Négy elem

Ősemberként körülnézek és itt van nekem a Föld, a Víz, a Levegő, és a Tűz. Évezredek múlva már úgy gondolom, hogy vannak az energiák, van vonzás és taszítás. Aztán felfedezem, hogy vannak apró és óriási dolgok – és én itt vagyok valahol középúton, mindig abban reménykedve, hogy bármit is megérthetek abból, aminek a része vagyok.

A tudomány mindig egy hiten, egy képzeten alapuló tevékenység, abban is hinni kell, annak is vannak prófétái. Esetenként lehetnek jobbak és gonoszabbak is mint a vallási vezetők. Az emberek gondolatait mindig ezek a hitrendszerek befolyásolják, vagy inkább azok, akik ezeket képviselik. Mert hinni kell valamiben, legyen az tudományos, vagy tudománytalan, kézzel fogható, vagy meseszerű.

Az “őszinte” mosolyokhoz és a négy elemhez tartozó tulajdonságok külön-külön; a hő (Tűz), a szilárdság (Föld), a terjeszkedés vagy rezgés (Levegő) és a kohézió (Víz). Eszerint vajon ki-kicsoda, Te kit választanál?

A négy elem egyben talán élvezhetőbb lenne, mint így, darabokban…

The Man from Earth

Az Ember a földről, Richard Schenkman filozofikus tartalmú sci-fi – ha nem az lenne hivatalosan is, biztosan blaszfémia vádját kapná odaát egy pillanat alatt – filmjéről van szó, melyhez a hazai forgalmazónak kemény munkával sikerült kibrénsztormingolni az “Az őslakó” címet.

The Man from EarthAz egész film egy helyszínen játszódik, inkább tudnám elképzelni színházban mint a vásznon. Egy helyszín, egy világ, egy élőhely. Amerikai filmről van szó, de érdemes megnézni, akkor is ha a vallástanárnő sipákolása itt az öreg kontinensen nagyon idegennek tűnik. Egyelőre. Érdemes felülemelkedni a történet konkrétumain, azokra a nézhetőség miatt van szükség. A mondanivalója – számomra – sokkal inkább az új aspektus, ami az emberi történelemre való rálátásra vonatkozik. Két nagyságrenddel nagyobb léptékben nézve a történelmet, biztosan más képet fest minden. Főleg azért, mert a történelem nagy része mese, a győztesek mesélik el benne hőstetteiket. Talán nem sokban különbözik a írott része a mesék és mondák adta valóságtól. Ahogy az író (Jerome Bixby) is szépen kimazsolázta a hindu vallás egyik, a keresztények számára talán legérdekesebb, legvitatottabb részét – miszerint Jézus fiatalkorában jógiktól tanult keleten és ő is azzá vált mielőtt saját tanításait megkezdte volna -, úgy a mesékből is mindig megtalálja a hallgató a számára érdekes, felfogható részeket.

A végletes – nagyon jó, nagyon rossz – dolgokra könnyű emlékezni, azokban könnyű hinni.

A főhős két nagyságrenddel tovább él mint azok akikkel beszélget, próbálják megérteni a bizonyítható és a bizonyíthatatlan közötti azonosságot. A vallásos, pontosabban a monoteista vallások tanításaiban hívő emberek mindig azt mondják, hogy miért kéne az ő istenük létét bizonyítani, hiszen tudható, hogy van. Le is van írva. Minden más hazugság. Azt nehezen veszik észre, hogy ez az állítás magában hordozza a kizárást, ezáltal automatikusan azt is, hogy az állítás valótlan. A hit fontos dolog, de mindig a tárgyával és a liturgiával van a gond. Amint tárgyiasul egy hit, kilép a tudat(alatti) szintről és a tárgyakhoz tartozó, azok marketingjét támogató mesévé válik. A tárgyak mérete, színe és valósága attól függ, milyen mesét írunk hozzá és attól, hogy milyen stratégiát alkalmazunk a mesemondás során.

Azt hiszem, azoknak is érdemes megnézni ezt a filmet, akik számára a hitük és annak tárgya szent és sérthetetlen. Nézzék úgy mint egy mesét, ami az ő valóságuk (hitük) aspektusából nézve hihetetlennek, valótlannak tűnik. Ellenőrizhetik magukat, mennyire függnek a hitük tárgyától, mennyire van nyitva, vagy csukva a szemük…

Írástudatlan istenségek?

Minap, egy érdekes könyvet olvasva merült fel bennem a kérdés, hogy a nagy vallások kiemelt alakjai, főszereplői miért nem írták le azt, amit át akartak adni az embereknek?

Mohamed “biztosan” nem volt írástudó, talán Jézus korában sem minden ács fia tudott írni, de Sziddhártha herceg szinte biztosan tudott, akkor miért nem vetette papírra, vagy kőre azt a néhány fontos mondatot, amit a tanításaiból le lehet szűrni? Ha ők maguk nem is tudtak, vagy nem akartak írni, biztosan találtak volna olyan embert, aki tudott, sőt egy írástudó találta volna meg őket, hiszen neki pont az volt a hivatása, hogy megörökítse a történelmet. Mindkét történet első publikációjára generációkat kellett várni. Olyan időkben, mikor folyamatos háborúk és járványok rövidítették meg a generációk életidejét és ezáltal az információk hordozóiét is.

Bizonyára a vallások mai szószólói jó magyarázatokkal bírnak erre az apró hiányosságra, de azt hiszem ez a magyarázat számomra mindenképpen sántítani fog. Képzeljünk el egy különleges, jóval az általános emberi szint fölötti értelemmel bíró személyt, aki számára a világ már teljesen más képet mutat, mint a megvilágosodása, a tudásának megszerzése előtt. Mindkét világképet ismeri, pontosan látja a különbséget. Képes rámutatni ezen különbségekre és az azokat okozó dolgokra is, sőt össze tudja foglalni mindenki számára érthető módon ezeket az információkat. Ennek tudatában elindul, hogy szóban – ami köztudottan a leghatékonyabb, de az információ pontossága és tartóssága tekintetében a leginkább veszélyeztetett – adja át a tudását nála sokkal képzetlenebb embereknek. Évekig járja az akkori világot és csak beszél, próbálja átadni a tudását, ahelyett, hogy leírná – hiszen emberfölötti tudással bír a történetek szerint -, belevésné egy hegy oldalára, öles betűkkel, vagy belevarázsolná a történetírók gondolataiban a mondanivalóját.

Képzeljük el Einsteint, ahogy a múlt század elején odamegy az utca emberéhez és elkezdi neki magyarázni a fotoelektromos hatást, vagy a későbbi relativitás elméleteit. Esetleg Dawint, ahogy bőszen, átélve a mondanivalóját, magyarázza a bigottan vallásos embereknek az élőlények isteni beavatkozás nélkül létrejött és működő evolúcióját – amit nem is mert megtenni sok-sok évig, csak a fióknak publikált, de publikált, mert a tudás az olyan, hogy publikáltatja magát. Bizonyára a két, vagy több generáció múlva ezek alapján, szóban átadott leírt információn alapuló elméletért, képletekért senki se kapott volna Nobel díjat…

Számomra nagyon nehéz azt elképzelni, hogy egy új világkép, egy mindent megváltoztató tudás megszületését bármelyik ember – még ha olyan különleges adottságokkal is ruházzák fel mint a fenti lényeket – is képes lenne úgy elrejteni a világ elől, hogy csak szóban adja át. Még az ősemberek is publikáltak, vadászatok képeit, állatok vonulását, ami annak idején legalább akkora jelentőséggel bírt, mint a későbbi naptárak megjelenítése, az egyiptomi piramisok, vagy korunk elektronikus információ-birodalma.

Csak az istenségek nem publikáltak?

Nem akarták kőbe vésetni azt a néhány mondatot, ami tanításuk képletét tartalmazza? Minden vallás, minden értékrend összefoglalható néhány mondatban, akár egy palatáblán is elfér. Bizonyára nem lesz mindenki számára érthető, de a Tudás publikálható, leírható, megörökíthető. Ha az arra hivatottak nem örökítették meg, annak sok oka lehet, de ez már dualizmushoz vezetne…

Talán fontosabb kérdés, hogy az utánuk jövők milyen céllal és milyen hivatkozási alappal vetették papírra a történeteket és mi alapján szűrték és rendszerezték az információkat. Nem tudományos értelemben, hanem elsősorban a cél alapján lehetne fontos ez a válasz. Bár, ha jobban belegondolok, egyáltalán nem is érdekel a válasz, mert az csak valami ügyefogyott teória lehet, ami annyit sem ér számomra mint a ma információnak nevezett hírfolyamok adta “tudás”.

Shunryu Suzuki: A Zen Szellem, Az Örök Kezdők Szelleme

Egy ismerősöm kérésére néhány hete könyv (PDF, E-Book) formátumúra tördeltem – és kicsit javítottam a helyesíráson is benne – a Terebess által publikált Shunryu Suzuki anyagot… Hátha valakinek szintén erre van szüksége, ezennel megosztom.

Shunryu_Suzuki-A_zen_szellem_az_orok_kezdok_szellemeRendesen elolvasni még nem volt alkalmam, de azért feltűnt benne néhány érdekes gondolat:

Semmi rajtatok kívüli nem tud nehézségeket okozni nektek. Saját magatok hozzátok létre a hullámokat szellemetekben. Ha úgy hagyjátok szellemeteket, ahogy van, megnyugszik. Ez a szellem az, amit nagy szellemnek neveznek. Ha szellemetek valami rajta kívülivel áll kapcsolatban, akkor az kicsiny szellem, korlátozott szellem. Ha szellemetek nem valami mással van kapcsolatban, akkor szellemetek tevékenységében nincs dualista felfogás. Szellemetek tevékenységét csupán hullámainak fogjátok fel. A nagy szellem mindent magában tapasztal.

Értitek a különbséget a két szellem között? A mindent magába foglaló szellem és a valamivel kapcsolatban lévő szellem között? A kettő valójában ugyanaz, a felfogás az, ami különböző, és az élettel szembeni magatartásotok is felfogásotok szerint alakul különbözőképpen.

Az, hogy minden a szellemben foglaltatik benne, a szellem lényege. Ennek tapasztalása a vallásos érzület. Még ha keletkeznek is hullámok, szellemetek lényege tiszta, olyan tiszta, mint a hullámzó tiszta víz. A víznek valójában mindig vannak hullámai. A hullámok a víz gyakorlata. Víz nélküli hullámokról vagy hullámok nélküli vízről beszélni: tévedés. A víz és a hullám egy.

Egyénként élsz ezen a világon, de még mielőtt emberi lény alakjában jelensz meg, már itt vagy, mindig itt vagy. Mindig itt vagyunk. Értitek? Azt hiszed, hogy születésed előtt még nem voltál itt. De hogy lehet az, hogy megjelensz ezen a világon, ha nincs te? Mivel már vagy, megjelenhetsz a világban. Ugyanígy, az sem lehetséges, hogy eltűnjön olyasmi, ami nem létezik. Mivel van valami, el is tűnhet az a valami. Lehet, hogy azt hiszitek, hogy ha meghaltok, akkor megszűntök, s már nem léteztek többé. Ha eltűntök is, valami, ami létező, nem lehet nem-létező. Ez varázslat. Mi magunk semmilyen varázslattal sem bűvölhetjük meg a világot. A világ önmaga varázsa. Ha nézünk valamit, el tud tűnni szemünk elől, de ha nem igyekszünk meglátni, az a valami nem tud eltűnni. Mert figyelitek, megszűnhet, de ha senki se figyeli, hogyan szűnhet meg bármi is? Ha figyel valaki, megszökhetsz előle, de ha senki sem figyel, nem tudsz megszökni saját magad elől.

Letöltés: Shunryu Suzuki: A Zen Szellem, Az Örök Kezdők Szelleme