomokat és a mozgást, az életet biztosító rendet. Csak magunkat nézhetjük ennyire hülyének, mert éppen azt a programot futtatjuk, ahol hülyének akarunk mutatkozni. Márpedig ezt a programot se a Mikulás hozta, sőt nem is fogantatásunkkor írta belénk az anyukánk…

Ha az alacsonyabb rendű élőlényektől a Tudatunk különböztet meg, akkor mi különbözteti meg tőlünk a nálunk magasabb kasztba tartozó élőlényeket? Csak nem a Tudat fölötti Tudat?

Egyáltalán léteznek ezek a szintek, vagy egyszerűen egy hiba van a mátrixban, amit egysejtűként megérteni vélünk? Ez már kőkemény filozófia

Az örök élet helyett

Ha egy élő szervezet, vagy faj úgy lenne kialakítva, hogy örökké – vagy nagyon hosszú ideig – élne, minden bizonnyal azt kutatná hosszú élete során, hogyan lehetne rövidebb, változatosabb az élete.

A végtelen hosszú életet át szeretné alakítani több rövid életre, ahol mind a tudati, mind a fizikai megvalósulása más és más lehetne. Feltalálná a reinkarnációt, vagy valami más ügyes fordulatot arra, hogy érdekesebb, változatosabb lehessen a tudattal megélt időszaka. Ezt nem is tehetné ügyesebben, mint ahogy a Föld nevű bolygón tette…

orok_eletItt, a Föld nevű bolygón viszont az egyik intelligens faj pont azon ügyködik “rövid” élete során, hogy feltalálja az örök élet titkát rejtő és az azt biztosító technológiát, mert hosszabb ideig akar élni. Egyszer fenn, másszor lenn. Ha magas vagyok alacsony szeretnék lenni, ha gyenge akkor erős és ha rövid életre vagyok méretezve, akkor hosszút akarok.

A tudatos, intelligens létezés hosszú ideig nagyon fárasztó és unalmas lehet.

Szükség van megújulásra, újjászületésre és a tiszta lappal való indulás lehetőségére, hiszen senki sem lehet hibátlan. Ha a hosszú életű társadalomban valaki megsérti a társadalom működéséhez szükséges rendet, akkor azt hosszú ideig kell kivonni a társadalomból, ha ez a hosszú idő megegyezik az örökkel akkor végtelen ideig. A végtelen idő alatt pedig szinte biztos, hogy mindenki meg fogja sérteni a rendet, így a végtelennél kevesebb idő alatt bekövetkezik az az eset, mikor a társadalom minden résztvevője ki van vonva a társadalomból. Ez paradoxonnak tűnik…

A végtelen, vagy nagyon hosszú idejű stabil működés kulcsa inkább a folyamatos átalakulás, ahogy ezt láthatjuk atomi és makro-szinten is. Az, hogy az átalakulások előtti és utáni állapotok között van-e információ átadás talán mellékes, de a paradoxonok elkerülése végett inkább az a jó, ha csak minimális az átadott információ. Talán a tiszta lap ennek a világnak a kulcsa…

Miért több a rossz mint a jó?

Azon filozofálgattam mostanában, hogy vajon miért lehet az, hogy életünk során nagyságrendekkel több “rossz” dolog történik velünk, mint “jó”. Ezek a minősítések erősen idézőjelben értendők, hiszen sok esetben – talán az esetek jelentős részében – mi magunk ítéljük meg az adott történést és jelöljük meg jó-val, vagy rossz-szal.

jing_jang_by_azure_nerisSzületés előtt és közvetlenül a születés után még minden jó. Egyszerűek az igények, adottak a körülmények és feltételek – mind az anyaméhben, mind csecsemőként, az emlőhöz tapadva. Az első rossz dolgok kb. 2 évesen, az anyától való elváláskor jönnek, amikor elkezdődik a nevelés és minden irányból csak az ömlik a kis ember elméjébe.

Ekkor a világ elkezd materiálissá válni, az addig tapasztalt pozitív érzelmek közé már vegyül negatív is, pofonok a homokozóban, ordítás otthon a lepisilt szőnyeg, vagy az összerajzolt fal miatt, egyre többet hangzik el a mit szabad és mit nem. Elkezdődik a jó és a rossz definiálása, a szülők által már megtanult dogmák alapján. Pedig a szülők is voltak aprók, nekik is megvan az apró-kor emléke valahol mélyen a memóriájukban.

Elképzelhető, hogy az ekkor történő idomítás lesz a címben szereplő rossz és jó arányának befolyásolója, talán ezért mondják, hogy a szegénység és tudatlanság öröklődik. Az idomított emberke csak akkor tud kitörni a vágyai, gondolatai által befolyásolt, előre megírt sorsából, ha képes a dogmák egy részét lerúgni magáról és új dogmákkal helyettesíteni azokat.

Akinek folyamatosan azt mondják, hogy ő szegény, ostoba, gyenge, vagy úgy sem fog neki semmi sikerülni, az természetszerűen azonosul ezzel a kódolt életúttal és ennek megfelelően is viselkedik, ehhez szabja a vágyait és nem csoda, ha az élete önbeteljesítő jóslatként pontosan olyan lesz, mint ahogy definiálták számára. A börtönviselt, alkoholista ember gyereke is börtönviselt, alkoholista, drogos lesz, az orvos apa gyereke pedig nagy valószínűséggel szintén orvos lesz – egyszerűen a programjuk szerint működnek.

jing_jang_blueVisszatérve az eredeti felvetésre, vajon mi lehet az oka a rossz dolgok többségének és miért mondjuk a jó dolgokra, hogy szerencsénk volt? Mintha csak a rossz dolgok bekövetkezte lenne a természetes és a jó dolgok különleges, váratlan események lennének. Szerintem ez sehogy se stimmel a természet – beleértve az Univerzumot is egy nagyobb perspektívában, illetve a kvantumvilágot is egy kisebben – egyensúlyra való törekvésével.

Milyen egyensúly az, ami érvényes az atomokra, a bolygókra, az élővilágra, a természet körforgására, viszont nem érvényes az emberekre? Itt vagy a jó és a rossz személyes definíciójával van baj, vagy pedig valahol megvan a sok rossznak az ellentétes (anti-) párja, ami biztosítja az egyensúlyt – csak ezt nem vagyunk képesek megtapasztalni, vagy megérteni.

Számomra ez a megoldási irány túl bonyolultnak tűnik, inkább nézzük meg a kérdést egy másik aspektusból…

A magas hőmérsékletű szupravezetéssel kapcsolatban elért eredményiért 1973-ban fizikai Nobel díjjal kitüntetett Brian David Josephson professzor arra a következtetésre jut, hogy az élő szervezetek valószínűleg képesek hasznosítani a telepátia és a pszichokinézis képességeit, mivel az ilyen képességek nem ellenkeznek a kvantumfizika lehetőségeivel és jelentős evolúciós előnnyel járnak. Josephson szerint, bár a nem lokális kölcsönhatások a statisztikai átlagolás során általában kiegyenlítődnek, azonban léteznek a speciális humán képességekre vonatkozó olyan kísérletek, amelyek szerint ez a statisztikai kiegyenlítődés nem mindig következik be. A valóság két megközelítése (tudományos és élet központú) ui. ellentétes irányba vezet. A valóság tudományos leírása az egzakt formalizmust helyezi előtérbe, míg az élet központú megközelítés a mélyebb megértést preferálja és az élet célját keresi. … forrás

Márpedig a kvantum-térben a materiális világképpel rendelkező tudósaink szerint is van valami csoda eldugva, hiszen képesek voltak megépíteni az LHC-t (CERN) is, többek között azért, hogy a papíron levezetett összefüggéseket megpróbálják bizonyítani, vagy cáfolni!

Ha kiderül, hogy a kvantum-térben a gondolataink – pontosabban a belőlünk kiinduló, megfogalmazott és közvetíteni kívánt információt átvivő rezgések, hullámok – mégis el tudnak rugaszkodni az időtől és az idővel definiált képletekkel leírható jelenlegi valóságunktól, akkor a jó és a rossz gyorsan értelmét veszti. Hiszen ha gondolatainkkal – időtől és helytől függetlenül – képesek vagyunk közvetlen hatással lenni a történésekre, akkor a jó és a rossz számunkra pont ugyanaz, egy-egy történés eredménye, melyet mi magunk hoztunk létre! Így nem érvényes rá az egyensúly igénye, mert nincs köztük különbség, nincs szükség az egymáshoz való viszonyításra.

cute_baby_faceEbből viszont az következik, hogy a gyermekkori idomítás sokkal jelentősebb kérdés mind evolúciós, mind személyes aspektusból is, hiszen nem csak genetikailag “örököltetjük” utódainkat, hanem beléjük is programozzuk azt, hogy milyen világot teremtsenek maguk köré. A neveléssel megmondjuk nekik, hogy mit és hogyan gondoljanak, ezzel próbáljuk az életben maradásukat és későbbi szaporodásukat (fajfenntartás) elősegíteni. Ezzel párhuzamosan pedig megsemmisítjük az átjárójukat egy talán létező másik világhoz, mely sokkal inkább hasonlít a gyermekkorukban elképzelt és megélt mesés Univerzumhoz, mint ahhoz a túlságosan is valóságos, materiális, rossz dolgokkal teli valamihez, amiben élünk.

A két világ között csupán a jó és a rossz történések számában van különbség…