Manoya – Hundred Arms

Néhány héttel ezelőtt teljesen véletlenül hallottam meg a Petőfin egy beszélgetős műsorban Manoya-t, illetve a Hundred Arms lemezbemutatóját.

Mikor háttérzenének bekapcsoltam a rádiót, egy nagyon tisztán szóló, vájtfülűek számára mindenképpen figyelemfelkeltő zene szólt, biztos voltam benne, hogy egy új Katie Melua számot hallok. Nagyon megörültem neki, hogy a hölgy újra visszatért a The House albumon hallható kreativitáshoz és hangzáshoz. Aztán két perc múlva kiderült, hogy szó sincs itt Melua-ról, egy magyar lány zenéje és hangja szólt a rádióból. Ekkor már nem csak háttérzenének szólt a rádió.

Végighallgattam a műsort, beleszerettem ebbe a zenébe. Gyorsan meg is kerestem Manoya-t és rendeltem tőle CD-t, ami tegnap meg is érkezett. Kettőt hozott a postás, egy “promo” verziót és egy szépet, újrahasznosított papír borítással. A lemez nagyon szépen szól, a ének tiszta, a hangszerek csilingelnek, szerintem tökéletesre sikerült. Kedvencem a “When She Closes Her Eyes”, majdnem 10 perc, de több is lehetne. Ebben a számban számomra visszacseng az Alice in Chains vokál, a borítóról pedig a Nevermind szabadsága süt… Pedig teljesen másról szól a dolog; “Om Asatoma Sat Gamaya”, az új “grunge” valahol máshol, valami másnak születik meg itt.

Jól tolják mostanában a hazaiak (Magashegyi Underground, Pegazusok nem léteznek, Fókatelep, stb.), vagy csak hozzám jut el jókor ami nekem tetszik, ki tudja… :)

Álmos videó

Vivi egyik kedvenc verséből csináltam hangos-képes filmszerűséget.

Nem tudom, hogy sikerült-e másfél percben kornyikálva elmesélnem, azt amiről szerintem szólnak ezek a sorok, ha szólnak egyáltalán valamiről. Minden relatív és ezáltal minden szubjektív is talán. Ha az álmos korban ébredni kell, az fájdalmas lesz, még akkor is, ha az élet-vízbe pottyanunk. Hideg lesz és valóságos, csapkodni kell nagyon, hogy el ne merüljünk benne. Aztán megszokjuk és ébren tudunk maradni. Sokáig. Ez lesz a jó benne.

Nem hiszek a sötét dolgokba, bár szükség van rájuk az egyensúlyhoz. De ha lehet, a világosabb érzések felé kacsintgatok, mert az onnan érkező meglepetések élvezetesek. Lehet minden jó, csak a világképet kell hozzáigazítani. Ahol minden rossz, ott a világ képernyőjén van lecsavarva a fényerő.

Magashegyi Underground

Ebből a Magashegyiből valami nagyon jó hallik ki. A fák mutatják a szél alakját…

A zene számomra sok helyen Tövisházis, a szöveg meg Tariskás, vagy annak erős után-érzete és ennél jobbat egyelőre nem is nagyon tudok elképzelni. Szóval jó ez így ahogy van. Nem erőlködnek rajta sokat, úgy érződik mintha csak jönne magától, ahogy jönnie kell. Az énekhang fülbemászóan laza, pedig időnként Tereskova UFO című lemeze jut eszembe róla. :)

A zenekar web oldala – meg természetesen az idea és a megvalósítás is – szintén kap egy piros pontot, felettébb hangulatosra sikeredett.

fekete lyukba húz a vonat
a föld alatt metróhuzatban végigmérnek szemsugár fények
elkapok egyet, pont a tiédet, visszanézek,
úgy érzem itt ér véget az eddigi élet..

Heybrook HB1

Ami néhány nappal ezelőtt még csak vélelmezés volt, az tegnapra bizonyságot nyert…

A mesterek nekiálltak a felújításnak és a csajos szobával kezdték, pontosabban annak falfelületi rekonstrukciójával. Ennek következtében a teljes burkolatot leszedték, és lám-lám, mi került elő alóla:

Igen, igen, ez egy 1986-os kiadású Heybrook HB1-es hangfalpár. A doboza karcmentes állapotban van, de a hangszórók gumiját sajnos már megette az idő. A doboz előlapján több matrica hirdeti, hogy mely években is kapta meg a kitüntetéseket, mint egy tábornoknak a seregszemlén.

A párból mindkét hangszórót kipróbáltam és – hihetünk a neten fellelhető adatoknak – valóban nagyon szépen szólnak, még így sérült peremmel is! Eddig azt hittem, hogy a Pioneer S-LC1 (ami elvileg audiophile kategória) szép zenét produkál, hát… Nem véletlenül van olyan jó neve és híre a Heybrook-nak, tényleg csudaszépen szól!

Takáts Eszter – Rövidtáv

Valahogy kikopott alólam a Bori Love Band zenéje, mocsok módon az új lemezüket (2 és 2b) már meg se vettem – pedig a többit mindig igyekeztem már a megjelenés napján beszerezni… Brusi zenéje továbbra is briliáns, tele van ötletekkel de a kettes lemezekből nekem nagyon hiányzik valami, anélkül pedig egyelőre a nemszeretem kategóriába került.

Helyette mostanában Takáts Eszter hangjában gyönyörködöm, illetve a 2007-es Rövidtáv című lemezének minden porcikájában. Ezt a lemezt kötelező eredetiben a gyűjteménybe tenni, mert minden benne van, amit a fentiekből hiányolhattam, vagy hiányolhat bárki. Hallatszik rajta, hogy csak úgy jön belőle aminek jönnie kell, nem akadozik, nem próbálkozik, ezek a dalok készen vannak.

Meg úgy érzem, hogy Eszter is készen van, a hangja – főleg ha jó vason és jó hangerőn fülelsz bele – mindent tud, ami miatt nem lehet megunni. Az külön élmény, hogy a lány nem csak énekel, hanem szöveget ír és zenét is szerez, ahogy hallható, nem is akárhogyan. Legyen kedves hozzánk, és tartsa meg ezen jó szokását, lehetőleg jó sokáig!

Roncsfilmes semmise

Mikor Roncsfilmbe oltjuk a régi Amorf Ördögöket és Ez a ház is ledőlhet végre és nincs semmise, akkor van ez…

[audio:http://louise.hu/download/music/mp3/LouiSe-Semmise.mp3|autostart=no|loader=0xD0D0D0]

Azt hiszem, ez a film többet mond el a kilencvenes évekről mint az összes történész okossága együttvéve – persze csak annak aki érti. A párja, a Nyugattól keletre pedig kiegészíti a történetet, de az íze és a szaga ugyanaz. Mint annak a kibaszott hideg levesnek.

… az a baj, pontosan az a legnagyobb baj, hogy soha nem azt csináljuk, amikor ott van annak a helye, mindig, állandóan az van, hogy összekeverjük azt a kibaszott, rohadt kurva életet, akkor halunk meg amikor élni kéne, akkor élünk, amikor…

roncsfilm

Itt a vége, nemtoktöbbetelmondani, kéremkaccsoljaki – ilyen ez a reggel, az idei április elsejére virradóra.

Zene füleimnek?

Időnként zenéket is tákolok…

Lehet, hogy nem ezzel kéne foglalatoskodnom, de időnként jól érzem magam úgy is, hogy közben hangbiteket invertálgatok, vagy hangmintákat toldozok-foldozok. Nem úgy mint azt a tudomány szerint kéne, hanem úgy, ahogy kútfejből, tapasztalati úton sikerül.

Azt hitettem el magammal, hogy ehhez a tevékenységhez, időtöltéshez kell nekem egy rakás jó drága szerkentyű, hangkeltő, hangformáló és légrezgető eszközök képében. Nem úgy ám mint a régi időkben, amikor még a jó öreg Amiga 500-asomon és a nagyképernyős, fekete-fehér Videoton televízión váltott-sorosan vibráló SoundTracker és a tévébe épített monó hangszóró adta az eszközlistát! Manapság sznobulunk és azt képzeljük, hogy ami audiophile, az jó – bizonyára az is, ha van hozzá fülünk és agyunk is.

Mi tagadás, szeretem ha valami szépen szól, és ha egyszer már megszoktam a szépen szólót, nehéz újra a Szokolra hangolódni. A nappaliban rejtőző hangkeltőmre nem lehet panaszom, az úgy jó ahogy van, elégedett vagyok vele, viszont azzal nem lehet órákon keresztül hangokat faragni – nehezen viselné a család.

Jó ideig kutattam fejhallgató után, sőt vettem is magamnak a fáradtságot, hogy meghallgassam a kiszemelteket, máskülönben nehéz eldönteni, hogy melyiket akarom és melyiket nem. A marketing szövegekre nem érdemes adni, azok szerint a legolcsóbb noname vacak is HiFi és audiophile minősítést hazudik magának, ráadásul emellett a legjobb ár-érték arányt produkálja. A szemlére el kell vinni a fülünket magunkkal és lehetőleg ugyanazon hangforrással meghallgatni a szerkezeteket.

Megfutottam ezt a kört, többször is. Kis hifi boltban – ahol legalább az értelem és a hozzáértés szikrája megvan az eladókban – és nagyokban is, ez utóbbiak közül csak a budaörsi Elektro World tudott felmutatni tesztelhető környezetet (igaz csak Sennheiser fejhallgatókra), ahol nem üvöltött a nyálrádió tucituci adása a háttérben. Lépésről lépésre haladtam, előbb az az alacsonyabb kategóriájú hangforrásokkal szenvedtetve magam, majd lépegetve egyre feljebb. Szerencsére meglett az a lépcső a szintek között, ahol meg tudtam állni, ez lett a Sennheiser HD 555. A próbálgatott HD 595 és a HD 555 között nem éreztem akkora különbséget, amiért áldoztam volna egyetlen pengőt is, a HD 600-as sorozat pedig már az a szint volt, amire úgy éreztem nincs szükségem.

Sennheiser HD-555

Azt ugyan nem értem, hogy miért írják egyes helyeken audiophile-nek ezt a fejhallgatót, szerintem egyszerűen egy jó, közép kategóriás terméket kap az ember a pénzéért. A MacBook Pro-ból (a beépített hangkártyáján) szivárgó hangok és a Luxman-ból áramló hangok – ugyanazt a CD-t lejátszva – érezhetően különböznek, ez talán jelentheti azt, hogy a fejhallgató többet tud, mint egy hagyományos számítógép kimenete, azaz van benne tartalék.

Kis és közép hangerőn kimondottan szép, teljes hangot produkál, de nagy hangerővel hajtva nekem már nem tetszik az eredmény. A Luxman által hajtott LC1-en ezzel szemben pont a közepes, illetve a nagy hangerő az, amitől élménnyé válik a zenehallgatás.

Néhány jó pont a HD 555-nek:

  • – rendkívül kényelmes viselet, plüss párnák
  • – nincs vákuum, elmarad a fülzúgás, fejfájás (nyitott rendszer)
  • – a dobozába visszarakható
  • – részletes, szép hang, élvezhető dinamika

Összefoglalva, nem bántam meg a vásárlást, úgy gondolom, hogy ilyen amatőr számítógépes zene-tákolásra tökéletesen megfelelő eszközhöz jutottam.

Sennheiser HD-555

Talán azt is érdemes megemlítenem, hogy az ebbe a 80 Euro alatti kategóriába tartozó Sony, Philips és AKG fejhallgatók mekkora csalódást okoztak számomra. Egyiknek a marketingje jó, a másiknak a neve, de összesítve nem sok értelmét látom pénzt adni értük. Ha jót akar az ember, hasonlítson össze saját füllel, semmiképpen ne a brossúráknak, paramétereknek és fórumozóknak dőljön be!

Sennheiser HD-555

Egyesek már azon is dolgoznak, hogy mod-olják, jobb minőségű hangot érve el ezzel: Soundstage mod for HD 555, 595