Olyan, mint …

Jó reggelt kívánok az “olyan, mint” világban! Ebben a barátságos konzum-világban minden olyan, mint valami más. A szörp színe és íze olyan mint ha valódi szörp lenne, a füstölt kolbász olyan, mint ha füstölt lenne, pedig csak olyanra ízesítették.

A bútoraink olyanok, mint ha fából készültek volna, bár ócska farostra még ócskább famintázatot ragasztottak nekünk. A tej, amit iszunk olyan, mintha hasonlítana a valódira, de ezt csak a színében tudja produkálni. A TV előtt ülve olyan érzésünk van, mint ha ott lennénk, ahova soha nem tudnánk és nem is szeretnénk eljutni. A hifiből szóló zene, olyan, mint ha valódi ember, valódi hangszeren, valódi zenét játszana. Ha voksolni hívnak, olyan, mintha részt vennénk valaminek az eldöntésében és ezzel valamit befolyásolni is képesek lennénk. Ha mondunk valakinek valamit, azt úgy próbáljuk megtenni, hogy úgy tűnjön, hitelesek vagyunk, komolyan gondoljuk és köze van a valósághoz.

Pedig a valósághoz ebben a pillanatban nekünk van a legkevesebb közünk…

Olyan, mint...

A mostani életünkben is minden pontosan olyan, mint amilyet szeretnénk, vagy amilyennek látni, láttatni szeretnénk… Azaz valójában azt szeretnék – vagy ezt mondják nekünk, hogy ezt szeretnénk – ha minden csak illúzió volna, mert azzal nincs felelősség. A következmény pedig rajtunk kívül álló dolgok miatt van, mi nem tehetünk róla. Mert csak olyanok vagyunk, mint ha lennénk. Pedig nem vagyunk, csak próbálunk tükörként viselkedni, visszaverni valaminek a fényét.

Részt venni a valóságban felelősség, mert a következményeket nem tudjuk áthárítani másra, nem hazudhatjuk azt, hogy véletlenül történt minden. Véletlenek nem léteznek, csak kevés információ. A véletlen egy jó kifogás, a virtualizáció része.

Vajon a virtualizáció a túlélést szolgálja, vagy éppen a kihalást készíti elő?

A kényelemre való törekvés, illetve ennek várt eredménye, megvalósulása csak a kényelmetlen dolgok megszüntetésével lehetséges – azaz el kell döntenünk, hogy mi a kényelmes számunkra és mi nem az. Ennek eldöntésére pedig képtelenek vagyunk, hiszen a jó és a rossz egy-egy dogma, melyet kódolva, programként kaptunk. Működnünk pedig ez alapján kell.

Azért csöndben mi is éljük az életünket ami pontosan olyan, mint ha élnénk – de ha valóban élnünk kellene, abba gyorsan belehalnánk… Talán akik valóban élnek meg arra vágynak, hogy bárcsak ők is konzum-világban, virtuális gondolatokkal és helyzetekkel élhetnének.

Mi tennénk, ha lenne egy olyan varázspálcánk, ami befolyásolhatná a sorsunkat? Mernénk vele varázsolni, vagy eldugnánk egy fiók mélyére, hogy ne kelljen felelősséget vállalnunk a történésekért? Azt gondolom, hogy az konzum-emberek jelentős része eldugná és soha nem is venné elő, irányításra van szükségük – pásztorra a nyájhoz…

A valóság diszkrét bája

A valóság azoknak való akik nem bírják a média diszkrét báját.

Az óriás-képernyős, platón-fuvarozott igazmondó készülék – még ha Ivándzsó Béla is felelős a logisztikáért – által festett valóságot sokkal könnyebb elfogadni mint azt, amit tapasztalunk? Még jó, hogy teherautóra nem kell jogosítvány.

Vajh’ mikor jön el az az idő, mikor a “mert megérdemlem” helyett a “biztos megérdemlem?” lesz az uralkodó az értékrendben? Teljesen érthetetlen az emberek kapzsisága és vásárlás és hitelmániája.

Mint tudjuk minket nem érhet el a pénzpiaci világválság és természetesen a természet sem viselkedik különösen az utóbbi időben, továbbá a harmadik világháborúban sem a vesztes oldalon fogunk állni. Abban is biztosak lehetünk, hogy 50 év múlva a nyugdíjas korúak jelentős része dolgozott életében és fizetett járulékokat. Bár ez utóbbi talán nem is lesz lényeges abban az esetben ha az első háromban tévednék…

A valóság vevőjén

4-16.jpg

Az forradalom lesz majd, ha felgyorsul az idő
Nem takargatom, ott téged vesznek elő
És gyorsan haltok, meg gyorsan is születtek
Pedig bújnotok illene, de futtatnak, siettek
Vészből a nem biztos régi meleg honba
A szomszéd is megjelent, lő a homlokodba

Szapora humora, didergő rokona
Tartja tenyerében, dobogó szívében
Forr a dala, hangja, tömeget vonz, hagyja
Sodródni a testét, a reggelből az esték
Építenek termet, írnak történelmet
Zsibongók hadának érmet ítélhetnek

A győzelem országa büszke lesz majd rájuk
A tarkón lőtt ellent meg nem hagyják, hibájuk
Macskakő síremlék és kovácsolt vas tüskék
Festik a pillanat érdes-nedves testét
Kóbor ebek rágják és cibálva zabálják
Az éjjel mozgó széllel, szaggal megkínálják

És özönlik a csorda, hátakon taposva
Vicsorgó pofáját cafatokba nyomva
Megrázza, fröcsköli, állatként a szélbe
Nem fázik, nem érzi, nem is fordul félre
Látni is akarja, érezni a bőrén
A félelmet, a halált, a valóság vevőjén